Az én titkom... [haikyuu fanfiction]

A visszatérő múlt

- Onara-chaaan kelj már fel! - kopogtatott az ajtómon Shoyo.
- KUSSOLJ MÁR! - üvöltöttem és a fejemre húztam a takarót.
- Onara késni fugunk!
- LESZAROM!
- Leszarom? - hallottam immár Natsu hangját.
- Hinata Onara! - a teljes nevem, anya szájaból bajban vagyok. Hülye Natsu!

Idegesen kimentem a szobámból és kishúgom felé néztem.
- Natsu ha valaki valamit mond amit nem kéne. Akkor nem utánozzuk vili? - Natsu csak vigyorogva bólintott.
Miközben mentem a konyhába erősen beleboxoltam Shoyo vállába akin már leperegtek az ilyenek.

Bementen a fürdőszobába és gyorsan rendbe raktam magam. A kezem tele volt vörös csíkokkal amit még rég okoztam. Nem akartam, hogy bárki félre értse a helyzetet így egy simulós hosszú ujjú fekete garbós pulcsit vettem fel egy bő gatyával és Converse-el.

Még volt fél óra az indulásig így bementem a szobámba es leültem a szintetizátoromhoz.

Sohasem tanultam zenélni, mármint egy szolfézs órára sem tettem be a lábam. Az alapokat tudom de ahogy játszok a hangszereken látszott, hogy nem tanár tanított.

Nagyon rég zongoráztam. Mindenkinek azt, mondom hogy nem tudtam magammal vinni a válogatottba de ez nem igaz az albérletben amiben laktam a lányokkal volt zongora. Az igazság viszont az volt, hogy nem tudtam zongorázni. Sato-kun mindig azt kérte, hogy zongorázzak neki de amióta megtörtént "az" azóta egy billentyűt sem tudok lenyomni.

Felemeltem a kezeim és ráhelyeztem a kezem a billentyűkre. A tüdőm össze szorult olyan érzés volt, mintha csak a tüdőm minden egyes lélegzetnél csak félig telne meg levegővel. Lenyomtam a billentyűket.

A zongora hangja ezer darabra törte össze szívemet.

Sírni kezdtem. A testem mintha megmerevedett volna mozdulni se tudtam.

Egy emlék akart lejátszódni az agyamban de amint előtört azonnal leállítottam de a végén már nem sikerült megtörnöm az emléket.

[emlék]
- Miért játszol mindig gitáron? Sokkal gyönyörűbb a zongora.- Mondta mosolyogva az ágyon fekve.
- Nekem a gitár jön be - játszottam tovább a babzsákfotelben ülve.
Sato-kun keresztbe feküdt az ágyon,  fejét lelógatta róla és fejjel lefelé nézte hogyan játszok. Csukott szemmel hallgatta a dallamot, én meg mosolyogva néztem őt. Kinyitotta a szemét és mikor látta, hogy őt nézem mint egy angyal, nevetni kezdett.
- Nagyon szeretem ha zenélsz Onara-chan. - vigyorgott rám - Majd írj rólam is egy számot!
- Aha, tudod mikor - tettem félre a gitárom.
- Tudom, hogy fogysz.
Mosolyogva megráztam a fejem és leültem a zongora elé.
- Ez az! - jött oda és leült mellém.
Mikor elkezdtem játszani mosolyogva átkarolt és a kezemet bámulta.
- Nagyon ügyes vagy! - dicsért meg és boldogan megpuszilt amitől mint mindig, most is paradicsom vörös lett a fejem.
[vége]

Még jobban elkezdtem sírni. Miért kellett ennek eszembe jutnia? Mi történik már megint?

————————————————————
Shoyo

Onara-chan nem nézett ki valami jól, a mozgása lassú volt, az arca közömbös a szeme pedig vörös. Az évek alatt már megtanultam, hogy Onara-chan elfojtó típus soha nem mondja meg ha baja van ha megkérdezed ha nem.

Nagyon nem tetszett a látványa. Olyan jól nézett ki mikor haza ért azt hittem túl tette magát azon, ami Sato-kunnal történt de ezek szerint nem sikerült. De mi van ha más a baja? Az már vagy 5 hónapja történt biztos túltette magát rajta Onara-chan nagyon erős egy lány. Akkor viszont mi a baja?

Suliba menet többször is próbáltam beszélgetést kezdeményezni de minden kérdésem egy szavas válaszokkal letudta.

A mai nap nem csak Onara-chan kinézete volt nyugtalanító hanem az, hogy nem hozta magával a gitárját.

- Onara?
- Hm?
- Merre van a gitárod? - néztem rá de ő csak az utat nézte.
- Ja, elfelejtettem elhozni. - hazugság. Mindig mindenhova magával vitte soha nem hagyta ott sehol ha lerakta fél szemét mindig rajta tartotta nem lehet, hogy csak úgy otthon hagyta. Mi történt vele?

- Minden oké? - néztem rá aggódóan.
- Mi? - kapta a fejét felém hirtelen - Ja persze csak nem aludtam.

Megérkeztünk a sulihoz ahol sajnos elváltak az útjaink.
Besétáltam az osztályunkba ahol Kageyama mosolyogva fogadott. Nem tudtam vissza mosolyogni amit azonnal észre vett és aggódó pillantásokkal mért végig.

- Történt valami? - kérdezte mikor leültem mellé.
- Onara, nincs valami jó passzban nem tudom mi történt vele.
- Biztos nincs semmi baj - mosolygott rám lágyan mitől bár szomorkásan de én is elmosolyodtam.

————————————————————

Edzésnél Onara-chan egy fokkal már jobban nézett ki. Edzés előtt Noyával beszélgetett (mostanság nagyon megtalálták a közös hangot).

Mint másodedző nagyon jól szerepelt. A feladatok közben folyamatosan oda ment valakihez és mondta, hogy mire figyeljen. Ukaival is sokat beszéltek a fel állásról aminek örültem.

- Hinata - hallottam Yamaguchi hangját a hátam mögül.
- Miért bámulod egész edzésen a húgodat? - kérdezte.
- Ja semmi... csak reggel történt valami és kicsit aggódom érte. - mosolyogtam rá.
- Aham - fordult meg és gyakorolt tovább.

Kageyama egész edzésen fura volt. Bármikor ment Onara-chan a közelébe mint az őrült úgy kezdte a labdákat ütögetni és mikor Onara megmondta neki, hogy valamit rosszul csinál akkor mint valami hazájáért harcoló katona olyan beleéléssel röplabdázott tovább. Mikor Onara-chan megelégelte ezt, fogta és leültette Kageyamát 2 percre, hogy lenyugodjon.

Haza felé már valamennyit tudtam vele nézni de még mindig nagyon aggódtam érte.Mi a fene történhetett Onara-channal?