Az én titkom... [haikyuu fanfiction]

3 nap.

Oikawa

- Mint nézel? - tette Iwa-chan a fejét a vállamra.
- Felébredtél? - kérdeztem csalódottan, hisz imádtam ahogy Iwa-chan álmában magához ölel.

Iwa-chan válasz helyett fáradtan egy puszit nyomott az arcomra mibe belepirultam.

- Szeretem, ha vörös az arcod - mosolyodott el és puszilgatni kezdte az arcomat.

- Én is itt vagyok ne feledjétek. - mondta Onara unottan elrontva a pillanatot.

- Kösz, Onara-chan - forgattam a szemem majd hátrafordultam és gyors én is adtam egy puszit Iwa-channak.

- Tényleg Onara meg van már, hogy mész e vagy sem arra a bemutatóra? - kérdezte Iwa-chan nevetve. Bevallom néha féltékeny vagyok arra, hogy ez a kettő mennyire jól kijön egymással.

- Nem és ez a barom nem is tud segíteni! - mutatott rám.
- Miért?
- Mert egy idióta. - jelentette ki Onara mire én sértetten néztem vissza rá.

Iwa-chan viszont ahelyett hogy leszidta volna csak halkan elnevette magát és szorosabban ölelt magához.

- Ilyenkor meg kéne védened! - néztem rá a szemem sarkából mérgesen.
- Igazad van bocs. Onara - itt megint elröhögte magat - Vess magadra!
- Jaj ne Iwaizumi még a végén el is szégyellem magam. -válaszolta a lány nevetve.

- Onara milyen vidám mostanság. - súgta oda nekem a barátom.

————————————————————————
Onara

Miután a gerle pár elment otthonról egyedül maradtam a lakásban.

Sajnos lassan már kezdek meggyógyulni így anyáék azt mondták, hogy holnap már nekem is mennem kel suliba. Nagyszerű.

A titok felolvasásokról hála a jó istennek lemaradtam így valószínüleg örökre ott fog maradni a kis boríték a fiókomba.

Ma különösen jó hangulatom van, szóval a kikészítettem magamnak egy pohár jeges vizet és elkezdtem takarítani a konyhát.

A szokásos számok helyett elindítottam a "fun" nevezetű play list-et és mosogattam tovább.

Várjunk csak...

Mi ez a szám?

EZ AZ!

EZ KELL NEKEM!

Miért vagyok ilyen hülye? Nekem ez a szám kell nem a hülye Everybody talks!

Rohantam a telefonomhoz és azonnal tárcsáztam a szórólapon szereplő számot és eszelősen néztem a telefont, hogy mikor fognak feljelenni a számok, miszerint felvették nekem a telefont.

- Háló? - szólt bele a telefonba egy nő.
- Hinata Onara vagyok és szeretnék beszélni a bemutató vezetőjével! - hadartam olyan gyorsan, hogy még én sem értettem magam.
- Tessék? - értetlenkedett a nő a telefonba.
- Szeretnék beszélni a tehetség bemutató vezetőjével! - mondtam már egy fokkal lassabban.

Egy másodpercig nem szolt bele a telefonba aztán hirtelen hangos recsegés jött a másik oldalról miszerint át adták a telefont.

- Hello? - szolt bele végül egy másik nő mikor vége szakadt a recsegésnek.
- Jónapot kívánok Hinata Onara vagyok és szeretnék az előadásról beszélni.
- Hinata...? - gondolkodott a nevemen - Ó az a répa hajú öklendezős lány! - jutottam eszébe. Remek, hogy csak ilyenekre emlékszik. - Miben segíthetek?
- Más dalt szeretnék előadni a szünetben!
- Sajnálom Hinata de ez nem megengedett. - mondta kissé kárörvendő hangon.
- Pedig vagy ezt énekelem vagy semmi mást! - Jelentettem be.
- Hinata magán kívűl még 513 ember jelentkezett biztos vagyok benne, hogy legalább egy olyan embert találok aki szívesen venné át a helyét. Így is áll az ajánlata? - kérdezte és szinte láttam magam előtt a felvont szemöldökét.

Well........shit.

- Okè akkor kérem kérem kérem had énekeljem el ezt a számot! - kezdtem könyörögni a nőnek - Végülis csak a szünetről beszélünk nem? Kérem!
- A szünetben az a célunk, hogy felvidítsuk a közönséget.
- Ez egy boldog szám!
- Aish rendben. Küldje át és megnézem mennyire borzalmas.
- Köszönöm! - sóhajtottam hálásan.

Még egy ideig hálálkodtam neki majd mikor ő megunt lerakott.

Nyertem.

————————————————————————

- Szóval ez már végleges? - kérdezte Shoyo a kanapén ülve.
- Aha, megyek! - vigyorogtam.
- Ez azz! - ütött a levegőbe öklével. - Mond majd el Sugának nagyon fog örülni.
- Rendben - nyúltam a telefonomhoz.

Miközben megnyitottam az Instagram nevezetű alkalmazást a szemem sarkából megláttam, hogy Shoyo a kabátját veszi az ajtónál.

- Shoyo? - néztem fel.
- Hmm?
- Hova mész? - kérdeztem.

Nem ez az első, hogy Shoyo szó nélkül eltűnik. Mostanság mindig ezt csinálja. Eltűnik aztán vissza jön.

De hova ment?

Amint a fiú meghallotta a kérdésem ledermedt.

- Találkozni barátokkal. - mondta.
- Akkor miért vagy ilyen ideges? - vontam fel a szemöldököm.
- Kenmáékkal találkozom. Rég láttam őket.
- A Nekoma csapat itthon vagy? - kérdeztem, hisz azt beszéltük Morisukével, hogy szól ha megint itt van.
- ja nem, csak Kuroo meg Kenma jött a városba. - dadogta.
- Furcsa.
- Ja - mondta majd szinte kirohant az ajtón.

Vajon kivel találkozhat Shoyo? Nem tetszik, hogy titkolózik előttem.