Late Nights

15. fejezet 1/3

 Siasztook, sajnos nem jött össze a dolog, hogy tegnap rakjam fel a részt, szóval csak most tudtam. Előreláthatólag jövőhéten jön a folytatása. Jó olvasást, puszi
- D

A függönyök mögül beszűrődő fény, mi némely kisebb helyen átszűrődött, bevilágította a szoba egy-egy részét. Arcom egy grimaszba borult, mikor megéreztem a napnak, élénk napsugarainak fényét felém irányulni. Szemeim összeszorítottam, majd óvatosan kinyitottam, s morogva átfordultam a másik oldalamra. Jobb kezem felhoztam a szememhez, s lágyan megdörgöltem, így kitisztítva a látásom. Egy mély levegőt vettem, majd kikászálódtam az ágyamból. Utam a kis szekrényhez vezetett, miben a ruháink voltak, s fáradtan ásítva kitártam, ezzel szemügyre véve, hogy mivel is tudok gazdálkodni. Döntésem egy pasztell kék fölsőre esett, mi kicsit buggyos volt a végén, mi nem ért tovább a derekamnál. Kis dekoltázst mutatott, mégsem olyat, ami már kihívó lenne. Egy sötétebb passzos farmert választottam hozzá, s az alsóneműket hozzá kiválasztva, elindultam a fürdőbe. Az ajtóban visszatekintettem még utoljára, s tekintetem a csendesen szunyókáló Liz-re esett. Olyan nyugodtnak, s kiegyensúlyozottnak nézett ki. Míg ébren pont az ellenkezője volt. Fejem nevetve megráztam, s tovább haladtam. Becsuktam magam mögött az ajtót, s felöltöztem, tekintetem most az tükörben lévő énemre esett. Úgy éreztem, mintha megváltoztam volna, mióta itt vagyok, mégsem tudtam megmondani, mi volt az a dolog, amiben más lettem volna. Egy dallamot hümmögve megragadtam a fésűt a mosdókagylón lévő tartóból, majd párszor végig húztam a hajamon, míg nem gubancmentes nem lett. Egy hajgumit lehalásztam a kis polcról magam előtt, s felkötöttem vele a hajam. Amit végül egy kontyba csavartam fel lustán, így egy kicsit kócosabbnak tűnt. Elmeredtem egy darabig az arcomon. Kisebb karikák éktelenkedtek a szemeim alatt, s tudtam, tehettem volna fel sminket, hogy elrejtsem a foltokat. Mégsem tettem meg, fölöslegesnek tartottam az adott pillanatban. Lágyan elmosolyodtam, ahogyan két kezem enyhén összecsaptam.
- Egy újabb nap. – biccentettem, majd távoztam a fürdőszobából.
Kilépve a szobába, Liz egy újabb alvási pozícióban volt, mi kuncogásra késztetett. Egy ötletem támadt, s gyorsan a konyhába siettem. A konyhapultnak dőltem egy pillanatra, míg az ujjaim rajta dobogtattam. Megfordulva kinyitottam az előttem lévő szekrényt, miben a bögréket tartottuk, s lekaptam kettőt. Gyorsan feltöltöttem mind a kettőt vízzel, majd a mikroba helyeztem őket. Megvártam, míg letelik az a bizonyos 2 perc, s kivettem a bögréket. A pultra helyezve azokat, gyorsan kerestem magamnak egy tea filtert, Liz-nek pedig egy „ 3 az egyben”- es kis tasakot, majd gyorsan belehelyeztem őket a két bögrébe. A fiókból előkaptam kettő darab kanalat, s nekiálltam lassan kavargatni őket. Kezembe ragadtam mind a kettő bögrét, s elhagytam a konyhát, utam ezúttal a szobába vezetett vissza.
Halkan settenkedve leültem Liz ágya végébe, s susogva elkezdtem hozzá bezsélni.
- Liz… ébredj, csináltam neked kávét. – kuncogtam el a végét.
- hmmm
- Liz.
- 5 perc. – mormogja megfordulva a párnába.
- elfogsz késni. – nyugtáztam.
- akkor meg már nem  mindegy? – ül fel morcosan, s szemeit kezdi dörgölni. Az órára pillant, s megrázza a fejét lehajtva. – olcsó húzás volt Alisa. – mormogja nevetve.
- de legalább felkeltél. – mosolyogtam.
- ott a pont. – biccentett Liz. – milyen nap van?
- kedd.
- el kell jönnöd a gyűlésre.
- elfogok.

***
Miután a kis beszélgetést letudtam Liz-el, nekiálltam tanulni, s jegyzetelni, mikre később szükségem lesz, jobb szeretem előre letudni a dolgaim. Az íróasztalnál ücsörögtem, s magam elé bambultam. Akis cetlit ott morzsolgattam az ujjaim közt. Mire egy mondat volt felírva.

„esto es sólo el principio”

Eltöprengtem, mit is jelenthet vajon.  Felnyitva a laptopom, megnyitottam az internetet, s azon belül is egy fordító oldalt. Gyorsan beírtam a szöveget. S a nyelvfelismerést beállítottam. Spanyol volt. Mit annyit tett, hogy „ Ez még csak a kezdet ”. Arcvonásaim megrezzentek. Homlokom felszökött, s szemöldökeim összefutottak. A papír összegyűrődött a kezemben. Éreztem, amint elönt a kétségbe esés, s ez megrémisztett, mégsem tudtam miért. Az csak egy hülye papír, nem jelent semmit a számomra, most még is úgy érzem, hogy idefagytam a székhez. Testem merev volt, s ajkaim egy vonalba préselődtek. Remegve kifújtam a levegőm. S egy hideg fuvallat suhant végig a testem összes pontján. Esküszöm, mint ha éreztem volna valamit, mi megérinti a vállam. De hitetlenkedve megráztam a fejem. Az őrületbe kergetnek ezek a gondolatok. Lassan, s félve megfordultam, s nem csodálkoztam, mikor nem találtam magam mögött senkit. S egy újabb hideg levegő vonult végig a gerincoszlopomon. Rebegtetve lehunytam a szemeim. S magam előtt láttam két zöld szempárt, mik akkor nyitódtak ki csak, mikor én lehunytam a sajátjaim. Egyből kinyitottam őket. S ismételten a nagy semmivel néztem farkas szemet. Az érzés, mintha valaki folyton megérintene, végig kúszott, a vállamon, s előre szökött a nyakamhoz, majd le a kulcscsontomon keresztül a mellkasomra. Megremegtem. Az egész testem. S összeszorítottam a szemem. S ismét a két ismerős szempár fogadott. Jobb kezem felszaladt a mellkasomhoz, s ökölbe szorítottam azt. A ruhát görcsösen fogtam, s éreztem, mintha valami bele nyilalna a testembe. Fejem hátracsuklott, s egy zilálás szökött ki a torkomon. Csak hallucinálok. Ezek a furcsa, és bizarr dolgok nem történnek meg velem. Képtelenség. Ekkor volt, mikor a torkom összeszűkült, s nedves puhatolózó érintés söpört végig a nyakam jobb oldalán. Szemem elkerekedett, s jobb kezem a nyakamhoz kaptam. Semmi. Senki nem érintett. S ez ijesztett meg a legjobban, hogy senki nem volt rajtam kívül a szobában.

„ Alisa…” – Hallok egy mély rekedtes hangot, mi elveszik a levegőben.
Légzésem felgyorsul, s gyorsan körbetekintek. Egyedül vagyok. S a hang, mi az előbb szólongatott, ismét megszólalt.
„Adj erőt…” – Kezdem felismerni a hangot. S menten felegyenesedek a székről. De hirtelen elvesztem az egyensúlyom, s visszazuhanok a székbe.
„ Maradj nyugton…” S az ismerős hideg, a lábujjaimtól kezdve végigsöpör a fejem búbjáig.
„ Lazulj el…” Testem megmerevedik, majd elenged, s ellazulok, fejem hátrahanyatlik a szék háttámlájára, s a torkomból, egy számomra ismeretlen hang csúszik ki. Szemeim lassan, de lecsukódnak, s a szék karfájába kapaszkodok.
„ Pont így, most pedig engedd el a karfát. Alisa…”
Alakom egyből megmerevedik, s szemeim automatikusan kinyitódnak. Kezeim a hajamba túrnak frusztráltan, s megrázom a fejem. Most már biztos. Elmentek nekem itthonról. Sietve megdörgölöm a szemeim, s egy nagy sóhajt megejtek.
„ Alisa, ne csináld ezt. Térj vissza…” Elnevetem magam. Olyan hangosan, mint még soha.
„ Alisa… lazulj el, vagy elveszítelek.” Egy sóhajt megejtettem, s ellöktem magamtól a széket.
- Ez hülyeség. teljesen elveszítem a fejem… - indultam el a szekrényemhez, s megfordulva. Az ablak, szembe ütközött a látókörömmel. S ott, és abban a szent pillanatban, úgy éreztem, mint akinek egy másodpercre megállt a szíve. Testem megfagyott. S nem hagyott mozdulni. Az ablakra vérvörös anyaggal rá volt festve, egy mondat, mi egyre jobban kezd megijeszteni.

„ESTO ES SÓLO EL PRINCIPÍÓ”

Néztem, amint végigcsorog az ablakon. S teljesen transzba estem. Megmerevedtem.

„ Elveszítettelek…”

***

Alakom lomha léptekkel közelítette meg az épületet, egy hatalmasat sóhajtottam, majd körbetekintettem, s szorosabban fogtam vállamon a táskát. Csendes szellő járta át a teret, megremegtem.
- héé nézzenek ide, hol hagytad Styles-t, Alisa? – Hallottam meg egy ismerős hangot.
- Styles-t?
- Harry-t … - biccentett Claus.
- tudod… nem nőttünk össze. – mormogtam az orrom alatt.
- még…- kuncogott.
- ezt mégis, hogy kellene értenem? – vonom fel szemöldököm. Miközben Claus-al átléptük az egyetem egyik épületének ajtaját.
- egy idő után majd rájössz… - kacsintott.
- utálom ezt. – Válaszoltam sóhajtva.
- mit? – fordul felém Claus.
- mindenki azzal jön, hogy „ majd megtudod” „idővel rájössz” „várd ki a végét” – macskakarmozok a levegőben. – kezd elegem lenni. – prüszkölök bosszúsan.
- már most? mi lesz veled később, amikor… - hallgatott el, s félbehagyta a mondatot.
- mikor? – érdeklődtem.
- nem érdekes… - Claus szemei elsötétültek, s úgy éreztem, ő tud valamiről amiről én nem.
- Claus…
- azt mondtam nem érdekes… ne firtassuk a témát. – erősködött.
- ott leszek a gyűlésen, addig gondold ki, hogyan tálalsz ki nekem. – kacsintottam felé.

Arcom egy győzedelmes mosolyba torkollott, amint áthaladtam a folyosókon keresztül, a terembe, ahova már özönlöttek a hallgatók. Tekintettemmel a helyemre összpontosítottam, s az amelletti részre. Üres volt, s fogalmam sem volt, hogy miért. De valami mégis hiányzott.

Vagy valaki.