15. fejezet 3/3

1.9K 91 4
                                    

Sziasztoook, bocsánatot kérek, hogy megint csak 2 hét után tudtam hozni részt, de sajnos ez így jött ki. 
Remélem mindenki jól van.:)
Jó olvasást! :D 

Testem elernyedt a kanapén, mégis tisztességtudóan helyezkedtem el rajta. Körbe ültük az egész nappalit, s a társaság nézett ki inkább feszültnek, mintsem nyugodtnak. Ajkaim időről-időre beharapom idegességemben, s szemeimmel félve, felmértem a társaságot, s észrevettem, hogy mindenkinek figyelme egy pontra összpontosul. Rám. Feszengve éreztem magam a tekintetük alatt, még sem szóltam egy szót se. Fölösleges is lett volna. Liz tekintete égette jobbról a bőröm, s felé fordultam.
- Liz…- kezdtem bele.
- tudod mit nem értek? azt nem értem, hogy mégis, honnan vetted azt a nagy önbizalmat, hogy behúzz egy vadidegennek, aki ki tudja mit akart veled csinálni, ha nem állítod meg. – Töprengett el hangosan. S sóhajtva a könyökét az egymásra helyezett lábaira helyezte, s öklét az álla alatt tartotta.
- ha ez boldogít, magam sem tudom… egyszerűen csak elkapott valami… és hát, ez lett belőle. – Tördeltem ujjaimat.
- milyen érzés volt? – Kérdezte Mike.
- mármint micsoda? – Figyeltem fel hangjára.
- amikor eldöntötted végül, hogy megütöd a pasast. Mi késztetett rá? – Szöktek össze a szemöldökei.
- Rettentő düh, hogy nem tudok menekülni a szorításából. – Hallgattam el, miközben ismét felidéztem a pillanatot. – mintha vörös köd fedte volna a látásom, mint amikor elborul az embernek az agya. – Csuklott el a hangom. S kezeimmel végigsimítottam az arcomon, éreztem, hogy ismét felgyülemlik a méreg bennem, mi akkor elhomályosította látásom. – Olyan volt, mintha ketrecben lettem volna, s ha nem menekülök el, akkor meghalok…Így, muszáj volt tennem valamit.
- mit éreztél, mikor megütötted őt elsőnek? – Hangzott el a kérdés most Claus-tól.
- Mintha felszabadultam volna… Mintha valaki kézen ragadott volna, és segített volna kiszabadulnom… Fura volt. – Hirtelen olyan volt, akárcsak filmként pergett le volna előttem a történet, azzal az egy „bibivel”, hogy nem voltam egyedül. Homályként láttam valakit mellettem, talán 1-2 méterrel nem messze, s tekintete olyan volt, mint aki menten ölni tudna, ha arról van szó. Szemöldökei, dühében összefutottak, homloka felszökött, s kezei ökölbe szorultak. Haja, össze-vissza göndörödött, s így némelyik belelógott az arcába, eltakarva vele smaragd zöld szemeit. Alakja sötét ruhába burkolódzott. S ez volt az a pillanat, mikor szembesült velem, hogy mégis ki néz ki, pontosan így.

Harry.

- Alisa! – Luke hangja rántott vissza a valóságba. S össze is rezzentem abban a szent pillanatban. Nahát, ez fura volt.
- figyeltél arra egyáltalán, hogy miket mondtunk? – kezdett bele ismét.
- hmm… nem. – sütöttem le fejem. – sajnálom, elmondanád még egyszer? – Tekintettem fel rá félve ismét.
- Azt beszéltük a többiekkel, hogy nem-e éreztél valami furcsát ezalatt? – Lett egy fokkal mélyebb a hangja.
- öhmm.. – Tekintgettem jobbra-balra, mindenhova, csak a szemükbe nem. Képtelenség, hogy előhozakodjak vele, hogy Harry hangját hallottam mindvégig. Őrültnek is tekintettek volna. Azt pedig végképpen nem akarom most. Mi lehet a legrosszabb? Elvitetnek egy őrültek házába, mert „kettyós” vagyok. Na azt már nem.
- nos? – Kérdezett rá Liz. – nincs semmi, amit szívesen megosztanál velünk?
- nem igazán… - Haraptam be alsó ajkam.

„ Itt mind a kettőnk jól tudja, hogy hazudsz…” –Hallom meg az ismerős mély hangot.

- biztos? – Tette fel Claus a kérdést.
- biztos. – Biccentettem, ezzel biztosítva, igazam, mi nem is volt annyira igaz.

„ Ne hazudj!” – Hallom mormolását.

Nem sokkal később, Liz-t vettem észre, hogy erősen koncentrál, miközben felém tekint. S mégsem rám nézett, hanem, a mellettem lévő helyet, mi üres volt. Szemeim összeszűkültek, s oldalra fordítottam arcom. Nem láttam magam mellett senkit, és semmit. Mindössze az üres levegőt. S ez összezavart. Vajon mit nézhetett annyira Liz, hogy amint én is azt pásztáztam volna, ő rögtön elkapta a tekintetét? Összevontam a szemöldökeim, mikor felborsódzott a nyakam töve, s kulcscsontomon a libabőr táncolt. Megfagytam abban a pillanatban, s felmelegedtem. Puha érintés vonult végig a nyakam ívén, s a hideg rázott.

„ Hazudni bűn, s te mégis megtetted, ez pedig egyet jelent.” – Hallom kimért hangját.

„ Büntetést” – Mélyül el hangja.

S éles fájdalom nyílal a nyakamban, mintha csak beleharaptak volna. Felszisszentem, s kezemmel oda kaptam gyorsan.
- jól vagy, Alisa? – Szólalt meg Claus.
- remekül, csak megfájdult a nyakam. –Küldtem felé, egy meggyőző mosolyt. S ezt megerősítve, egy kört tettem a nyakammal. Ezzel csak azt értem el, hogy a társaság összes tagja figyelme felém irányult, s komoly tekintettek felém. Mint aki látna valamit, amit én nem. S ez bosszantott a leginkább.

„Hazug”

Újabb harapás, de ez már a másik oldalam érintette. S itt elszakadt a cérna.

„ Idővel megtanulod majd, hogy hazudni nem szép dolog.” – Kuncogást hallottam.

Late NightsDonde viven las historias. Descúbrelo ahora