Late Nights

14. fejezet 2/3

Boldog Új Évet szeretnék kívánni, mindenkinek, szeretném, hogy sikerekben gazdag és boldog új évetek legyen. Köszönöm, azoknak akik mindig kommentelnek, és szavaznak, és legfőképpen, hogy olvassátok. Eszméletlenek vagytok, nagyon nagyon köszönöm. Most pedig itt az új részt, jó olvasást. D

Harry alakja legördült rólam, s egy mély sóhaj szaladt ki ajkain keresztül, mikor mellettem érkezett meg. Oldalt fordítottam fejem, így teljes rálátást nyertem közelről a jobb profiljára, a zúzódások egyre jobban elő jöttek, a két kezem által okozott ütésektől. S megráztam a fejem mosolyogva. Kiporoltam a seggét, ahogyan ő mondaná. S azt tettem, kegyelmet nem ismerve. Harry fejével felém fordult, s elmosolyodott, gödröcskéi még ebben az állapotában is megjelentek, mik a szívem melengették. Bár utáltam beismerni. Mosolya széles volt, s fogsora megmutatkozott. Véres volt. Arcom grimaszba rándult, miközben megcsóváltam fejem. Túl erős voltam, még sosem voltam ilyen harcias az előtt, de jól esett kiadni a dühöm. S megszabadulni tőle véglegesen. Harry felkönyökölt, s még egy utolsót köhögött, majd arca komoly lett, s köpött. Alakom összerándult egy undorba, majd mély levegőt szívva feltápászkodtam a helyemről sec-perc alatt. Kinyújtózkodtam, mintha csak most keltem volna fel a reggel, s tekintetem az előttem felkönyökölő Harry-re esett, ki most egy önelégült mosolyt varázsolt arcára. Szemeim forgattam rá.
- mit mondtam a szemforgatásról? – morog Harry.
- oh ugyan… most vertelek meg, nem gondolod, hogy ezek után még félek tőled. – monoton hangon felelem, s kezeim nyújtottam felé, hogy felsegítsem. Harry felvonja egyik szemöldökét, mint aki megfontolja, hogy jó ötlet –e, végül elfogadja a segítségnyújtásom. Elvigyorodom, s felrántom egyúttal magamhoz, s teste szinte rám esik. 1-2 lépést tettünk meg az erőtől, s végül átkaroltam a hátánál, hogy egy helyben tartsam.
- baszki… - prüszköli fájdalmasan. – túl erős vagy. – mosolyát a nyakam hajlatába érzem.
- hmm. – hümmögöm, s érzem, amint kezei átszövik derekam, s szorosan karolnak. Testem azon pontja rögtön felhevül, s szinte már fullaszt. – meg tudsz állni a lábadon, Styles? – érdeklődöm kuncogva.
- te kinevetsz, Petterson? – Mormogja.
- csak válaszolj a kérdésre. – vigyorgok.
- meg. – ereszt el, majd távolodik tőlem. S fejét Lukas felé irányítja. – ennyi gyakorlás ma elég lesz, nemde? – hangneme most komolyságot hordoz magával.
- tekintve az állapotod, úgy gondolom, ma bőven elég lesz, H. – szól hűvös hangon Lukas. – vidd haza őt, és tedd a dolgod, tudod a szabályokat.- utasítja Harry-t. – találkozunk 2 nap múlva. – biccent, s itt hagy minket kettesben Harry-el.
- mit értett azon, hogy tedd a dolgod? – érdeklődöm az előttem álló morcos fürtöstől, mikor Lukas már hallótávolságon túl haladt.
- kitől örökölted ezt a rettentő kíváncsi éned, Alisa? – néz felém Harold, arca oly komoly, hogy normális esetben megrémülnék tőle, ahogyan komor arccal tekint felém, s állkapcsa rángatózik, karjait pedig szorosan összeszövi a mellkasa előtt. – induljunk. – biccent. S meghökkeni sincs időm, s már megragadja felkarom, és a autójához indulunk, mi kint vár minket.


***
Az utunk meglehetősen hosszúra sikerült, s már kezdett sötétedni. Alakom ellazulva dőlt az autó ajtajához, s fejem az ablakon pihentettem. Jobb kezem, felemeltem, s ujjaimmal apró jeleket rajzoltam az ablakra. Fáradtnak éreztem magam, rettentő fáradtnak, s észre sem vettem, miket vetek az ablakra, míg nem Harry félbe nem szakított.
- mit művelsz?! – kelt ki magából, s fejem felé fordítom.
- minek néz ki, Styles? – mormogom unottan az orrom alatt.
- ne kezd ezt, Alisa. miért rajzoltál egy Claro jelet? – Arcberendezése teljesen komoly, s szemöldökeit összevonja. Grimaszolva az ablakra pillantok, s egy különös jellel ütközök szembe. Egy kör alakban vannak kesze kusza vonalak, mik összeérnek, egy-egy pontban, s mindez összhangban van. Ábrázatom azonosul Harry-ével, s furcsálódva tekintek végig rajta.
- egy mit?! – hangszínem meg ugrik.
- egy Claro jelet, jelentése tiszta, világos. – Feleli most már nyugodtabban, s figyelme visszairányul az útra.
- sosem hallottam még róla. – felelem őszintén.
- biztos vagy benne? – érdeklődik.
- száz százalékosan. – biccentek.
- kibaszottul elkezdődött. – mormogja az orra alatt, s kezeivel erősebben szorítja a kormányt.
- micsoda? –kérdem vonakodva.
- nem lényeges. – S maradt ugyan az, amilyen volt. Mogorva.