Late Nights

33. Fejezet 3/5

Sziasztooook!
Megjöttem az új résszel:)
Remélem mindenki jól van, és jól telik a nyara!:)
Szóval, ismételten, aki szeretne Twitter-t ennek a történetnek, az írja, hogy " twitter "
Ha ezen részen nem gyűlik össze az elég twitteres komment nem fogok többször rá kérdezni.:)
Jó olvasást, puszi:
- D

Testem elernyedten borul rá az étkező közepén található asztalra. Egyszerűen nem tudom mi történhetett az nap éjjel. Napok teltek el azóta, hogy éreztem. És az érzés alatt azt a megbotránkoztató érzést mondom, mi összegörnyedésre késztetett Harry testén, míg ő szorosan tartott a karjaiban, s nyugtatgatni próbált, remélve, hogy hamarosan elmúl az érzés. S igaza volt, miután a homály magába rángatott, elmúlt minden, s az édes fájdalom megszűnt azonnal. Bár, még azóta se jöttem rá a jelentésére. S elhatároztam, hogy amíg ki nem derítem, mi volt az. Addig jobb, ha nem kerülök közelebb a fürtöshöz. Egy biztos volt. Hogy ezt mind ő idézhette elő. Mert mióta vagyok oly közel hozzá, nem éreztem hasonlót, és ennek meglehetősen örülök. Igaz, Harry-ről már nem lehet elmondhatni ugyan ezt. A napokban, akárhányszor megláttuk egymást, fájdalmasan megrázta feladóan a fejét, majd tovább állt, meghagyva nekem a teret, amire szükségem, amit kértem tőle. Váltig állítva, hogy jobb lesz így. De vajon jobb lesz így? Ha belegondolok, abba a pillanatba, mikor megkértem őt, hogy távolodjunk el egymástól, esküszöm láttam a szemeiben, hogy épp akkor törtem össze a reményt, ami még ott ült bennük. Végleg. S ezt nem akartam. Nem akartam őt bántani, se fizikailag, sem érzelmileg, de nem tudtam mit tenni. Amint próbálkozott valamivel, akár egy kisebb érintéssel is. Eltávolodtam tőle.

- Alisa... - köszörüli meg torkát. – készítettem neked vacsorát. – Mire nekem csak egy biccentés volt a válaszom. Testem mozdulatlan maradt, s csak az előttem lévő bútort figyeltem. – Alisa..., enned kell, ki megyek az étkezőből is ha gondolod, csak egyél! – Pusmogja, s a szavak ott úszkáltak a levegőben, jelentésüket keresve. Kínkeservesen felkuncogtam.

- Még mindig nem jöttél rá ennyi idő után sem, hogy már nincs szükségem ételre? nem vagyok éhes, sem szomjas, nem kell emberi dolgokat csinálnom. halott vagyok. add fel végre. – S az utolsó szavaimat egyenesen a tekintetébe intéztem, így minden egyes szót kiemelve, láttam, ahogy kezei ökölbe szorulnak, s a bütykei elfehérednek. Arcán meglehetősen látszódott a düh, ami benne fortyoghatott, szemöldökei összefutottak, a ráncok a homlokán egyre jobban kiemelkedtek, s a szemeiben valami kigyulladhatatlan féle tűz égett.

A következő pillanatban ricsaj szakította meg a szavaim után lengő csendet, amit Harry okozott. Idegességében, feszülten tűrt a hajába, ahogyan majdnem rám rúgta az asztalt. Testem a bútordarabbal 1 métert hátrébb csúszott az eredeti helyétől, s csak kimeredt tekintettel néztem rá, majd az asztalra, mi pillanatokkal az után össze is csuklott, kezdve ott, ahol Harry megrúgta.

- megmondtam, hogy ezt ne vágd a fejemhez többet! – Prüszköli a fogai közt. – attól, mert te elvesztetted már magadban a hited, még nem jelenti azt, hogy én is. Ha azt hiszed, hogy csak úgy fel fogom adni, hogy újra emberi legyél, akkor nagyon is tévedsz! – S arrébb rúgja feldúltan a fadarabokat. Fejem lehajtva megrázom, majd bakancsok ropogása töri meg a köztünk lévő feszültséget, hogy újonnan csak köszöntsem csak érzést.

Egy kopott bakanccsal szembesülök, majd fejem feljebb emelve, fekete nadrággal körül vett, hosszú lábak köszöntenek, míg el nem érek egy igen szűkre vett övhöz, s zavaromban elkapnám a fejem, de Harry marokra fogja az állam, majd felemeli, hogy később összeérjen a tekintetünk.

- nem engedlek el, és te is tudod pontosan, hogy miért. – Ránt fel magához, hogy félig- meddig egy szintre jutasson engem magával.

- új asztalt választani? – Kérdem tréfálva.

- mi lenne, ha megtanulnál komolyabb lenni, komoly pillanatokban, mint valami norm- tudod mit? – Puffog fáradtan a homlokomnak dőlve, míg egyik keze, mi az államon pihent eddig, lecsusszant a tarkómra, közelebb vonva engem. S orraink amint összesúrolódtak, tudtam mit akart tenni, de kezem rákulcsolódott arra a kezére, mi a tarkómon pihent. S megpróbáltam eltolni magamtól. Mit sem érve vele, hiszen kit ártok, ő erősebb nálam.

- Harry... ne.- Ellenkezek.

- gyere, mutatok valamit...