Late Nights

27. Fejezet

Sziasztooook, meghoztam a következő fejezetet, és igen. ennek is lesz folytatása. 

Ebben a részben betekintést nyerhettek, miken ment "nagyjából" keresztül Alisa. 

Nos mára ennyi  lenne.

Szokás szerint, ha tetszett, akkor szavazzatok, és mint mindig, örömmel olvasom a véleményeteket a részről. 

Jó olvasást, remélem mindenki jól van.

Sok puszi és ölelés. 

- D

Karjaim szorosabbra fogtam magamon, ahogy közelebb húztam magamhoz a lábaim. S az elmúló perceket számolom, miket itt töltök, ebben az üres, piszkos, s igen szűknek mondható négy fal között. Mocskos, s kiszáradt kezemmel megdörgölöm szemem, hogy tisztábban lássak, viszont mindez fölösleges. Ebben a szobában képtelenség meglátni valamit. Ahogyan nincs se ablak, se világításra használandó eszköz. Fogaim időnként össze-össze koccannak, ahogyan ismét az este közeledtével a falak hűvösebbek lesznek, s ezzel a szoba is egy rideg állapotot ölt magára. Engem ezzel vacogásra késztetve. A szoba rettentően hűvös lenne, ha az ember, felöltözött állapotba lenne. De Jack-nek jobb ötlete támadt, miszerint az ő kedvére öltözzek, mi nem állt másból, mint egy igen meggyötört, s szakadt melltartóból, és a legvékonyabb anyagú bugyiból állt. Kezdetben, mind a kettő hófehér volt. Jack szerint jól állt rajtam, hiszen a tisztaságom tükrözte vissza. Mivel én a jó démonokhoz tartozom. Ki tudja meddig - Tűnődök el. Mostanra a fehérneműim vérrel, s kosszal vannak átitatva, s a látvány mi magamhoz köt, felforgatja a bensőimet. A szag, mi belőlük ered, gyomorforgató, s már két kezemen se tudom megszámolni, hányszor lettem rosszul miatta, s ez végződött úgy, hogy az alig megevett moslékom, a piszkos vödörbe végződött, mi az egyik sarokban helyezkedett el a kis térben. Arcom ismét grimaszba borult, ahogy belegondoltam, hogy mindent abba kellett ürítenem. S ismételten rosszul éreztem magam. Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig fogom kibírni a gyötrelmes kínzásokat, miket Jack mér rám, napi szinten legalább háromszor, a moslékot, amivel töm, s ki tudja miket dobálnak abba össze. Napi szinten négyszer szigorúan rám néznek, ürítik a vödröt, s pár percet beszélgetnek velem. De ennyi. Ezen kívül semmit nem kapok, csak a szürke üres falakat, mi élettelen ábrázatot ölt a kis helységre, a félig homokból, illetve félig betonból kreált talajt, mi hol hűvös, hol túlforró. S ha néha eltöprengek, hogy hogyan is juthatnék ki ebből a pokolból. Nem jut eszembe semmi. Az ajtó, mi a szobára nyílik, belülről szinte teljesen beleolvad a falba, s ezzel elvesztem érzékeim, hogy vajon merre is lehet. Hiszen, kilincs belülről nincs rajta. S az ajtó, és a fal egy síkban vannak. Megtévesztve ezzel a foglyot. Egy fájdalmas morgást hallatok, ahogyan érzem a testemben felgyülemlő stresszt, frusztrációt. Ujjaim a hajamba fúródnak, s belekapaszkodok, majd erősen meghúzom. Mikor elengedem, ismételten elszörnyedek, hogy csomókban hullik a hajam. Mi régen szép dús, s hullámos volt, mostanra vékonyszálú lett, rövid, s csomókban hulló. A látvány igazán megborzongató, ha engem kérdeznek. Jack egyszer elém tett egy tükröt, egy tükröt, ami egész alakos volt, így láttatni engedte testem minden szegletét, a fejem búbjától a lábujjamig. S mindezt akkor tette, mikor a leges legrosszabb büntetésemhez értem. Ahhoz a tőrhöz, mivel folytonosan kínoz. Mi megbénítja testem, s irgalmatlan fájdalmat áraszt szét a szervrendszerem összes pontján.

' – Nos nézzük csak, milyen gyönyörűen nézel ki, mikor a saját véredben fürdesz, Alisa...- Pusmogja fülembe, s ha nem ebben a helyzetben lennék, a hanglejtése nyugtató hatással lenne rám, ellentétben a szavakkal, mik elhagyták a száját. Jobb keze a tör, markolatán pihen, s a tört maga elé vonja. Az eszközön, megannyi és megannyi tüske és hegyes pukli áll ki. Szemeim minden egyes pillanatban összeszorítom, mikor megérzem az éles tárgyat, a bőröm ellen játszani. A libabőr ott futkos a bőrömön, ahol csak érint. S nem tagadom, a gerincemen végigsuhanó hideg, megdermeszti testem, s vele együtt gondolataimat is. De az érzés most nem jön. Óvatosan kinyitom egyik szemem, s furcsálva kémlelem, hogy Jack, még mindig a kezében lévő tárgyat kémleli, s nem mozdítja onnét. – tudod Lis, hívhatlak Lis-nek ugye? – Mire csak egy szemforgatás volt a válaszom. - nem? oké, szóval Lis, mit szólnál, ha valami újat próbálnánk ki, mint például az alhasi felvágást... egyéb. neked milyen ötleteid vannak? – Kérdezi mosolyogva.
- Nemvágomfelazelöttemlévőlánytakikivanfeszítveláthatatlanbilincsekkel, hogy hangzik? – Mormogom, miközben egy fájdalmas, s egyben gúnnyal teli mosolyt biggyesztek ajkaimra.
- oh... a te ötleteid túl kegyesek önmagadhoz. – Kuncog fel. S minden erőmet összeszedem, hogy ne moccanjak meg, hogy végül arcon vághassam valamivel.
- mégis mit vársz tőlem...? én szenvedek, nem te. – Köpöm a szavakat felé.
- hogy megbüntesd magad. – Vigyorog el ördögien, s ekkor engedett betekintést, a démoni személyébe, ahogy szemei átmosódtak feketébe. S ezzel megmutatta a kilétét, miszerint, ő egy sötét démon.
- nem vagyok mazochista, de szerintem erre már rájöhettél volna.
- oh... nem a te élvezetedre büntetlek meg. Felkészítelek a legrosszabbra, ami valaha is történhet veled. – Kacsint, s bennem még a vér is megfagy.
- m-m-mi?! mégis m-mi a francról beszélsz?! – Emelem meg a hangom ingerülten, mikor egy rossz mozdulat, s csuklóim vészesen ki akarom szabadítani, de ez nem végződött máshogy. Mintsem még több sebet okozzak magamon. A láthatatlan bilincs, mi fogva tart, kínzóan marja a húsom, ahogyan felvágja azt, s ezzel vért serkent a felszínre. Fogaim összemorzsolom, s felszisszenek. Utálom ezt az érzést, érzem, amint a gerincem megmerevedik, s ívbe megfeszül. Engem ezzel végképp kiegyenesítve. Torkomon egy segélykérő sikoly suhan át, mi süket fülekre talál, mint mindig.
- ha egyszer eléggé felkészítettelek, édesem. Akkor gyönyörű körülmények közepette fogom elvenni azt az egyetlen dolgot, ami még az ártatlanságod jele. És hidd el, mivel én nem a te fajtádból való vagyok, s tiltott, a közösülés. Olyan fájdalmas lesz, amit még sohasem tapasztaltál, s a démoni gyermek mi a hasadban nőni fog. Napról napra, legyengít majd. S mikor ott tartasz, hogy megszülöd, ő túléli, te viszont már nem olyan biztos. – Vigyora kiszélesedik a mondandója végére.
- m-mi?! miért akarnál gyereket tőlem?! még túl fiatal vagyok ehhez! – Prüszkölöm, s érzem, amint a torkom elárasztja a gombóc, a gyomrom görcsbe rándul.
- mint mondtam, nem hiszem, hogy túlélnéd a szülést, így nem kell azon aggódnod, hogy fiatal anyuka leszel-e vagy sem. – S közelebb lép, hozzám, ahogy a tör élét óvatosan végig vonja az ajkamon, ügyelve arra, hogy ne vágjon meg. S ezt követi az állam íve, mit levezet a nyakamon, s a kulcscsontomon elidőzik egy kicsit, mikor a tört lejjebb vonja, s kuncog, ahogyan kettévágja a melltartóm. Szemeim összeszorítom, remélve, hogy ez csak egy rossz rémálom, és hamarosan felébredek, de nem. A tör éle tovább halad, le a hasamon, ahol a démoni jelet körberajzolja, mi oly ismerősnek tűnt. S ha jól megerőltetem magam, később rájövök, hogy arra hasonlít, amit én rajzoltam Harry autójának az ablakára. Harry. Istenem... Bárcsak tudna segíteni rajtam, bárcsak itt lenne, s biztosítana, hogy minden szép és jó lesz, és megmentene. Megmentene. Hmm milyen szép is lenne. A fájdalom tovább fokozódik, mikor egyenesen a két csípő csontom között áll meg a tőrrel. – nos... folytassam tovább, vagy sem, ez itt a kérdés.
- ne...- Erőlködöm.
- hmm?
- ne..
- nem hallottam elég jól, mit mondtál?
- az isten szerelmére, kérlek hagyd abba, Jack! – Kérlelem ismét. Orcáim a forró könnycseppek égetik, s nem merek pislogni, ahogy látásom homályosul.
- ahogy kívánod... szépségem. nézd meg milyen szép vagy. – Tolja elém a tükröt. – Élvezkedj a látványodban.
- miért akarsz tőlem gyereket Jack..? – Kérdem erőtlenül.
- azt a történetet egy másik napra szánom. már így is túl sok mindenen megy keresztül a kis agyad, és a gyönyörű tested. – S meglepődtem, mikor ajkai a melleim közti völgyet puszilja végig.
-Jack..!
- nem ...nem.. '
Minden pillanatban előugrik az akkori képem, hogy hogyan néztem ki, hogy hogyan reagáltam mire. S nem tudom abba hagyni a töprengést arról, hogy vajon mikor fogja elárulni a titkot a démoni gyerekkel kapcsolatosan. Mikor azt mondta, hogy azt a történetet másik napra szánja, nem gondoltam volna, hogy két hetet vár majd vele. Viszont csak egy dolog járt a fejemben.

Helyesbítve csak egy személy. Ő pedig nem más, mint Harry Styles.

S ahogyan testem, még jobban összekucorgott a piszkos talajon, egy mondatot jutattam el Harry-hez, amit remélhetőleg megkap, és válaszol majd rá.

„ Harry... bárhol is vagy, ha hallasz, tudd, hogy halálomig, s azon túl is szeretni foglak. Mindig"