19. Fejezet 1/3

1.9K 114 6
                                    

Sziasztooook, máris meghoztam az új részt, ebben a részben sok infó van, nagyon sok a miért, ami ki is derül benne, de még is van valami, ami még titok;) Remélem mindenki jól van, jó olvasást, és sok sok puszi! :*
- D

„ Mert nem tudom  távol tartani magam tőled.”
Egyetlen mondat kószált a fejemben, s nem hagyott nyugodni. Szemeimmel sietősen kutattam tekintetét, s mikor megtaláltam elállt a lélegzetem. Ajkaim elnyíltak, ahogy tudatosult bennem, hogy arca igen közel merészkedett az enyémhez. Oldalt biccentve a fejét közelebb furakodott, s orrát az enyémhez dörgölte. Testem összerezzent, ahogy megéreztem meleg leheletét orcáimon. Szemeim elködösültek a tudatra, hogy ajkaink közt csak pár centiméter van. S perceken belül talán találkoznak, vagy sem. Tekintetem mind végig ajkait égette, ahogy minden erőmmel próbálkoztam lassan szedni a levegőt, mind ez nehézkesnek tűnt, s úgy éreztem térdeim gyengülni kezdenek. Kezeimmel sietősen kaptam a félig leomlott falhoz, mi a hátam mögött pihent.

„ Meg fog jelölni, meg fog jelölni, meg fog jelölni” - Hallom a cikázó hangokat, mik ellepik gondolataim. 

Szemeim elnyíltak, s torkomon akadt a levegő, mikor a fal mellől elmozdultak izmos karjai, s kezeivel közre fogta nyakam. Helyben tartva engem, s homlokaink ismét összeértek. Lélegzetünk keveredett, s felziláltam, mikor megéreztem térdét, ahogyan szétfeszíti lábaim. S abban a pillanatban, ajkaink összeforrtak. Kezeim elindultak felfele, de félúton elkapta őket, s kifeszítette őket a falra. Ijedtemben elhúzódtam volna, de ismét közrefogott, s nem volt menekülésem.

„ Maradj a helyeden!” – Horkantott fel, ahogy az én szavaimat használta fel ellenem.

S belemosolygott csókunkba. Átkarolva derekam még közelebb férkőzött hozzám, s megszakítva csókunk, mélyen a szemembe nézett. Szemei csillogtak, s még meg is mosolyogtam volna a dolgot, ha nem ijesztően csillogtak volna. Egy apró puszit nyomott ajkaimra. Orcáit az enyémekhez dörgölve, arcát a nyakamhoz fúrta, s nyelvét kinyújtva egy éles csíkot húzott a nyakam mentén, s körbe hintette apró nedves puszikkal. Hirtelen vettem levegőt, ahogy ajkainak nyomát élveztem, mi kulcscsontomig haladt lefele, majd vissza. Kezeimmel sietősen a karjaiba martam, s egyre erősebb lett a szorításom a percek múlásával, míg az övéi, a csípőm markolták, mit lemerek fogadni, hogy másnap viszont látni fogok, kék, zöld foltokban. Szemeim lehunytam, hátravetettem a fejem, s felszisszentem, amikor fogainak nyomát éreztem meg a nyakamon, majd sietve ajkait rátapasztotta, s mikor tudatosult, hogy mi is a terve, minden erőmet összeszedve ellöktem magamtól.
- Mi a… ?! – Kaptam a fejemhez. – Harry mi a franc?! – Tekintettem rá rémülve.

„ Mondtam, hogy maradj nyugton, szépségem.” – Korhol le, majd tekintetem az ajkaira vonul, ahol egy gonosz mosolyra húzódnak ajkai. Szemei éjsötétté válnak, s torkomon akad a levegőm. Szemeim kitágulnak, s érzem, amint a félelem apránként árasztja el testem minden pontját, s a hidegrázás elérte a gerincem, min végigvonult, föl-s le.

„ Ne érj hozzám!” – Álltam védekező pozícióba, mikor ismét meg akart közelíteni. S arcán a már-már ismerős vérfagyasztó mosoly éktelenedett arcán. Jobb kezével beletúrt lomhán a hajába, így elérve, hogy a kósza tincsek ne lógjanak arcába.

„ Látom egész jól belejössz ebbe telepátiás kommunikációba.”- Billenti oldalra a fejét, s így pásztáz tovább.

„ A mibe?!” – Meredtek ki a szemeim.

„ Telepátiás kommunikáció, amikor a gondolatainkon keresztül is meg tudjuk értetni egymást. Ehhez pedig, hogy tudj velem ilyet létesíteni, egy kapocsnak kell köztünk lennie. Amit, ha jól látsz meg van köztünk.” – Lassú kimért léptekkel közelít meg, s kezeit ismét a fejem mellé helyezi, hogy még véletlenül se tudjak elmozdulni, az adott helyemről.

- ez nem emberi dolog. – Sápadtam el, éreztem, amint az összes vér kiszökik az arcomból, s fehérbe borul bőröm.
- igazad, egyáltalán nem emberi dolog, ami nekünk van. – Nézett egyik szememből a másikba, s megvillantak szemei egy pillanatra.
- d-de mégis, hogyan?! ha ember feletti, akkor, hogy történhet meg? – Felziláltam, ahogy ujjaival közrefogta állam, s felemelte, hogy egyenesen egymás tekintetébe lássunk.

„ Úgy, hogy nem emberek vagyunk.”

- TESSÉK?! MÉGIS, HOGY ÉRTED EZT?! – Ordítottam vele hitetlenkedésemben, s dühömben megmarkoltam ingjét, majd a következő, amit tudok, hogy nekivágtam a falnak. Elnyíltak ajkaim, ahogy meghallottam a fejét koppani. Szemeim kétszer akkorára kerekedtek, mint előzőleg. – basszus, én nem… én nem akartam ennyire. istenem, jól vagy?! – Kezdtem pánikba esni. S éreztem, ahogy a méreg elönti ereim, ahogy Harry először mosolyogni kezdett, majd kuncogni, később már nevetni, s a legutolsó, amit előttem leművelt, az az volt, hogy hangosan nevetve csapkodta a térdét, míg előre görnyedt.
- tudod… amikor megijedsz, hogy nem e okoztál kárt bennem, eléggé vicces arcot vágsz. – Rötyög tovább. – Viszont az tény és való, hogy eléggé erősen nekivágtál a falnak. Kacsintott. Kezeim ökölbe szorultak, s bütykeim fehérbe omlottak. – emlékszel, mikor nem rég megemlítettem, hogy a zúzódások az arcomon, az mind tőled vannak? – Emeli fel egyik szemöldökét, miközben homlokát ráncolva várt a válaszomra. Válaszként csak biccentettem, túl mérges voltam válaszolni. – nos a helyzet az, hogy nem hazudtam, tényleg te vertél össze.
- de mégis hogyan?! nem emlékszem semmire, ahol verekedtünk volna. – Tekintek egyik szeméből a másikba.
- persze, hogy nem. – Horkantott fel. – elvettem az emlékeidet, ezért nem emlékszel rá. – Arca komorba borult át.
- Harry…  ez valami rossz vicc? – Vonom fel szemöldököm. – ilyen nem létezik, nem ezen a földön, ez képtelenség… - Rázom meg hitetlenkedve fejem.
- Persze, hiszen te is abban hittél, mint az átlagemberek, csak ebben annyi a bibi, hogy te csöppet sem vagy átlagos, és itt kezdődnek a bonyodalmak.
- valami hülye módon akarsz udvarolni? mert ha igen akkor tudd, hogy nem jön össze.
- ennek köze sincs az udvarláshoz, szépségem. – Kacsintott, s én pedig megforgattam a szemeim.
- akkor mégis mi ez? – Puffogtam frusztráltan.
- az igazság.
- ezt te sem gondoltad komolyan…- Nevettem fel jóízűen, szemeim összeszűkültek, ahogy felkacagtam, s most én voltam az, ki hasát fogva nevetett fel.
- pedig komolyan mondtam. ha emberi lennél, akkor szerinted, hogy tudnál úgy megverni, hogy egy hétig kell, hogy felgyógyuljak, és utána olyan vagyok, mint akivel semmi sem történt?- vonta fel a szemöldökét. – gondolkozz logikusan, Alisa. Egy hét alatt, zúzódások nélkül, direkt kerülve téged, hogy ne jöjj rá a dolgokra, mik valóban körül vesznek téged. – Mormogta orra alatt.
- hogy ne jöjjek rá? hogy titkon egy kigyúrt nőszemély vagyok? – Vigyorogtam rá.

„ Egy természetfeletti lény vagy, emberfeletti képességekkel” – Olyan monoton a hangja, hogy szinte sérti füleim. Olyan hihetetlen az egész, hogy a következő pillanatban megint elkezdenék nevetni, ha nem nézne rám, olyan komor, s komoly arccal, mi azt sugározza felém, hogy igazat mond. Félve nyeltem egyet, s oldalra tekintettem.
- akkor mégis mi vagyok? hmm? vámpír esetleg vérfarkas? – Harry-t életemben nem láttam még ilyen elvont arccal, mint most volt, s ajkamba harapva küszködtem azzal, hogy el ne nevessem magam ismét.
- nincsenek sem vámpírok, sem vérfarkasok… de látom nem veszel komolyan. – Mered el ő is a távolba. – Azt hiszem, megint fel kell, hogy hergeljelek, ahhoz, hogy lásd a valódi éned. – Indult el lomha léptekkel kifele a sikátorból.
- hogy lássam a valódi énem?! mégis mire gondolsz?! és hova mész? – Támadtam le kérdéseimmel, míg utána rohantam. S egy nagy levegőt fújtam ki, mikor utolértem. – Ahhoz képest, hogy lassan mész, mégis gyors vagy. – Jegyeztem meg halkan.
- hosszú lábak csodákra képesek, Alisa. – Horkantott fel. – és a szállódra viszlek. – Tette kezeit unottan a zsebeibe.
- még mit nem. de nem feleltél a kérdéseimre.
- mindent megtudsz majd a maga sorrendjében.
- időhöz van kötve? – kérdeztem humorosan.
- igen. – Biccentett.

***

- várj! – Kapott a karom után, mikor épp nyitottam volna ki az ajtót.
- ig… - S be nem tudtam fejezni a mondatom, ahogy nekilökve az ajtónak, forrón tapasztotta ajkait enyémekre, s kezeivel megmarkolva enyémeket vontatta fel a nyakába. Kezeim szorosan tapadtak rá, s egy igen hangos morgást hallatott. Testemet átjárta a borzongás, mi a gerincem ívén végigszaladt, s a lábujjamnál ért véget, majd vissza. Alsó ajkamba harapott, s elengedte, így visszaesett a helyére, mi engem egy remegő levegővételre készttetett. Homloka találkozott az enyémmel, s ismét elindult a nyakam felé, ugyan azok a nedves csókok vándoroltak végig mik azok előtt.

„ Mit művelsz?”

„ Befejezem, amit már rég meg kellett volna tennem.”

„Mit?”

„ Megjelölni téged.” – Éreztem, amint ajkai mosolyra húzódtak, s rátapasztotta őket a bőrömre, majd megszívta azt. Felszisszentem. Éreztem, s tudtam, hogy az összes vérem egy azon pontra gyűlik a nyakamon, s ennek másnap ismertető jele is lesz. Éles fájdalom, mást nem is éreztem, s eszeveszettül kapaszkodtam belé, míg lábaim elgyengültek, s éreztem, ahogy kezd kicsúszni alólam a talaj.

„ Nem állok meg a lábamon…”
A fájdalom egyre erősebb lett, s az első könnycseppek a felszínre szöktek. Neki dőltem a vállának, s csak vártam amíg befejezi a kínzásom.

„ Nyugodj meg, tartalak!” – Hallom érdes hangját, s magához szorít, majd erősebben kezdi szívni a nyakam.

Vérfagyasztó hang szökött ki torkomból, s nem sokra rá mást sem hallottam, csak a kulcs elfordulását az ajtóban, s nem sokra rá az ajtó tárva kinyílt, s Harry-vel hátraestünk. Ami megrémisztett, az mégis az volt, hogy oly gyorsasággal fordította meg helyzetünk esés közben, hogy azt emberi ésszel fel nem lehetett fogni. Szemeim tágra nyíltak, mikor tudatosult bennem, hogy Harry-re estem, s most fájón mormogott fel.
- jesszus H, jobban tetted volna, ha nem itt jelölöd meg! a szívbajt hoztátok rám! – Szidott le minket Liz. S a szívéhez kapva kezét próbált lenyugodni.
- bocs, igazad van, nem az ajtónak kellett volna neki dőlni. – Kezdett feltápászkodni velem együtt a földről, s mikor megérezte, hogy el akarok mozdulni tőle. Kezeivel megragadta a combom, s másodpercek alatt felemelt a földről, majd Liz felé tekintett.
- menj… mutasd meg neki a műved. – Kacsintott. Mire Harry elintézte ezt egy apró biccentéssel.
Léptei lassúak voltak, mégis gyorsan odaértünk a fürdőszobába. Egyik szemöldököm felvontam, s próbáltam kideríteni tervét. Mikor a tükör elé ért, megállt, s óvatosan kezdett elereszteni. Később sikeresen a talpaimon érkeztem, s gyengéden megfordított. A kép, mi visszaköszönt rám, ledöbbentett. Nincs rá szó, hiszen erre nincs semmiféle magyarázat. A torkomon egy gumó keletkezett, s közelebb vonszoltam magam a tükörhöz, hogy jobban szemügyre vehessem a foltot a nyakamon, mi úgy csillogott, akárcsak Harry szeme. Smaragd zölden. Egy nagyobb foltot körbe ült sok kicsi, s én elnyílt ajkakkal pásztáztam. Harry mögém állt, s kezei lágyan a csípőm cirógatták, orrát hozzádörgölte a folthoz, s felszisszentem, a fájdalom, mi maga alá kerített, nem lehetett hasonlítani semmilyen emberi dologhoz.

Hiszen ő is megmondta.

Nem emberek vagyunk.

Late NightsKde žijí příběhy. Začni objevovat