Late Nights

23. Fejezet 2/3

Sziasztoook, meghoztam a következőt! 

Remélem nem fogtok kiakadni a vége miatt:D Minden okkal történik ebben a részben, ami majd később meg lesz magyarázva. 

Jó olvasást,

Sok puszit és ölelést küldök mindenkinek! :* <3 

- D 

Alakom meggyötörten fekszik az ágyban, gyűrt paplanok, s szét- nyomorgatott párnák közt. Könyökeimre ereszkedem, ahogy megpróbálok rálátást nyerni az éjjeliszekrény nyújtotta kis órára, mi mást se jelzett, mint 02:14-et. Felmordultam. Másik oldalamra fordulva észrevettem, hogy Harry nincs mellettem, magamra hagyva engem az ágyban. Szemeim óvatosan megdörgöltem, pusztán, hogy tisztán lássak, ezzel biztosítva a teóriám, miszerint tényleg nincs itt mellettem. Mikor meggyőződtem az igazamról, odébb rugdostam magamról a takarót, s feltápászkodtam. Összerezzenek, mikor talpam alatt megropog a padló. S megközelítem az ajtót, lassan kinyitva azt, egy üres folyosóra találok, míg utam folytatom a fürdőbe. Orcáim pírban égnek, míg visszaemlékszem a pillanatokra, amiket Harry-vel töltöttem alig pár órája odabent. Azokra az érintésekre, a csókokra, az ölelésekre, s minden másra, mit megosztottunk. A fürdőbe érve egy meggyötört lánnyal szembesülök a tükörben, arcom sápadt, ezüstös szemeim már nem csillognak úgy, mint ez előtt, s alattuk fekete karikák képződtek, pusztán a fáradtságtól, mit a frusztrációm kiengedésének köszönhetek valószínűleg. Lejjebb haladva, meglátom az ezüst foltom, s egy halvány mosoly kúszik ajkaimra. Kezeim nehézkesen nyúlnak a mosdókagylóra, megszorítva azt, majd az egyik kezemmel megnyitom a csapot, így elérem, hogy jéghideg víz csorogjon élettelennek tűnő kezeimre. Egy kisebb ' csónakot ' formáltam kezeimből, vizet gyűjtve, s ajkaimhoz emelve ittam ki belőlük. A következő mozdulatom, hatékonyan életet csalt az arcomra, ahogyan a hideg víz körbejárta arcom összes centiméterét. Visszatekintve a tükörbe, menten hátraestem rémületemben, ahogy egy sötét alak köszönt vissza rám. Teste fekete öltözékbe volt burkolva, s csak az arca, nyaka, s kezei nem voltak takarásba, mik bevallom, hogy igen fehérek voltak. Szinte már élettelennek tűntek. Haja „koszos szőkének" minősült, s szemei koromfeketék, s nem csak az a része, minek színesnek kellene lennie, nem, a teljes. S ez megrémisztett, ahogy egy még ijesztőbb vigyor tarkította arcát. Alakjáról sugárzott a sötétség, a rossz akarat, s a hatalom vágy.

„ Helló..." – Susmotolja reszelős hangján, mi szinte már bántja a füleim. Szemeim kitágulnak, amint meglátom ajkait mozgatni. S megfordulva nem látok senkit magam mögött.

„ Te is démon vagy?" – Suttogom vissza félve. Mire ő csak bólint.

„ Ennyire feltűnő?" – Kuncog saját humorán. Mit cseppet sem tartottam annak.

„ Hát, ha nem is az, hogy a tükrömről köszönsz vissza, de a fekete szemeid és a fehér bőröd mindent elárul..." – Forgatom a szemeid.

„ Ne olyan hevesen azzal a szemforgatással, szépségem." – Nevet tovább.

„ Mit akarsz tőlem?" – Kerülök közelebb a tükörhöz.

„Én semmit, inkább a nagy főnök. J"

„ Mégis ki ez a J?!" – Sziszegem a fogaim közt. „ Mit akar tőlem?!"

„A válasz egyszerű, az oldalán, vagy holtan akar látni..." – Vigyorog tovább.

„ Hogy értve, hogy az oldalán?" – Vonom fel szemöldököm.

„ Mint párja... de ezt majd később fogod megtapasztalni." – Kuncog. „ Most pedig BUUH" – S amint megláttam eltűnni a tükörben, testem hátraesett, egyenesen a fürdőajtónak csapódtam. S fájdalmamban felnyögtem.
Ajkaim összepréseltem, ahogyan a hátam sajogni kezdett az ütés hatására. S fejem hátrahanyatlott, ahogy lecsúsztam az ajtó tövibe. Lábaim magamhoz öleltem, s előre-hátra, dülöngéltem, nyugtatgatva magam. Nem sokra rá, furcsa csörömpölésekre, ordítozásra, pár üveg, s kerámia törés hangjára lettem figyelmes. Fejem automatikusan felkaptam a zavaró hangokra, s nagy-nehezen feltápászkodva a földről megindultam a hangok felé.
„ NEM HISZEM EL..." – Hallom Harry-t ordítozni, s egy tárgy összetörésének a hangját hallom.
Lépteim megrettentően gyorsan visznek a nappaliba, ahol kész káosszal nézek szembe. Mi a ...?! Hajam kezeimmel markolászom frusztráltságomban. Ahogy végigtekintek a szobán, s a látvány, borzasztó. Törött képek a földön, a kanapé, s a hozzátartozó fotelok fellökve, a kávéasztalról nem is beszélve, ami talán kevesebb, mint 4 darabba van a felborított tárgyak körül. A sarokban lévő váza, most apró darabokra tört a padlón szanaszét. S a szoba közepén, egy nehezen lélegző, feszült vállú, ökölbe szorított kezű, s eléggé dühösnek látszódó Harry állt. Mikor megérezte hollétem, a válla fölött visszanézett, s megrázta fejét, amint teljesen felém fordult.
- mégis miért tetted ezt? Harry... - Kezdtem félénken.
- HÁT NEM EGYÉRTELMŰ? SZÉT VET AZ IDEG! – Közeledik felém, miközben továbbra is üvöltözik. Hangja okozta meglepettségem kiült az arcomra is, s félve tekintettem rá. – MÉGIS KI AZ A J?! – Üvöltözik tovább, s bennem még a vér is megfagy.
-n-nem.. n-nem t-tudom...- Kezdek bele, de ajkaimba harapok, amint elér hozzám, megragadja a karjaim, s magához ránt. Kezei felhaladnak a vállamra, hol megráz. S ennél a pontnál a végsőkig megrémültem, ahogy dühében a szeme egyenesen átfeslett koromfeketébe. Ajkaim elnyíltak s megakartam szólalni, de nem tudtam.
- NE HAZUDJ! – S arca szinte már méregben forog, a nyakán az erek igen látványosak lettek, mikor ordibálása következtében kidűllettek.
- NEM HAZUDOK! – Üvöltök vissza, ahogy megéreztem az ingerültségem első jeleit.
- DE HAZUDSZ, MOND EL SZÉPEN, MÉGIS KI EZ A J, MIÓTA ISMERED ÉS MIT MŰVELTÉL VELE EDDIG?! – S testem hátralendül, ahogyan teljes erejével meglök, s a földön kötök ki.
- SEMMIT! – Könnyeim megtalálták az útjukat, s éreztem, amint lassan csorognak végig orcáimon.
- HAGYD ABBA A SZÁNALMAS SÍRÁSOD...- Fogja erősen arcom két keze közé, s eléri, hogy felnézzek rá. Mérgem fortyogott a vérembe, s nem sok kellett, ahhoz, hogy olyat tegyek, mit később 100% -san megbánok.

Arcon köptem.

S ez volt az a pillanat, mikor megismertem milyen is a pokol maga.