darabokban - in pieces

63. rész

- A barátod? Úgy értve? Mióta? – ámultam el. Márk hasonlóan döbbenten vizslatta a lányt mint én, ami egy kicsit javított a helyzeten, mégsem tudta elfeledtetni velem a tudatom peremén lüktető fájdalmat és csalódottságot.

- Kábé az őszi szünet óta... Vagyis akkor kezdtünk beszélgetni, de nagyon hirtelen történt minden – hadarta a hajával babrálva. – El akartam mondani, komolyan, csak sose éreztem azt, hogy ez lenne a megfelelő pillanat. Mindig volt valami – pirult el a nyakáig, miközben magyarázkodott.

- Hogy mi? Gergő? Meg te? – szólt közbe Márk fejben számolva.

- Aha – mondta félszegen Lina. – Igazából mindegy, hogy mit gondoltok róla, mert szeretjük egymást és ezen nem fog változtatni senki véleménye – győzködte inkább magát, mint minket. – Most pedig megyek és megkeresem őt – hátrált ki gyors léptekkel a szobámból.

- Hát ez kurva jó. Márk esetleg még valami panaszt óhajtasz benyújtani? Vagy már kiugorhatok az ablakon? – bámultam ki a sötétedő égboltra fókuszálva. Még négy óra sem volt, mégis egyre sötétebb volt odakint. A koli körül lévő fák a köd homályába burkolózva álltak odakint a hidegben, miközben az égbolt pillanatok alatt egy árnyalattal sötétebb lett.

- Én... Nem is tudom, mit kéne mondanom. Ha csak feleekkora a káosz az életedben, mint ami most történt, akkor is megértem, hogy miért vagy ilyen zárkózott – dörzsölte a homlokát, és egy fáradt sóhajjal leült az ágyam szélére.

- Hát nem vagy egyedül. Komolyan elállt a szavam, pedig velem sose volt még ilyen korábban – nevettem el kissé hisztérikusan magam, és lerogytam mellé.

- Nem is értem... Ezek ketten? Sose gondoltam volna, nem is látszott rajtuk semmi – értetlenkedett Márk.

- Én már semmin nem lepődök meg szerintem – álltam még mindig az egész nap hatása alatt. Gergővel egy csomót beszélgettem és meglepően sokszor jöttek szóba párkapcsolatok és az, hogy kinek ki tetszik. De azt sosem sejtettem, hogy eközben Gergőnek végig barátnője van, ez a lány pedig nem más, mint a legjobb barátnőm. Egyáltalán hívhatom őt ennek? Vagy barátnőnek? Milyen barát az olyan, akinek semmit nem mondanak el? Egyáltalán miért nem beszélt nekem soha semmiről?

- Ne idegeskedj most emiatt – simított végig a karomon Márk, mire kicsit távolabb húzódtam tőle.

- Nem idegeskedek – vágtam rá azonnal.

- Ja, persze hogy nem, csak véletlenül süt rólad az idegesség – forgatta a szemét Márk, és egy kicsit közelebb húzódott hozzám.

- Azt se tudom, mit gondoljak... Hogy mit kéne gondolnom ahhoz, hogy egy normális barátnő legyek – tértem inkább arra a problémára, amivel tudunk is kezdeni valamit. Úgy éreztem, hogy Márknak bármit elmondhatok, nem fog elítélni miatta, mégis olyan nehezen mondtam ki ezeket a szavakat. – Egyszerűen képtelen vagyok örülni Lina boldogságának, csak azt érzem, hogy kurvára fáj hogy eltitkolta előlem ezt az egészet.

- Persze hogy fáj – biccentett Márk, és kedvesen rámmosolygott. – Nehéz helyzet ez az egész... Lina is annyira nehezen tud megbízni az emberekben, mint te. Ezért is csodálkoztam, hogy ilyen jóban lettetek. Szinte nem is beszélt senkivel korábban, amióta itt vagy meg teljesen megváltozott.

- Hát lehet hogy megváltozott, de nem az, ahogy velem viselkedik – gondoltam arra, hogy mennyire elhidegültünk egymástól... Az őszi szünet óta.

Ó, akkor ő is olyan lány, aki abban a pillanatban, hogy bepasizik, el is felejti az összes barátját?

- Nem várhatod el valakitől, hogy néhány hónap alatt egy új ember legyen – felelt Márk meglepően türelmesen. Gergő már négyszer kirontott volna a szobámból, Norbiról nem is beszélve.