82. rész

826 50 13
                                    

- Mindenki megvan? Táskák, bőröndök, felszerelés? – kiabált az ofő a vasútállomáson, miután lekászálódtunk a vonatról Balatonfenyves közelében.

- A józan eszem hiányzik – kiáltott fel Máté gondolkodás nélkül.

- Szerintem azt valahol születésed körül hagyhattad el – kontrázott azonnal Alíz.

- Nekem hiányzik egy karton sör – tette fel a kezét Eme, mint aki egy tanórán jelentkezik.

- Nekem anyukám – ajánlotta nevetve Kinga, mire ofő csak a fejét fogva mosolygott. Mind ott ácsorogtunk a peronon, kivéve Angit, akit a szülei év végén kivettek a suliból. Nem akart eljönni velünk, úgyhogy összesen tizenhárman voltunk az osztályfőnökkel.

- Indulhatunk? – nézett szét pár perc viccelődés után Gábor, majd miután mindenki felkapta a cuccait, sétálni kezdtünk. Mint egy igazi osztály, a kettes sorok fogalmát nem ismerve csorogtunk végig az utcák és járdák szélességéhez alkalmazkodva.

Nevetgélve érkeztünk meg az ofő nyaralójához, és vetettük be magunkat a hűvös lakásba. Jól megizzadtunk a 35 fokos forróságban, úgyhogy kifejezetten jól esett meginni néhány korty vizet. Ledobtuk a csomagjainkat az ofő által kijelölt szobákban és mindenki elfoglalt magának egy-egy ágyat vagy matracot. A lányokkal egy szobán osztoztunk. A franciaágyban Lina és én aludtunk, a mellettünk lévő kisebb ágyat Alíz kapta meg, Petra és Kinga pedig a földön lerakott felfújhatós ágyon töltik majd az éjszakákat.

A fiúk a maradék két szobán osztoztak, az egyikben Gergő, Norbi, Márk és Eme; a másikban Máté, Peti, Jani és az ofő kő-papír-ollózták le, hogy ki fog a földre terített matracon aludni.

Egy gyors kajaszünet után kiültünk a tágas, gyönyörű kertbe. Mindenfelé fák és gyönyörű virágok vettek minket körül. Felüdülés volt ilyen környéket látni. A kertekben gyerekek játszottak, nyaraló családok sütögettek vagy napoztak. Igazi nyári hangulat fogott el minket, ahogy a kertben lévő műanyag asztalt körbeülve beszélgetni kezdtünk mielőtt a strandra indulhattunk volna.

A délutánt a vízben töltöttük, majd a kertben ücsörögve nyársaltunk vacsoraként. A fiúk hoztak hordozható hangszórót, amit azonnal be is üzemeltek. Az ofő hamar levette a hangerőt, pedig még nem is járt olyan későre. Nyolc körül a tücskök ciripelése és egy közeli szórakozóhelyről kihallatszódó zene dübörgése töltötte ki köztünk a csendet. Türelmetlenül vártuk már a kaját, mindenki borzasztó éhes volt.

Miután jóllakva hátradőltünk a kerti székekben, felélénkült a beszélgetés köztünk. Az ofő szépen lassan kihúzta magát a programból és egyedül hagyott minket, úgyhogy érdekesebbnél érdekesebb témák kerültek elő.

- Én mindig tudni akartam, hogy mi volt köztetek – intett Jani kíváncsian az egymás mellett ülő Márk és Norbi felé. – Egyszerűen nem bírtatok sose megmaradni egymás mellett... Rea előtt – egészítette ki a mondatot mosolyogva.

- Semmi izgi. Rosszkor voltam rossz helyen – mosolyodott el Norbi. Alig látszott rajta a korábbi frusztráltsága. Mintha megtalált volna valamit, amit korábban megszállottan keresett, és végre meg tudott volna nyugodni. Kifejezetten örültem ennek, mert azon kívül, hogy ő sokkal jobban érezte magát, rengeteget javult a kapcsolatunk mióta normálisan viselkedett mindenkivel.

- Meghallott egy telefonbeszélgetést – vont vállat Márk. – Szóval én kihallgattam az övét később pár alkalommal – nevetett fel kurtán.

- A végén még csak kiderül rólad is valami izgi – húztam fel a szemöldököm a bal oldalamon ülő fiút méregetve.

- Ja, hogy mekkora szemétláda – röhögött Norbi. – Bár, ha még most sem láttad ezt be, menthetetlen vagy – viccelődött velem.

darabokban - in piecesWhere stories live. Discover now