76. rész

455 36 5
                                    

Hajnali ötkor feküdtem le aludni, délután egykor pedig arra ébredtem, hogy a telefonom őrült módon csörög.

- Na mi van veled, virágszál, életben vagy még? Közel hatszázszor hívtalak már – szólt a telefonba köszönés nélkül Iván, amint felvettem azt.

- Semmi – morogtam rekedtes hangon. Megköszörültem a torkomat, és felültem az ágyban, hátha attól felébredek majd. – Sokáig fent voltam az éjjel – foglaltam össze röviden az előző napomat.

- Jó, csipkerózsika. Egy óra múlva találkozzunk a rakparton. Utána nem érek rá – jelentette ki határozott hangon a srác.

- Oké, összekapom magam – biccentettem.

Ahogy kinyomta a telefont, egyből visszadőltem az ágyba, hogy aztán tíz perc forgolódás után felkeljek. Elmentem tusolni, összefogtam a hajam egy szoros kontyba és ledöntöttem fél liter tejeskávét a torkomon. Valahogy nem éreztem, hogy bármit is aludtam volna. Fáradt voltam, idegesen vártam a találkozót Ivánnal. A köztünk lebegő, ki nem mondott szavak és Márk tegnapi viselkedése feszültté tettek. Alig vártam, hogy leteljen a maradék pár perc, mielőtt el kell indulnom.

Kicsit korábban értem a megbeszélt helyszínre, ahol a legtöbb baráti, beszélgetős találkozónk zajlott Ivánnal. Lehet, hogy szimpla figyelmességről volt szó, de a már-már beteges félelme amiatt, hogy kihallgatják a beszélgetéseit, különböző módszerekhez vezettek. Az egyik az volt, hogy a rakparton sétálva, a Duna zúgása és a körülöttünk lévő forgalom miatt zajos környezetben beszélgettünk. A másik alternatíva a teljesen biztonságos, több oldalról ellenőrzött és szemmel tartott hely, Iván lakása volt. Voltak azonban olyan napok, amikor Iván szívesebben intézte a bizniszeit házon kívül. A mai is ilyennek ígérkezett.

Összehúztam magamon a télikabátom, amit felkaptam indulás előtt. Sejtettem, hogy a parton még hidegebb lesz. Itt valamiért állandóan fújt a szél és jóval hidegebb volt, mint a belvárosban. A szél és a friss levegő kicsit kitisztította a fejem, mire Iván leparkolt a közelben és odasétált mellém. Összeszedtem magam, kész kérdésekkel álltam a srác előtt.

- Szia – köszöntem kimérten.

- Szia – húzta fel a fél szemöldökét Iván. Tudtam, hogy sokat tett értem tegnap éjszaka, ezért tartoztam neki, de nem volt kedvem kedveskedni és szépen mosolyogni. Dühös voltam, kezdtem belefáradni a folyamatos kavarásba és abba, hogy sosem értek semmit.

- Mi a helyzet? – erőltettem ki magamból a kérdést. Próbáltam egy hamis mosolyt villantani, de Iván átlátott rajtam, úgyhogy hamar felhagytam a próbálkozással.

- Térjünk a tárgyra – rázta meg a fejét Iván. A sálját igazgatva gondolkozott pár másodpercig, majd beszélni kezdett. – Örülnék, ha kikerülnétek a képből. Te, a haverod meg Misi is. Tudom, hogy nektek ez sosem volt olyan komoly, mint nekem, de a kis játékotok Danival nagyban megnehezíti a munkámat. Folyton azon kell agyalnom, hogy ma vajon mit találhatott ki ez az idióta, a fél szememet állandóan Danin kell tartanom – magyarázott, amitől még én is megdöbbentem. Számítottam fejmosásra, vitára és pár beszólásra, de erre egyáltalán nem.

- Szívesen kiszállnék, ha tudnám, hogy hogy kell – vontam vállat. Hanyagságot tettettem, de közben belesajdult a szívem a gondolatba, hogy hivatalosan el fogom veszíteni a helyet és a bandát, amit annyi évig otthonomnak tartottam. Meglepett, mennyire letaglózott ez az egész helyzet.

- El tudom intézni neked – hajolt hozzám közelebb Iván. – Meg tudjuk oldani, ha tényleg ezt akarod. Ne érts félre, baba, kibaszottul fogsz hiányozni nekem, de nem itt van a helyed. Mind tudjuk, hogy az ember egész életét tönkrebassza ez a kurva biznisz. Lécelj le, amíg még lehetőséged van rá – nézett mélyen a szemembe. Barna szemei érzelmektől csillogtak, ahogy engem bámult. Hirtelen 180 fokos fordulatot vett az egész beszélgetésünk. Biztos voltam benne korábban, hogy ellenem szól ez az egész, de újra pozitívat kellett csalódnom Ivánban.

darabokban - in piecesWhere stories live. Discover now