darabokban - in pieces

25. rész

- Nekem mindegy mit találunk ki, de nem maradhatsz itt – kezdte a hegyibeszédet Misi, mikor Márk még be se csukta az ajtót, esélyt sem adva, hogy alaposan szétnézzek. – Ha Dani van ebben az egészben, azonnal el kell innen menned. Nem hozhatod a nyakukra – intett Márk felé Misi kétségbeesetten.

- Honnan a francból ismeritek ti egyáltalán egymást? – szólt közbe Márk. – És ki ez a Dani? Az a barom a nyugatiból? – rakta össze meglepően gyorsan a képet.

- Igen – sóhajtottam fel. – Ő a bátyád? – néztem végig alaposabban Misin. Sokkal jobban nézett ki, mint korábban, magára szedett jó pár kilót, nem volt már olyan beesett az arca, mint régebben és szakállat is növesztett, amitől ugyan idősebbnek nézett ki, de nagyon jól állt neki.

- Aha – mondta Márk de még mindig választ várt a kérdéseire.

- Mi... Még régebben ismerkedtünk össze – hadovált Misi, mire végre rádöbbentem, hogy mi a legnagyobb baja velem. Itthon senki nem tudott arról, hogy drogozott és hogy milyen bandába keveredett, mikor összeismerkedtünk.

- Igen? – nézett rá Márk úgy, mintha ő lenne az idősebb testvér kettejük közül. Mintha az ő kezében lenne az irányítás, amit sosem néztem volna ki belőle korábban.

- Egy osztályba jártam a pasijával, de akkor még nem voltak együtt, mikor először találkoztunk – mesélte, legalábbis a publikus részét a történetünknek. – Belógtak Dani húgával a buliba, amit mi szerveztünk pedig még csak általános suliba jártak – vigyorodott el ma este először Misi, és ezernyi emléket juttatott eszembe, amikor az egyetlen dolog, ami arra ösztönzött, hogy tartsak még ki egy kicsit, az ő nevetése és hülye viccei voltak. – Már akkor sem szeretted a szabályokat, mi?

- Nem igazán – vontam vállat, viszonozva Misi mosolyát, de hamar lefagyott mindkettőnk arcáról. – Már nem vagyunk együtt egy ideje Danival – javítottam ki, amitől megint leesett állal bámult rám, és sokkal alaposabban nézett végig rajtam, mint korábban.

- Őszintén, nem úgy nézel ki, mint aki bármivel is jobb sorra jutott – húzta végig az egyik ujját a nyakamon, amitől fájdalom cikázott végig a valószínűleg különböző színekben játszó nyakamon Dani ujjai nyomán.

- Összefutottam ma Danival – nyeltem egy nagyot, miközben Márkra sandítottam, próbáltam rájönni, hogy mekkora részt sikerült összeraknia ebből az egészből. De ő csak Misi kezét bámulta, ami a vállamon pihent.

- Baszki, hogy ilyenkor nincs itt Iván – vette le a kezét rólam Misi, hogy a hajába túrhasson. – Tudod, hogy ő rendben van, ugye?

- Ja, kábé ő az egyetlen, aki közülük rendben van – forgattam meg a szemem.

- A többiekkel mi újság? – érdeklődött.

- Fogalmam sincs, senkivel nem beszéltem közülük – vallottam színt, de egy még nehezebb vallomás következett ezután, amit szégyenemben elvörösödve tudtam csak kipréselni magamból. – Azért szakítottam vele, mert már egy ideje Karinával csalt, és mindenki tudott róla, az egészet a hátam mögött csinálták.

Misi azonban nem úgy reagált, ahogy számítottam rá, lesütötte a szemét, és a földet kezdte pásztázni, amit már nem bírtam feldolgozni. Tehát már akkor együtt voltak, mikor Misi még velünk volt? Pedig ők tavaly télen mentek el, január elején.

- Te is tudtál róla?! És nem szóltál nekem? – kiabáltam, és egyszerűen nekiestem Misinek, mintha megint ugyanott lennék Karinával szemben, és hallanám a nevetését, és a többiek gúnyos suttogását, megint kezdtem elveszíteni a fejem, de néhány ütés után félbeszakított valami.