ᴅᴏᴜʙᴛғᴜʟ ʟᴏᴠᴇ || ʙᴛs ᴋɪᴍ ᴛᴀᴇʜʏᴜɴɢ ғғ. ||

-»28.rész«-

- Ez most komoly? - válaszul csak bólintottam.
- Te nem vagy normális Choa. - mondta Jin, szinte már sírva a nevetéstől.
- Miért is? - csatlakoztam hozzá én is a sírásban.
- Mert hagytad, hogy ezek ketten fel öltöztesenek. - mondta Suga, a kettő újdonsült barátomra mutatva.
- Csak egy kis móka volt, ne vedd már komolyan. - simogadtam meg vállamon pihenő fejét.
- Pedig a HopeChoaKook nem hangzik olyan rosszul. - gondolkozott hangosan Nam.
- Maradok a NamJin shipnél. - kacsintottam rá majd az órámra pillantottam.
- Yoongi drágám, ha megbocsátasz, én mára meg lógnék, szóval legyél olyan angyal, hogy felkelsz rólam. - annak ellenére, hogy ilyen szépen fogalmaztam kérésem, csak jobban rám terült. Lábaival át ölelte a derekam, kezével meg a testem és arcával bele bújt a hajamba.
- Ne csináld, mennem kell. - erősködtem, de nem eresztett.
- Mi olyan sürgős édesem, hogy itt hagysz minket? - gugolt le elém J-hope és megrebegtette drámaian szempilláját.
- Édes, drága Hoseokom. Lenne még mit csinálnom és igen, sürgős is a dolog. Úgyhogy örülnék, ha Suga leszállna rólam. - mosolyogtam rá eröltetetten.
- Majd, ha megölelsz. - dörmögte hajamba rabtartóm. Tettem, amit kért, nehogy már miattam legyen szeretethiánya.
- Meg ha elviszel arra a sürgős dologra, csak akkor engedlek el. - fűzte össze karjait, maga előtt J-hope.
- Egyéb sóhaj? - néztem körbe, hátha valamelyik barom kér még valamit, de úgy látszik nem nagyon mernek. Bár engem most végig nézve, jobb is. Lehámoztam magamról a kis szeretet gombócot, majd a cipőmhöz mentem, hogy felvegyem és megvártam, hogy Hoseok is így tegyen.
- Oké, akkor el mentünk. - fogtam meg a fiú kezét, majd ki siettem vele együtt az ajtón.

Beálltam a parkolóba, leállítottam a motort és kiszáltam. Végig néztem a már rég látott épületen és rá mosolyogtam a mellettem álló fiúra.
- Egy iskola? - kérdezte meglepődve.
- Talán nem tudsz olvasni? Oda van írva szívem. - borzoltam össze barna tincseit, majd a bejárat felé vettem az irányt.
- Sziasztok. - köszöntem a terembe belépve.
- Choa! - jött köszönés képpen Soyun-tól
- Azt hittük ma is helyettesítés lesz. - mondta Konu.
- Azt csak szeretnéd, így is le vagyunk maradva. Na de, a többiek is figyeljenek! - eltették a telefonokat, abba hagyták a beszélgetést és mind figyeltek.
- Ezt már szeretem. - néztem végig rajtuk.
- Hoztam egy vendéget, aki végig fogja nézni a mai teljesítményét mindenkinek. - néztem a még mindig mellettem álló, bambán bámuló fiúra.
- Most már le veheted a maszkot. - bíztattam és tette amire kértem. Az osztály tátott szájjal nézte szegény J-hope arcát.
- Ez J-hope! - sikított fel az egyik lány.
- Igen Chiu, ez Hoseok drága személyesen.
- Choa, te honnan ismered? - kérdezte Konu.
- Ez egy hosszú történet, egyszer talán elmesélem. De mostmár felállni és a helyetekre, táncoljátok el nekem az egészet! - hagytam, hogy össze szedjék magukat, majd a magnóhoz mentem és elindítottam a zenét.

Jó volt nézni a fél éves munkám eredményét, hogy mennyi északámba került az, hogy kitaláltam a megfelelő lépéseket ezeknek a gyerekeknek. Szeretem a munkám.
- Oké, pihenjetek egy picit, utána folytatjuk. - oda sétáltam, drága vendégemhez és leültem mellé.
- Ügyesek, nagyon tetszett az amit előadtak. - dőlt a vállamra. Ma mindenki rám dől?
- Köszi, egy versenyre készítem fel őket, azért hajszolom picit túl a csapatot. - ittam bele a kulacsomba.
- Choa, el mehetek vízért? - kérdezte, előttem állva Subin.
- Persze, de várj meg. Megyek veled, nekem is elfogyott. - nagy nehezen fel keltem a hideg felületről és a lánnyal együtt battyogtam kifelé.
- Drágám, vigyáznál addig a gyerekekre? - fordultam vissza.
- Persze. - mosolygott rám édesen.
- Oké, most már mehetünk. - néztem a lányra, aki rám várt. A folyosón volt egy kis ivó csap, amiből hideg vizet lehetett engedni. Mind a ketten megtöltöttük a kulacsunkat, majd mentünk vissza felé.
- Amúgy, ti együtt vagytok? - jött a váratlan kérdés.
- Nem, csak az egyik közös barátunk hozott minket össze, így néha hülységből drágmnak hívom. - bólintott egyett jelezve, hogy érti, majd besétált a terembe. Amint én is betettem a lábam, egy picikét meglepődtem. A földön ültek, egy nagy körben és, amikor megláttak, Hoseok felállt és felém jött. Már épp kérdezni akartam, hogy mi folyik itt, amikor egyszer csak le kapott. Csak úgy a semmiből megcsókolt. Amikor elengedte ajkaim, kérdőre vontam.
- Csak felelsz vagy merszezünk. - vont vállat, majd mintha mi sem történt volna, visszament eredeti helyére, és leült a földre. Csak értelmetlen arcot voltam képes vágni, majd egy fej rázás után folytattam az órát.

- Ez szuper volt! - pattant ki drágaságom a kocsiból, amikor haza dobtam.
- Örülök ha tetszett. - húztam le az ablakot, hogy tovább tudjunk beszélni.
- Akkor.. nem jössz be? - vakargatta zavartan tarkóját.
- Nem hiszem, haza megyek pihenni, és zavarni se akarok. - olyan kiskutyát megszégyenítés fejet vágott, hogy komolyan adtam volna neki egy csontot. Ez a csont meg az a baj, hogy én voltam.
- Mondjuk a vizes pólómat bent hagytam, lehet azért bemegyek. - egyik pillanatban csatoltam az övem, majd a másikban már mellette álltam. Meg fogta a kezem és behúzott a házba.
- Nézzétek kit hoztam! - kiáltotta el magát, ami nem volt élete legjobb döntése, ugyanis Suga rohant felém és rám vetette magát, aminek hála a földön landoltam.
- Vissza jött a párnám. - bújt szorosan hozzám, ami belőlem egy nevetést hozott ki.
- Csak a ruhám miatt jöttem be, ha az megvan utána meg már itt sem vagyok. - ahogy hallom nem nagyon tetszett neki ez a válasz, mert egy morgás hagyta el száját.
- Nem mész el! - parancsolta rám, gyermeki mosollyal együtt.
- Sajnálom Yoongi baba, de haza kell mennem mert fáradt vagyok és egy zuhany se tenne rosszat velem. - simogadtam meg a hátát.
- Aludj velem és itt is le tudsz zuhanyozni, szóval nincs vita, maradsz! - ennek az aranyos   pofinak miért nem tudok ellen állni?
- Rendben, de csak ha nem zavarok senkit. - utaltam a többiekre.
- Nyugodtan maradj, az ebéd is már kész van, szóval, ha abba hagyjátok a földön való fetrengést, akkor lehet jönni enni. - mutogatott fakanállal Jin, hol rám, hol a rajtam lévő Sugára.
- Igenis Eomma. - mondtuk egyszerre, amin mindenki egy jót nevetett, kivéve a mi kis „Eommánk”.
- Aki nevet ezen, az nem kap enni. - ahogy kimondta, abban a pillanatban csend lett a helyiségben és mindenki rohant az asztalhoz, még a kis szeretet bombám is, aki rajtam csüngött.

Hát mi van itt gyermekeim, csak nem mégegy rész?
976 szavas lett igaz, de már nem akartam tovább fokozni, majd a következő részben.
Addig legyetek jók és puszi a pocótokra💕

2020.09.19