A Hyugák gyöngyszeme (-az első Homokrejteki Byakugan)

18.fejezet

Kiba gyengén feküdt Shikamaru mellett, fejét az említett mellkasán pihentetve. Hálás volt Sakurának, hogy kisegítette őket. Megkönnyebbülten nézett az ágy mellett lógó infúzióra, ami a karjába csöpögött. Tele volt vitaminokkal és fájdalomcsillapítóval. Meg pár szükséges anyaggal, hogy csontozata is egészséges maradjon. Ahogy alaposabban belegondolt a dolgokba, aggodalommal töltötte el, hogy hogy is fog történni a minden bizonnyal pár nap múlva beköszönő dolog. Elvégre Sakura megmondta, hogy a szervezete épp felkészül, hogy megszülje a hasában lakó gyermeket. Ki tudja, lehet, hogy egy másodperc múlva már kezdődik is a szülés.
- Shikamaru....- kérdezte halkan.- van ötleted, hogy mi legyen a neve?
Shikamaru gondolkodva nyúlt be a zsebébe.
- Nincs. De először....- vett elő egy kis dobozkát.- el akarlak venni.
Kiba teljesen lefagyott. Szemeiből könnyek gördültek le. Őszintén szólva, eddig végig erre várt. Legalábbis egy jó ideje biztos. Főleg, miután Neji kicsit beavatta és elmondta, mi történt akkor...

- Neji, nem adhatod fel, érted? Mindenképp élned kell!- Neji csukott szemmel hallgatta. Ezt mindenképp végig akarta hallgatni anélkül, hogy elvesztené az eszméletét.- Kérlek.... Én... nem akarok nélküled élni... Neji, szerintem én szeretlek...., szóval nem hallgatsz meg, érted?!- Neji szemei lassan nyíltak ki. Végre kimondta. Gaara végre kimondta, hogy is érez valójában.
- Na végre...- suttogta Neji.- eddig erre vártam....- Gaara könnyes szemmel szorongatta a kezét.- Mert én is így érzek.... te butus...
Gaara elszántan nézett rá.
- Minél hamarabb épülj fel. És gyere haza, Sunagakuréba....- mondta, majd vett egy nagy levegőt.- , hogy elvehesselek.

- Kiba, hé, miért sírsz?- kérdezte Shikamaru, de Kiba nem válaszolt. Annyira boldog volt, hogy azt nem lehetett volna szóval kifejezni. Amennyire csak tudta, ölelte meg Shikamarut. Szemei még mindig örömkönnyesek voltak.- Szóval neked is tetszik ez az ötlet...- értette meg Shikamaru, majd ha lehet, még jobban magához ölelte élete választottját. Ám a jó pillanatok sem tarthatnak örökké. Kiba hirtelen rándult össze. Könnyei már inkább a fájdalom miatt törtek felszínre.

•

Sakura unatkozva ült a szobájában. Nem tudott mit kezdeni magával. Kopogás szakította meg a csöndet az ablak felől. Mikor Sakura odanézett, Shikamaru egyik galambját látta a párkányon verdesni. Sietve nyitotta ki az ablakot, majd a levelet is, amit a madár hozott.

Sakura! Kibának fájásai vannak! Siess!

Azonnal felkapta a táskáját, majd amilyen gyorsan csak tudott, elindult a Nara ház felé. Alig egy perc alatt odaért, de sokkal rosszabb állapotok uralkodtak a hálószobában, mint azt hitte. Kiba kapkodva vette a levegőt, ami miatt elég közel állt ahhoz, hogy elveszítse az eszméletét.
- Kiba, nyugodj meg!- szólította meg Sakura a fiút.- Lassabban vegyél levegőt és koncentrálj!
Kiba nagyon lassan dolgozta fel az információkat. Sakura szerencséjére Shikamaru közelében Kiba sokkal könnyebben megnyugodott.

- Még egy utolsót, Kiba!- biztatta Sakura, de a fiú már úgy érezte, semmi ereje sincs. Erőtlenül nézett fel a mellette ülő Shikamarura. Utolsó csepp erejét összeszedve feszítette meg izmait, majd érezte, hogy valamiért hirtelen üresnek érzi magát. Szemei fáradtan csukódtak volna le, de Sakura parancsára Shikamaru egy poharat tartott a szájához. Kiba fáradtan itta meg a vizet, majd fáradtan csukta be a szemeit. Utoljára csak a távolról jövő gyereksírást hallotta.