Nincs könny

938 67 7
                                    

A nekem kijelölt szobában ültem. Sebem ujra kötözve, nem gyógyították be mert így lassabb vagyok. Hajam arcomat takarta. Olyan közel voltam. Ökleimet össze szorítottam, majd kinéztem az ablakon amit most már rácsok kereteztek. Legszívesebben tombolnék és üvöltenék. Darabokra szedném a szobát. Hátra túrtam tincseimet és felnéztem. A szobába egy ágy volt, egy kis szekrény, egy lámpa és egy szőnyeg, meg az ablak. Az ágyamat oda toltam az ablakhoz és azon ültem. Az ajtó halkan nyikordult meg mögöttem, de nem néztem hátra ugyanis tudtam ki az. Beljebb jött és leült mellém.
-Köszönöm.- mondta Mito. Lassan felemeltem tekintetem. Ha ott hagytam volna már árkon bokron túl lennék. Ez az én döntésem volt.
-Nem tettem semmit. Tényleg semmit.
-Próbáltál segíteni annak ellenére hogy nem ismersz.. meg annak ellenére hogy Uchiha vagy.
- Hogy Uchiha vagyok?- ízlelgettem gúnyosan a szót.- Mi Uchihák akik kegyetlenek és gyerekeket mészárolnak? Falukat égetnek fel? Így értetted? Minthogyha nem a falunk miatt tennénk. Menj ki. Nincs szükségem még valakire aki megvet az őseim miatt.
- Nem úgy értettem-!
-Menj ki mielőtt én raklak ki.-mondtam alig hallhatóan. Némán nyelt egyet és felállt.
-Bocsáss meg, de amit nem ismernek az emberek attól félnek.- mondta végül majd kiment. Az ajtóban helyette a fehér démon állt, és amint kiment Mito, ő a helyébe lépett. Lassan beljebb jött és a szekrénynek dőlt.
-Azt mondtam nem ölsz embert.
-És?
-Egy szabály volt. Egyetlen egy és te megszegted. A vének tanácsa épp most szedi szét a bátyámat.- feszültek meg izmai.
-Nincs semmi közöm hozzá.
-De igenis van hogy rohadnál meg.- termett előttem és erősen megfogta az államat.-Ha úgy dönt a tanács meg fogunk ölni.
-Oh igen? Örömhír lenne számomra!- csaptam el kezét és elfordítottam fejem.
-Szóval így gondolod.- egyenesedett vissza.-Ne hidd hogy fájdalom mentes halálában részesülnél.
-Ha meghalok, a katanámat tartva kezemben halok meg csatatéren, nem egy kínzó szobában.-szorítottam össze fogaim.
-Erre nem lesz lehetőséged.- mondta ingerülten és ki söpörte hófehér haját szeméből.-Teszek róla.
-Szállj le rólam, nem kértem erkölcsi kioktatást.
-Pedig szükséged lenne rá.- indul ki felé. Arcom vöröslött a düh miatt. Agyamban megint dobolni kezdtek a gondolatok majd csattanást hallottam. Ekkor eszméltem rá hogy az ágyam melletti lámpa szilánkokban hever a Senju mögött és polójának háta össze van kaszabolva. Meredten rántottam magam mellé kezem. A férfi megfordult lassan.- Erről beszéltem.
-....-tekintetemmel a földet pásztáztam. Tobirama ki ment a szobából. Bassza meg.. volt már arra példa hogy a gondolkodásom így elhomályosult az agressziótól és akkor se tudtam irányítani magam. Komoly dühkezelési problémáim voltak. Torkomat hányinger mardosta. Gyűlölök minden percet itt. Lábaim lassan felhúztam az ágyra és össze gömbölyödtem.
-Nem ezt vártam tőled.-hallottam apám hangját.- Erősebbnek és szívósabbnak neveltelek.
-A következő harcból maradj ki Hyori, itthon biztonságosabb.- mondta Madara.
-Azt hittem olyan vezet minket aki megtudja védeni magát.-visszhangzik Kuro hangja.
-N-Nem.. képes vagyok rá... ez egy egyszeri véletlen volt..- szorítom tenyereim fülemre.
-Így nem tudod megvédeni a falut Nee-san..- csendül Izuna hangja.
-Izuna... nem.. képes vagyok rá... maradj csöndben...-szemeim is össze szorítom.
-Egy kész balszerencse vagy a klánunkra nézve.
-Ne... fogd be.. Ne.. Ne!NE! NEM!- az ágynemű felszakad és a hangok eltűnnek. Hallucináció... csak egy hallucináció... nyugtattam magam. Mindenki haza vár..szükségük van rám.

Tobirama
A bátyám ma tartja az eljegyzési ceremóniát Mito-sannal. A faluban már mindenki sürög és forog. A nagy termet készítik fel a vendégek fogadására.
-És? Milyen Mito-san?- néztem Hashiramára.
-Hat oh.. kissé ellenséges bár megértem. Az érdek házasság nem a nők álma.- vakarja meg tarkóját.
-Nem tudom, nem értek hozzájuk és nem is igazán foglalkoztat.
-Szerencséd hogy néhány szereti az ilyen befásult komoly férfiakat mint te.- veregeti meg a vállam.
-Nem vagyok befásult.-fonom össze karjaim mire felvonja szemöldökét.-...Egy kicsit csak.
-Itt minden rendben van. Menj haza. Szeretném hogy Hyori-san is részt vegyen rajta.
-Hát neked elmentek otthonról!- csattanok fel.
-Shhhh! Úgy látom jóban vannak Mito-sannal... és szeretném ha kicsit kevésbé lenne ilyen.. rossz kedvű.
-Tehát elengedsz egy Uchihát azért hogy a menyasszonyod jól érezze magát.
-Úgyis vigyázol rá hogy ne tegyen kárt senkiben. Tudom hogy unatkozol mikor nincs semmi dolgod. Legalább valami foglalkoztat.
-Szerintem akkor sem jó ötlet. De ez a te felelősséged.- sóhajtok és indulok vissza a házba. A konyhába érek és csinálok egy bögre kávét majd fel indulok a lépcsőn. Amint beléptem a lányhoz bezártam az ajtót.
-Hogy szereted a kávét?- dőlök az ajtónak és keverem meg a sajátom.
-Miért?
-Tudod sokat elárul az emberről.
-Akkor te biztos feketén iszod. Tej nélkül. Cukor nélkül, olyan keserűen mint amilyen te magad vagy. Semmi olyat nem teszel bele amitől élvezhető lehetne.- mondta miközben rám se nézett.
-Majdnem talált.- mondom.- Rakok bele egy kevés cukrot.
-Meglepő.
-Szeretem az édes dolgokat.
-Még meglepőbb hogy van bármi amit szeretsz.
-Nem egy kőszikla vagyok.
-Tényleg?-néz fel.
-Tényleg.- mondom és szemeibe nézek amik olyan feketék mint maga a kávém. Tekintete kifürkészhetetlen, szemei alja vörös és karikás. Márvány fehér arca sápadtabb mint eddig.- Hogy iszod a kávét?
-Nem szeretem a kávét. Rosszul leszek tőle, teázós típus vagyok. Kevés citrommal és mézzel iszom. Szeretem a natúr ízét.
-Melyik a kedvenced?- miért kérdezek ilyeneket?
-A hárs tea.- mondja az ablakra nézve.
-Értem.- megyek ki a szobából. Eldöntöttem hogy hárs teát fogok készíteni.


Hali kedves Jashiniszták! Elérkeztünk a hatodik részhez. A másik Naruto ff-ben pedig hamarosan elérjük az 1K megtekintést❗️ Köszi hogy szánsz reám időt és beleolvastál!💕

Ui.: Mostantól egyes részeket dátumozom hogyha később olvasod tudd, ez nem mostani.

Uui.: Az előzőhöz: Szia jővő én!😉
2020.05.17.
Kussolj múlt én, egy szemetet írtál. Mellesleg az egész fejezetet kénytelen voltam át írni olyan borzalmas volt.
2021.12.28.

Vérbeli UchihaWhere stories live. Discover now