Vérbeli Uchiha

Az első ütközet

-Hyori!- ront be a szobámba egy évvel fiatalabb öcsém.-A Senjuk felénk tartanak!
Felnéztem, már két órája készenlétben ültem és vártam a jelet. Az őrszemek jelentését a harc mozgásáról.  Ki pattantam az ágyból majd magamra öltöttem bordó bőr szíjas ruhámat ami néhány helyen vassal volt meg erősítve. Hajamat be fontam és sebesen kerestem fel Madarát a klán vezetőt és egyben bátyámat.
-Merről jönnek?- sürgettem.
-Keleti irányból. A mostani harcban csak te mész, nincsenek olyan sokan. Én és Izuna itt maradunk. Egy kisebb ám erős harcosokkal felszerelt sereg. A vezetéseddel induljatok el. Így is előnyre tettek szert. Ne okozzunk nekik örömet azzal hogy hagyjuk nyerni őket.- sötétlila hajam bólintásommal együtt rezdült. Katanámat hüvelyébe csúsztattam.-Vigyázz magadra, és siess haza. Izuna mindig lerágja a körmeit ha egyedül küldelek el. Szívem szerint mennék veled. De megbízok benned. Tudom hogy sikítva menekülnek majd előled a Senjuk. Nincs könny. - tette kezét a fejemre. Én átöleltem majd így szóltam.
-Nincs gyász.- mondtam a harc kezdete előtti búcsú ígéretet.-Már nem vagyok olyan kicsi hogy félteni kéne. Csak két három év van köztünk.- mosolyogtam majd meg komoly ábrázatomat felöltve a mellém kirendelt ninják felé az utat.
-Ki szokta vezetni a bevetéseiteket?-néztem végig rajtuk Pár pillanat múlva egy barna hajú,magas fiú lépett előre.-Hogy hívnak?
-Uchiha Kuro.
-Milyen chakra elemmel rendelkezel?
-Tűzzel hölgyem.
-Mennyi idős vagy?
-22.
-Rendben. Mindenki úgy gondolja hogy ő a megfelelő ember?- vezettem végig tekintetem a sorokon.
-Igen, Hyori-sama!- hangzott el az egyöntetű válasz.
-Te vagy a "másodparancsnok". Ha valami gond adódna vagy csapdába sétálunk és engem foglyul ejtenének/ megölnének, kötelességed tovább vezetni. Amint elfognak ölj meg amilyen gyorsan csak tudsz. Értve?
-Igen! Megtisztelő feladat.
- Indulás!-fordultam sarkon.

A fák közül már láttuk a Senjuk seregét. Egy fiatal férfi vezette. Pontosan tudtam ki az.
-Előre!- hangzott el mindkét oldalról. Az acél csattant acélon. Katanám szikrázva verte vissza az ellenséget. Sharinganom baljósan villant miközben törtem előre.
-Kage Bushin no Jutsu!- pukkanással lett belőlem két tucat akik szintén előre indultak. A ninják közt nem volt olyan aki ellenfelem lenne. Mindegyiket egy vagy két csapással intéztem el. Persze, bekaptam néhány sebet, de azok karcolásnak tűntek a mögöttem maradt emberek sérüléseihez képest. Egy robbanó cédulás kunai repült felém, ám Kuro elkapta és azzal a lendülettel dobta vissza. Biccentettem neki, majd egyszerre ugrottunk a sűrűjébe. Hátunkat egymásnak fordítottuk és együtt forgattuk fegyverünket. Már a nap is lement, mégsem fogytak.
-Kuro! Haladjunk! Estére vissza akarok érni.- mondtam neki.
-Bukjon le! Pusztító Tűzgolyó!- leguggoltam amíg a jutsu körben irtotta a Senjukat.-Alá becsültek minket.
-Vagy mi becsültük túl őket!- rohantam előre.

A katanát a földbe vágtam és azon támaszkodtam meg. Hajam kibomlott, vértől ragacsos volt. Zihálásom egy percre megállt. Figyeltek. Tekintetem ismét Sharinganra váltott és felnéztem a szirtre. Egy férfi állt karba tett kézzel. Páncélja kék, haja fehér. Vörös szemei megvetően pillantottak rám. A kardot kihúztam a földből, támadó állásba álltam és összehúzott szemöldökkel vártam a  Senjut. Fűtöttt az adrenalin, Tobirama a klán fiatalabbik feje. Mindig is vágytam rá hogy megöljem. Minden megoldódna, a klánomat nem fenyegetné többé. Ám pillanatról pillanatra eltűnt. Teleportációs jutsu. Egy ideig még nem mozdultam, majd mikor percek múlva se éreztem a jelenlétét elfordultam és a megmaradtakhoz sétáltam.
-Helyzet jelentés.
-Hat halott, tizenkét sebesült. Senju shinobik valamilyen jelet kaphattak ugyanis hirtelen vissza fordultak. A sebesülteket már a sanitécek gyógyítják.
-Mond meg nekik hogy a kritikus sérüléseket mihamarabb forrasszák össze. Amint lábra tudnak állni indulunk. Az életüket vesztetteket vissza visszük a családjukhoz. Addig mindenki pihenjen. Fél nap járó földre van tőlünk a falu. Veszélyes lenne itt letáborozni. Nem maradhatunk sokáig egy helyen. Te pedig átmentél.- veregettem meg a vállát.
-Mi?
-Mostmár velem tartasz minden harcba. Másodparancsnok.
-Köszönöm Hyori-sama.
-Ha ketten vagyunk hagyd csak a hivatalos formát. Ugyanolyan ember vagyok mint te. Ez csak formalitás de a bátyám előtt azért ne nagyon tegezz.

Amint elértük a kapukat egy csomó gyermek fogadott minket. A mögöttük lévő asszonyok türelmetlenül keresték a párjukat. Én azonnal a testvéreimhez siettem. Nagy hévvel ugrottam nyakukban mire nevetve ölelték át.
-Uchiha Hyori! Mi tartott eddig?- kérdezte játékosan Madara.
-Igen,igen! Azt hittük estére vissza értek.- mondta Izuna.
-Hahhh... rohadt Senjuk. Annyian voltak mint a szúnyogok. Még csak tervük sem volt és erős harcosaik sem. Viszont létszám fölényben voltak. A végén pedig mikor azt hittem emberemre találtam, vissza vonultak végül. 
-Jaj de sajnállak. A lényeg hogy túl élted.
-Kösz a bizalmat.- fordultam öcsém felé.
-Te mindent félre értesz?- sóhajtott az említett.
-Nem, viszont kötözködős kedvemben vagyok. Meg jó lenne valami kaja.
-Haza érsz, és eszel. Jól nézünk ki. Megint én főzök ugye?- dörzsölte orrnyergét Izuna.
-Úgy mindenki jobban járna. Viszont ez a hét Madaráé.- igen, hetente cseréljük a séfet. És Madara pusztítóbb ha bekapcsolja a sütőt, mint mikor valaki felhúzza.
-Akkor szendvicset eszel.- csapta át kezét a vállamon.-De a kedvedért csinálhatok melegszendvicset.
-Pusztító Tűzgolyóval?- nevettem.
-Valami olyasmi.- borzolta meg a hajam ám keze tiszta alvadt vér lett.- Fürödj meg mert ijesztő látványt nyújtasz.
-Szerintem tőled még mindig jobban félnek.-paskoltam meg felkarját. Ahogy mondta, beléptem a házba és a fürdő felé vettem az irányt. Páncélomat ledobtam, a fegyvereket szintén mellé. Meg engedtem a vizet majd bele ültem a kádba. Az én szobám, a fürdő és egy vendég szoba az emeleten, míg a testvéreim szobái, a konyha és a nappali az alsó szinten helyezkedett el. Nagy levegőt vettem majd elmerültem a vízben. Azon a fehér hajú Senjun gondolkoztam. Vajon ő is harcolt? Ha teleportálást használ úgyis csinálhatta hogy észre se veszem. Bár ahhoz elég nagy profizmus kell hogy az én Sharinganom. Lehet hogy csak a végére ért ide? Hiszen eléggé elhúzódott a harc. Nagyon nem tetszett az a becsmérelő tekintete. Bár én is így néztem rá. Leengedtem a vörös vizet majd újat töltöttem. Megmostam a hajam és kivettem fejemből a Senjut. Felvettem egy szürke melegítőt és egy fehér pólót majd lerobogtam a konyhába. Madara egy "Konyha tündér bátyj" feliratú kötényben ténykedett amit még én vettem neki. Van ilyen öcsiben is Izunának.
-Hülye Senjuk...- szitkozódott mikor kivette a füstölgő melegszendvicset.
-Ez is az ő hibájuk?- röhögtem el magam mire ő csak morgott.

Miután megettük az ehető részeket felmentem a szobámba onnan meg egyenesen ki az erkélyre. Fejemben zsongtak a lemészárolt harcosok üvöltései, szokásossá vált a harcok után. Kezeim kutakodtak a dohányos doboz után. Kivettem egy szálat és meggyújtottam. Senkinek se beszélek a nyomásról ami kínoz,arról hogy az áldozataim lelkei bilincsként szorítanak le. Beleszívtam a cigarettába és kikönyökölve néztem a falut, amit oly sok éve védelmezek. Amihez görcsösen ragaszkodok csak úgy mint őseim. Ezt tette az apám is, a sorsom már rég megíródott.

Fhu. Elkezdem javítani ezt a szutykot mert botrányos amit írtam. Bocsesz és üdv 2021ből srácok xo