Vérbeli Uchiha

Vörössel a szökés

Érdeklődve figyeltem a fákon lévő házakat. Épp Az erdő aljzatán bandukolok oldalamon Tobiramával. Ugyanis nem csak a bonyolult híd rendszerből áll a falu. Itt a terebélyes ágak alatt van a legtöbb üzlet,étterem, ninja iskola (az Akadémiát csak a Hokagék idejében vezették be, ezért írom így.- írói szerk.), a fürdő és a polgárok döntő többsége. Figyelmesen néztem a pletykálkodó tiniket, a hangoskodó árúsokat akik portékáikat kínálták, az anyukákat akik gyermekük után siettek és az apukákat aki mosolyogva ingatták fejüket. Nem is tért el annyira az Uchiháktól. Kivéve persze az elhelyezkedés. Ők is ugyanúgy élnek mint mi. Ettől eltekintve nálunk is volt már nem egy könnyes szem egy egy csata után. De valamiből élni kell. Minket felbérelnek a gyengébbek hogy helyettük mi induljunk harcba. Olyan mintha kutya viadal. Amúgy már a szökési tervem is megvan! Ezalatt a hat nap alatt ráleltem egy chakra tárolóra, amibe ha apránként töltök chakrát később egyszerre tudom felhasználni. Így is csak két óráig tudok belőle merítkezni. Nem, nem akarok harcolni. Tobirama nyomkövető-teleportációs pecsétjét akarom egy ideig megszüntetni. Amint bele kezdek eltűnök a tömegben és erről a Senjukkal teli helyről. Csak ne bámulna úgy mintha bármelyik percben leszúrnák valakit. Igazság szerint nem akarok itt senkinek sem ártani. A katonák önként vállalkoztak a frontvonalra. A civilek csak élni akarják békés életüket a biztonságos falak takarásában.
-Veszel nekem dangót?- kérdeztem hirtelen. Figyelem elterelésnek ez is jó.
-Nem.- vágta rá egyből.
-De miért nem? Csak egy kis édességet szeretnék.- torpantam meg. Az eddig szorosan mögöttem lépkedő Tobirama nekem ütközött és össze húzott szemöldökkel nézett le rám.
-Nem kiránduláson vagy.-mondta ridegen majd mutató ujjával megtolt előre, én viszont hátra dőltem ujjára mire az reccsent egyet. Kapva az alkalmon fúrtam bele magam a tömegbe. A chakra elárasztotta a testem amitől jól esően borzongtam meg, ezt a kézfejembe összpontosítottam így az felfénylett majd szétrepedt a karperec. Rohantam előre és most hálát adtam a bátyámnak aki minden reggel elcibált kilométereket őrjáratozni. Az emberek bár megnéztek, letudták annyival hogy nagyon sietek. Egy sikátorba kanyarodtam be és épp hátra nézve nyugtáztam hogy Hófehérke nem tartott a nyomomban. Épp vissza fordultam volna amikor összeütköztem egy vörös hajú lánnyal. Tepsi méretű szemekkel ültünk fel. Néhány ninja hangosan kiáltozva jött felőle. Megfogtam a karját, magam sem tudom miért és fel ugrottam vele a ruhabolt tetejére.
-Ez nem lesz jó, még kiszúr a Tobirama..- haraptam ajkamba. Egy közeli fát szúrtak ki és villámaimat aktiválva olvadtam be a lombokba magam után rántva a lányt.

Zihálva ültem le és támaszkodtam meg a magasban. A díszes bordó ruhát viselő vörös hálásan nézett rám.
-Köszönöm. Nem is tudom mi lett volna velem nélküled. Mito vagyok.
-Nehogy beköpj. Uchiha Hyori.- nyújtottam felé a kezem amit meglepődve rázott meg.
-Akkor te is nyakig benne vagy.- bólogatott elismerően.- Engem a klánom a szövetség miatt valami Hashiramának szánnak. Te meg hogy kerültél ide?
-Hughhh...- bele fogtam a mesélésbe. Valamiért úgy éreztem megbízhatok benne.-És épp Senju Tobirama elől menekültem mikor találkoztunk. Sietnünk kell.. Érzem hogy követnek.
-Miért segítettél?
-Mi, nők tartsunk össze ha már üldöznek.-vontam meg a vállam.-Harc nélkül akartam eljönni. Ezek után mihez kezdesz?
-Veled mehetek?-kérdezte, mire kíváncsian pislogtam.-Tudod kiakar hozzá menni egy idegen férfihez távol az otthonától akit nem is ismer...
-Szóval igazszerelemre vágysz?
-Lehet..-pirult el kicsit.
-Szerencsére a bátyám nem erőltette a dolgot. Mindig engem tart szem előtt. Nagyon sokat köszönhetek neki. Izuna is nagyon hiányzik. Elég a mese délutánból. Indulnunk kell
-Igazad van, de én nem shinobinak vagyok képezve... még csak egy szanitéc vagyok.
-Nincs olyan hogy "csak" szanitéc.- álltam fel és kaptam a vállamra.- A szanitécek erősek és sokat köszönhetek nekik.- rugaszkodtam el és elkezdtem egyik fáról a másikra ugrálni. Ez így ment egy ideig, aztán valami rá tekeredett a bokámra. Fülemben sebesen dobogott a vér és lenéztem. Egy fa nyúlványa tartott szorosan. Izmaim megfeszítve zúztam szét öklömmel a fát majd leraktam Mitot.
-Mi történik..?- súgta.
-Körbe vettek.-dermedtem meg. Éreztem a fàk között közeledő shinobikat. Néma csönd állt be, még a levelek se rezdültek. Mito a fatörzshöz lapult, én kint álltam a vaskos ágon. Karjaim bilincsbe zárva vártam a támadást. Egy kunai húzott el fejem mellett majd vagy tizenkét katona ugrott le a magasabb fákról. Taijutsus állást fel véve szilárdan álltam , bár sebem átvérezte a kötést.Nem hiszem el hogy felszakadt... Ajkamba harapva tartottam magam és harcolni kezdtem a megannyi ninja ellen. Az egyik balról kunait rántott és combon készült szúrni, ám megfogtam csuklóját ki tekertem karját és össze láncolt csuklóimat át vetettem nyakán fojtó állásba.
-Megfojtom ha közelebb jöttök.- szorítottam meg karjaim mire a férfi fuldokolni kezdett.
-Elég lesz.- lépett ki a fák közül a klán vezére.- Engedd el.
-Ne merj közelebb jönni...!- sziszegtem és egy lépést hátráltam.- Azt hiszed nem teszem meg? Akkor nem ismersz.- mondtam és a kunai-val amivel az előbb támadott vágtam el a torkát. Arcom véres lett. Hashirama szemei apró döbbenetet tükröztek. Majd vízből készült indák futottak el mellettem.-NE-!
-De.- megjelent bátyja mellett a fehér hajú démon, aki most zárt vízbörtön jutsuba.- Mondtam neked bátyám. Tudtam hogy ez lesz.

Ez is kész! Eléggé megvaltoztattam a storyt!
2021.12.28.