Haikyuu

24. rész

-Nem akartok medencézni egyet?
-De, nagyon szívesen, de nem hoztunk magunkkal fürdőgatyát.- mondja Sugawara miközben az állára teszi a kezét. Daichi pedig epekedve nézi őt. Szinte ide látom, ha nem lennék itt, tuti ráugrana.
-Majd a napon megszáradtok.- majd elindulok a medence felé, de még hátrafordulok a pároshoz, akik közelebb vannak egymáshoz mint amikor még ott voltam mellettük.- Jaj, majd el felejtettem, előttem nyugodtan lehet. Megszoktam.- majd kacsintok egyet és tényleg kimegyek, de szinte idáig érzem, hogy elvannak vörösödve. Ezen már csak kuncogni tudok.

A medencéhez érve leülök a szélére és belelógatom a lábam. Olyan kellemesen hűvös. Mivel fáradt voltam, ezért szép lassan beljebb csúsztam. A medence nem valami nagy, csupán 180 cm mély, legalábbis ezen az oldalon, a másik oldalon csak 150 cm mély, de visszatérve, így kilátszik a mellkasom és a fejem. Érzem, hogy a szervezetem lassan, de biztosan felfrissül.
-Ti nem csatlakoztok? Rátok fér egy kis lazítás.- szóltam hátra.
-Igaz, néha nekünk is kell egy kis szabadnap.
Majd csak annyit hallok, hogy valaki szalad, majd hirtelen abbamarad, a következő pillanatban pedig egy nagyadag víz borít el. Daichi csak nevet, majd szép lassan, ő is beereszkedik mellém.
-Ez a víz, olyan hűvös.......-élvezkedik itt mellettem, de ahogy látom pont ugyanezt csinálja Sugawara is, csak ő a hátán lebeg.

Durván 2 órán át csak relaxáltunk, majd csak azután mentünk vissza angolt tanulni, de kivételesen idekinn próbáltunk tanulni, ami egyész jól sikerült. A szél is fújt, minden csendes volt.
Tanulás után velük is röpiztem egyet, mivel nem tartottam igazságosnak, hogy a többiekkel edzettem, de velük nem. Így hát Asahit próbáltam megtanítani fogadni, de.....nem igazán ment neki, de én keményen próbálkoztam. A végére a napnak egész ügyesen megtanult fogadni. Emellett segítettem neki még az ugró szervában, amivel érdekes módon sokkal jobban haladt mint a fogadással. Daichit inkább megtanítottam ütni és fogadni. Plusz kikönyörögte, hogy had gyakorolja minimálisan a feladást, amibe én érthető módon örömmel bele is mentem. Sugawarának feladásokat tanítottam, illetve ütni, mivel azt nagyon meg szerette volna tanulni.

Őket csak 2 óráig szenvedtettem, mivel már az angol is levitte az energiájukat.

-Nagyon köszönjük hogy itt lehettünk.- mondanak köszönetet a barátaim anyáék előtt, miközben éppen le van hajtva a fejük.
-Ugyan, bármikor jöhettek hozzánk. Barátok előtt az ajtó mindig nyitva van.- mosolygott rájuk anya. A fiúk távozásakor anya megölelte őket, apa pedig kezet fogott velük.

-Apa, anya.....a hétvégén jönnek át Satoriék és Iwa-chanék.- fordulok feléjük.
-Aha, szóval ezért nem mész a többiekkel a Nekomásokhoz.- jött rá anya.
-Igen.
-Tehát akkor szombaton jön Hajime, Tooru, Satori, Ushijima és Eita és itt is fognak aludni, igaz?-kérdi apám, miközben az ujjain számolgatja az embereket.
-Igen, de hogyha valami közbejönne akkor Tooru és Iwa-chan pénteken itt alszanak.- utalok Oikawa családi állapotára.
-Természetes. Erről jut eszembe, beszéltem anyukájával, aki azt mondta, hogy tervben van a válás, csak a fiát nem tudja addig hova tenni.- magyarázza anya.
-Hát, hozzánk jöhet, nem?- nézek apa szemébe, aki csak bólint egyet.
-Remek, holnap megmondom neki, úgyis a mi csapatunkkal játszanak egy edzőmeccset.

Vacsora után kimentem még egy kicsit a medencéhez, hogy gondolkodjak. Hát had ne mondjam, nem tudtam valami sokat képzelegni, mivel megszólalt a telefonom.

-Hallo.- motyogom bele a telefonba.
-Szia Sky.- hallom meg Yaku hangját.l, mire azonnal éber leszek.
-Mi a baj Yaku?
-Nincs baj, csak Nekomata sensei elmondta, hogy kikkel fogunk játszani.
-Na, kikkel?- mosolyodok el, hisz sejtem mi következik.
-Karasunoval, ne tegyél úgy, mintha nem tudnál róla. De tudjuk, hogy te nem jössz, mivel Oikawát tanítod.
-Igen, ha nem kéne Tooruval foglalkozni akkor mennék, de valamiért rossz érzésem van a holnap miatt.
-Hm....remélem senkinek se lesz baja.- mondja Yaku. Persze, hogy erre gondolt, hisz amikor nekem van ilyen érzésem, akkor általában valakivel mindig történik valami.
-Én is remélem.

Yakuval beszéltem még vagy 1-2 órát, na jó, nem csak vele, hanem az egész csapattal és megígértem Kenmának, hogy ma még játszom vele egy-két menetet. Kuroonak tanácsot adtam, hogyan tudná még jobban fejleszteni a sáncot, illetve a bolck olvasást. Levet próbáltam tanítani, de sajnos a távolság nagyobb úr volt, így nem sikerült valami sokat javítani az eddig is borzalmas teljesítményén.

Mozgalmas egy napom volt, pláne a délután, de semmi extra.

Másnap

Ma megyünk az Aoba Joshei iskolájába, hogy lejátszuk azt a bizonyos edzőmeccset. A két igazgató úgy döntött, hogy jó lenne minél előbb letudni, így elmaradt a Joshei-esek tanítási napja, hogy tudtunk 10-kor kezdeni.

Reggel Ennoshita, Daichi és Sugawara volt az ajtóm előtt.
-Reggelt srácok.- mosolygok rájuk, akik visszaköszöntek.- Hogy-hogy eljöttetek ide? Nem túl nagy távolság ez?
-De, de megéri. Hallani szeretnénk, hogy mire kell számítani.- vigyorgott rám Daichi majd jóízűen nevetni kezdett.
-Haj, én csak 2 embert ismerek igazán, a többieket csak feszínesen. Max a nevükik és a kinézetükig jutok el a mesélésben, szóval nem valami sok. Iwa-chanról és Tooruról pedig nem fogok beszélni, de gondolom ezt ti is tudjátok.
-Persze, hogy tudtuk, csak szívatunk. De mi lenne, ha a válogatottról beszélnél.- kérlelt Sugawara.
-Rendben.....

Egész utat végigbeszélgettük, mire észbekaptunk már ott is voltunk a Josheinél.
-Úgy néz ki, mi értünk ide először.- motyogta Daichi, miközben körbenézett.
-Ez nem teljesen igaz.- szólalt meg a hátunk mögött egy kellemes hang.
-Iwa-chan!- kiáltottam fel, majd az ász nyakába ugrottam. Persze nem szószerint.
-Szervusz Nagisa!- ölelt át engem és a fejét a vállamra tette, vagyis inkább nekidőlt.
-Tooru?- néztem rá, mire elgondolkodott.
-Hívtam, azt mondta, siet, mert valami dolga akadt.- ropogtatta meg az ujját.
-Iwa-chan, mondtam, hogy a párunkat nem bántjuk. Csak házon belül.- jelent meg egy kisebb mosoly az arcomon.
-Igaz, igaz. De furcsa az a mosoly az arcodon.
-Rossz érzésem van Izumi Tooruval kapcsolatban.