Haikyuu

2.

Miután 'elköszöntem' Sugawararól. Egyből odafordultam Sho-chanhoz és a....fekete hajú kék szemű emberhez.
-Köszi Sho-chan hogy megvártál!
-Szívesen Sky, majd suli után körbe vezetlek. Amúgy most jut eszembe...ti még nem is ismeritek egymást, csak látásból...
-Na, ne mond te idióta.- morogja a srác.- Kageyama Tobio vagyok.
-Én meg Sky Nagisa. Örvendek Tobio-chan.
-Ne hívj Tobio-channek. Utoljára egy idegesítő, de annál jobb feladó hívott hívott így.- miközben ezt mondja, látszott a szemén a tisztelet, no meg a némi félelem is.
-Ááá, akkor szerintem tudom, hogy kire gondolsz!
-Valóban?- és felhúzza a szemöldökét.
-Valóban, az a feladó nem más mint...... Oikawa Tooru.- mondom ki a nevét. Istenem Tobio-chan arcán olyan fokú döbbenetet láttam, hogy ott hidaltam le.
-E...ezt honnan tudod?- kérdezte.
-Legyen az én titkom. De mi a baj Sho-chan?
Shoyo olyan arcot vágott, mintha citromba harapott volna és közben egy kisértettel nézett volna szembe.
-Soha nem láttam még Kageyamát megdöbbeni és ez ijesztő. De nagyon.
-Ookéé, viszont siessünk, mert két perc és becsöngetnek.
És ezzel futásnak eredtünk, hisz egyikünk se akart nagyon lekésni a matek órát.

A matekon végig szenvedtünk. Mindenki más-más okból. Volt aki azért, mert nem érti...volt aki azért, mert érti és azt nem érti, hogy a többiek miért nem értik.....volt az a csapat akik a 'leszarom' kategóriába tartoztak....és voltam én. Jó magam figyeltem az órán, mert semmi kedvem nem volt otthon tanulni.

Végre!!! Itt az ebéd szünet. Ha jól láttam a sulinak van egy kinti, amolyan mindenes pályája. Ott lehet focizni, röpizni és kosarazni. Út közben elcsíptem egy mondatot.
-Nincs tartalék játékosunk, pláne, hogy még a liberónk és az ászunk se játszik.
Áá, szóval ők röpiznek. És mi az, hogy nincs kedvük a játékhoz?!?! Olyan egyszerűen nincs.
-Sky-chan!- húúú, mennyi lány, te jó ég...ha itt lenne.....nem, ő nincs itt. Egyedül kell, hogy boldoguljak.
-Sziasztok!- próbálok kedves lenni, de ez az előző mondat....nagyon nem tetszett. Majd beszélek én a fejükkel.
-Hova igyekszel?- kérdezték meg tök egyszerre. Ajaj, baj van.
-Ki a pályára! Van kedvetek esetleg csatlakozni hozzám?- Fúúúú, de udvarias lettem, jó mondjuk nagyából mindig az vagyok, de Wa.....ő is túl sokszor mondta már, hogy néha durva is kell, hogy legyek.
-De igen, nagyon szívesen.- És ezzel karon ragadnak és szó szerint le húznak a pályára.
Ott már javában folyik a foci.
Gyorsan odamegyek a pálya szélére és megkérdezem az ott lévő embert, hogy....
-Én is beállhatok, persze, ha lehet.
Gyanakvóan néz rám, de végül vállat von.
-Felőlem, úgy is az egyik csapatban van egy szabad hely. Szélső.
-Tökéletes.- És ezzel lerakom a cuccom és már futok is a pálya közepe felé.
-Sziasztok! Játszhatok veletek?- mindenki mosolyogva fogadott......miután elkeztük a játékot szinte azonnal nálam volt a labda, én odarugtam a támadónak a labdát, aki gyönyörű ívben rúgta be a gólt.
-Szép passz Sky...neked meg szép lövés Camaron.

Külső szemszög

-Kapitány!!!- kiabálja a harmad éves után Hinata.
-Mi a baj?
-Most jött egy új diák, olyan aki nem vett részt az első két napban. És képzeld, osztálytársam.
-Remek! De éppen Sugával tartottam lefele, a pálya felé.....-Nem bírta befejezni, mivel két éles hang szólalt meg mögöttük.
-Mi is jövünk!- mondta személy szerint Tanaka és Nichinoya.
-Noya, Tanaka! Rendben, akkor 5-en megyünk.
-Én is jövök!- szólalt meg Kageyama.
És ezzel a kis csapat elindult a pálya felé, ahol már javában folyt a harc. Éppen akkor érték oda amikor a fehérek kirúgták a pályáról a labdát, de a labda még nincs a földön.
-Ez elveszett labda, nincs aki érte menjen, senki nem tudja ezt a labdát vi.......-nem bírta befejezni, hisz a labda tőlük 3 m-re ért volna földet. Volna. Ha....
-Amíg a labda nem érte a földet, addig még bent van a labda.- és már itt is volt előttük az az új srác. Aki éppen a labda után vetődik, elől a lába, olyan mint egy becsúszó szerelés. Daichi nagyon nagy érdeklődéssel figyeli. Az új srác, név szerint Sky pedig......a lába...a lába a labda alatt volt, szóval nincs kint....a Karasu röpi csapata olyan fel vagy beadást láthatott, amilyet még soha, olyat adott fel lábbal, mint a röpiben a liberója szokott. Csodálatos látvány volt. És miután elrúgta, szaladt is vissza, hisz nem lehet tudni, hogy mikor jön vissza a labda.
-Láttátok?- kérdezte a félig kővé vált Hinata.
-Igen......valami eszméletlen volt.- mondja Tanaka.
-Az, nagyon szép mentés!- véli Noya. Ezen az egész ott lévő csapat meglepődik, hisz Noya soha senkit nem dicsér meg, a csapat társai kivételével, a védése miatt.
-Ő az új srác! Sky.- mondta Kageyama, Sugawara és Hinata egyszerre.

Sky szemszöge

Fúúúú, kemény meccs volt, mit ne mondjak. Ja, mondjuk azért mert nekem jutott az összes kipattanó, de sebaj..így legalább kondiban maradtam.
-Sky!!!- kiabál nekem Cam.
-Mi a baj Cam?- kérdeztem meg tőle, éppen mennénk vissza  a termekbe.
-Jaa, semmi. Csak meg akartam kérdezni, hogy milyen sportokat szeretsz!
-Kosár, röplabda és foci.
-És ha jól gondolom, akkor te még nem választottál klubot.- mondja nagy mosollyal Cam. Tudom mire megy ki a játék, szeretnéd mi?
-Valóban, még nem választottam.
-Akkor gyere a foci klubba, nagyon kifinomultak a reflexeid. Mindamellett gyors is vagy!
-Hmm....még átgondolom.
Aztán ahogy vissza fordulok az épület felé, meglátom Sugawarát, Hinatát,  Kageyamát, Daichit és még két másik számomra idegen gyereket.
Elindulok feléjük, már majdnem ott vagyok, amikor.....
-SKY!!!!!-ordítják a nevem. 1 ezred másodperc alatt megfordulok és látom, hogy egy erősen megrúgott labda közelít felém. Lábbal simán megállítom, meg is foghatom, de valami miatt, a testem automatikusan liberó üzemmódba állt be. Szóval a testsúlyomat lentebb viszem, behajlítom a térdemet, kinyújtom a kezem, úgy fordítom, hogy az alkaromra jöjjön a lövés. Még van annyi időm, hogy majd az érkező labdát pontosan vissza adjam a feladónak.
Itt a labda, ez az igazság pillanata, annak a pillanata, hogy minden úgymond számítás helyesen számoltam-e ki.
Hajszál pontosan az alkaromra jött a labda, már csak annyi a dolgom, hogy egy kicsit megtoljam.
A labda felpattan a kezemről és magasan száll, majd 10 másodperc múlva már a feladó kezében volt a labda.
Az udvaron lévő emberek szeme, mind a focit nézték, hatalmas mosollyal és élettel,de most csak döbbenetet látok, nagyon nagyfokú döbbenetet. Olyanok lettek, mintha valami kővé dermesztette volna őket, se kép, se hang. Egy árva szó sem hagyja el a szájukat.
Már éppen álltam volna fel, amikor...
-Sky! Egy utolsót. Ne engedd le!- kiabálja Cam és felém lövi a legerősebb labdáját. Ha most pályán lennénk, akkor azt mondanám, hogy nem lehet ezt a rugást kivédeni, de..mivel most úgymond én vagyok a liberó, akarom mondani a 'kapus', az a feladatom,hogy az ilyen nehezen védhető lövéseket is kivédjek.
A labda jön, úgy tűnik, hogy egyenesen, de én tisztán látom, hogy ennek enyhe forgása van, ami csak annyit jelent, hogy bármelyik pillanatban irányt változtathat. Vagy balra, vagy jobbra, vagy fel vagy le fog mozdulni.
A labda már majdnem itt van, amikor hirtelen kivágódik jobbra és a labda egyre messzebb kerül tőlem, de még is a vonalamhoz meg egyre közelebb.
Hihetetlen, de szerencsémre pont időben érzékeltem és így a labda után vetődtem. A régi edzőm mindig azt mondta, hogy ne féljek vetődni. Az életben vannak fájdalmasabb dolgok, mint egy apró horzsolás.
Most nem féltem vetődni, akkor mindig tele voltam félelemmel, de most nem.
A labda már majdnem lent volt a talajon, amikor a kezem becsúszott a talaj és a labda közé, a labda a kézfejemre pattant és onnan szinte egyenes sugárban visszaröpült Cam kezébe.
Amikor a labda neki csapódott Cam kezének, Cam szája tátva maradt a csodálkozástól. Gondolom azért mivel még nem látott olyan személyt aki visszarúgta volna neki ezt a labdát, nem hogy még visszaütőtte.
Hála az égnek megszólalt a jelző csengő, mire én felpattantam a földről, leporoltam a ruhámat, felkaptam a cuccom és indultam be az épületbe.