Haikyuu

23. rész

Kivéve.....
Azt a tényt, hogy megkérdeztem Sugawarát és Daichit, hogy nincs-e kedvük átjönni hozzám, hamár az előzőre személyesügy miatt nem tudtak eljönni. Persze azonnal belementek, hiszen kíváncsiak voltak a házra.
Az edzés is gyorsan eltelt, már csak arra eszméltem fel, hogy Sugawara a hálót szedi le éppen.
-Ee, olyan gyorsan telt el ez a nap.
-Neked, én végig szenvedtem a napot! Kezdve azzal az angol órával, utána egy fizika, aztán egy matek.....-kezdte sorolni Daichi az órarendjét, mire Sugawara odament és betapasztotta a kezével a száját.
-Daichi, nem akarok újra emlékezni erre a napra.-mosolygott rá, mire Daichi biccentett. Suga elvette a kezét, majd elindult az öltöző felé.
-Amúgy, ha gond van az angollal csak szóljatok. Segítek.
-Akkor lehet, hogy igénybe venném a segítséged, nem tudom, hogy Koushinak kell-e segítség, de az biztos hogy nekem kell.
-Nekem se árt a gyakorlás.- jött vissza az említett két táskával a vállán.- Bezártam az öltözőt.
-Rendben, akkor mehetünk.- csapta össze a tenyerét Daichi és ezzel elindultunk haza.

Hazafele az úton azon gondolkodtam, hogy elmondjam-e nekik vagy sem. Lehet hogy úgy reagálnak rá mint Oikawáék, de az is lehet, hogy úgy mint a többi ember.
Annyira elmerültem a gondolataim között, hogy észre se vettem hogy megálltam.
-Sky?
-Srácok, én ugye tudjátok, hogy megbízom bennetek.- nézek le rájuk félve.
-Persze, mi is megbízunk benned, na, mondjad, mi nyomja a szíved?- kérdezte meg Sugawara.
-Ne akadjatok ki miatta nagyon. Sokan bántottak már miatta a régi sulimban, sokan voltak az álbarátaim emiatt.- kezdem el magyarázni, de megérzem Sugawara karját a derekamon, mire erőt veszek magamon és kimondom.- Tagja vagyok a válogatottnak.

Csend. Nem hallani mást. A két fiú úgy néz rám, mint akiket megszállt valami vagy éppen kiszállt belőlük valami.
-Tényleg????- nézett rám csillogó szemekkel Daichi. Azokban a szemekben csak kíváncsiságot láttam, semmilyen alattomosságra utaló jeleket nem találtam.
-Ah....erről nagyon kevesek tudnak, nem véletlen.
-Ez teljesen érthető. De megkérdezhetem, milyen poszton?
-A helyes a királyi többes.- mosolygok és újra elindultam. Vártam mikor esik le nekik, nem kellett sokat várnom.
-Mi???? Kettő poszton is válogatott vagy?- kiáltotta halkan Sugawara.
-Igen, feladó és libero.

Miután elmondtam nekik ezt a titkomat, már sokkalta jobban éreztem magam. Örültem, hogy ilyen kedves senpaijaim vannak, akik nem élnek vissza ezzel az információval. Az út további részében meséltem egy kicsit a válogatottról.
-Amúgy Sky, azt mondtad, hogy kevesen tudnak erről a dologról.
-Igen, valóban. Csak a legjobb barátaim.
-És kik azok?- kérdeztek rá egyszerre, de csak leintem őket.
-Otthon leglátjátok. A szobámban vannak képek róluk.

Otthon anyuék már vártak rám, mivel anya megígérte, hogy készít nekem vacsorát. Szóval amint beléptem az ajtón, anyukám a nyakamba ugrott.
-Szia anya, be szeretném mutatni a baráti köröm maradék két tagját, akik nem tudtak eljönni kedden.- majd elengedtem anyumat, ezzel utat engedve neki az ajtóban álló két személy felé.
-Sziasztok, a nevem Mikoto. Örvendem.- nyújtott kezet a fiúknak.
-Jó napot Mikoto-san. Az én nevem Sawamura Daichi.
-Az enyém meg Sugawara Koushi.

Az ebédlő asztalon ott gőzölgött a kedvenc kajám. A jó kis magyar húsleves. Itt Japánban nem ismerik annyian, sőt szinte senki, de mivel apáék ide-oda utazhatnak a világban, így hazahozzák a külföldi konyhát.
Gyorsan levágtam magam az asztal mellé egy székre és már merni is kezdtem a levest.
-Kisfiam! Egy......a vendégek mernek először, kettő......apádnak is szólni kellene.
-Igen anya.- szólalok meg csalódottan, majd szólok.- Apa, gyere mert nem hagyok levest.- ez sajnos néha tényleg így van, nem egyszer fordult elő, szóval nem csoda hogy apám 5 mp alatt lent termett.
-Ugye van még leves?- kérdezi halál komoly fejjel, de amint észreveszi, hogy van két "idegen" a lakásban, szinte azonnal megkomolyodik.
-Igen apa, van még leves. És be szeretném mutatni a Karasunos barátaim maradék 2 tagját.- mutatok a két említett felé.
-Sugawara Koushi uram.
-Sawamura Daichi.
-Sky Shintaro. De most üljünk le és egy.....Nagisa!!!! Hanyadik tálad az már???-nézett rám apa ingerülten. Én meg mint valami jó gyerek csak mosolygok.
-2. Ez lesz a 3. tányérom.- néztem rá ártatlanul. Apa csak a szemét forgatta, de közben mosolygott.
-Menthetetlen.- azzal leült ő is az asztalhoz. Sugawara és Daichi még mindig ugyanott álltak, ezért intéztem nekik hogy jöjjenek közelebb és üljenek le.
*
*
*
-Ez valami isteni volt Mikoto-san.- dícsérte meg anyut Sugawara.
-Ugyan, ez egy viszonylag könnyen elkészíthető étel volt.

Evés után anya elmosogatott, apa a Tv előtt ült és valamit nézett, ha jól láttam valamilyen akció filmet nézett, mi pedig a fiúkkal felmentünk a szobámba. Sugawara rögtön kiszúrta a képeket.
-Ezek azok a képek Sky?
-Igen Suga, azok azok.- Daichi kivett 2 képet Sugawara kezéből, majd azokat kezdte tanulmányozni.
-Őket ismerem!- kiáltott fel Sugawara.
Odamentem és megnéztem melyik kép az. Iwaizumi és Oikawával pózolok éppen egy játszótér kellős közepén.- Honnan ismered őket?
-Röviden, 5 éves voltam, amikor megmentettem Tooru bundáját pár idősebb gyerektől. Majd jött Izumi és onnantól kezdve örök barátok lettünk.
-Izumi?
-Aha, Izumi vagy Iwa-chan. Kettőnkön kívül nem hiszem, hogy bárki is hívhatja így következmény nélkül.- kuncogok egyet, amikor eszembe jut az egyik Kindaichis meccsünk, amikor az egyik csapattársa hívta így.
-Értem.- feleli Sugawara, majd a másik képet kezdi el nézegetni.- Ők kik?
-Ők? Bokuto Kotarou és Akaashi Keiji. A Fukurodani csapatkapitánya és egyben ásza, illetve Keiji a csapat feladója.
-Ha szabad tudni, őket hogy ismerted meg?- kérdezett rá a szürke hajú.
-Persze, de ahhoz....-majd kivette Daichi kezéből a két képet, majd az egyiket Sugawara kezébe tette.- Ez a kép is kelleni fog. Ezen...-mutatok rá.- Ők itt a Nekomások. Ott van Kuroo Tetsuro, Kozume Kenma, Yaku Morisuke. Ők azok akik vagy a nevemen hívnak vagy éppen Oni-channak. De akkor lássuk a storyt.
Gyorsan elmeséltem nekik, hogy a két csapat tagjaival hogyan ismerkedünk meg, persze csak röviden.
-Ha Tooruék vagy Tetsuék storyja érdekel titeket bővebben, akkor kérdezzétek meg Enno-sant, majd elmondja részletesen. Viszont most az angol......- majd felállva elkezdem keresni az angol cuccom.
-Ennoshita miért....?
-Mert ma együtt jöttünk suliba és akkor elmeséltem, mivel megígértem neki még akkor, amikor itt aludt.
*
*
*
Az angol remekül ment, a srácok szépen haladtak, teljesen meg voltam velük elégedve. Az elején ugyan feltették a kérdést a 4. képről, de azzal letudtam, hogy majd később beszélek róluk.
-Nem akartok medencézni egyet?