Haikyuu

7.

-Legyen, én is itt alszok, de előtte beszélek a szüleimmel, hogy ma itt alszom nálad. Várjunk csak....haza kell mennem, mert holnap suli és nekem otthon van a táskám. Mindjárt jövök!- hadarja Iwa-chan és már kint is termett az ajtón.

15 perc telt el és már vissza is tért, egy nagy táskával.
-Csak nem.....?- keztem bele, de ő meg előzött.
-De igen, hoztam egy pár pólót, mert ahogy ismerem ezt az idiótát, biztos, hogy leönt valamivel.
Én ezen csak kuncogok.
-Amúgy Iwa-chan!- itt kérdőleg nézett rám, én csak elmosolyodtam - nem röpizünk? Hamár egyszer a régi szép időket emlegetjük?
Ahogy elhagyta a számat ez a mondat, Tooru már vágtatott is le a lépcsőn.
-Menjünk!!! Olyan rég adtam fel!!
- Hisz az csak 4 órája volt Butakawa!!- rivalt rá Iwa-chan és tarkón vágta.
-Áuu!- nyögött Tooru és a nyakát kezdte el masszírozni.
-Elég legyen! Gyere ide Tooru!- miután ideért hozzám, elkezdtem masszírozni a nyakát, nehogy beálljon. Tooru-chan mindig is szerette, ha én masszírozom meg neki a nyakát. Miután végeztünk, megköszönte és már futott is ki a pályára, ahol már sok labda várta.

-Mennyit fejlődött?
-Sokat, erősebbeket üt és pontosabbat, de még mindig vannak hibái.
-Majd korigáljuk őket.
Csendben sétáltunk tovább.

- Amúgy tudtad, hogy Tobio-chan a Karasuba ment?
-Tényleg? Ezek szerint veled egy osztályba jár.....de...tudja egyáltalán hogy ismerjük egymást?
-Nem, és szeretném, hogy legalább ez így maradna, legalább egy hónapig.

Miután ezt megbeszéltük, mentünk mi is röpizni.

Rengetegszer adtam fel Iwa-channak, és annál többször korigáltam Tooru-chant. Végül olyan este 11 fele végeztünk.

-Srácok!- mondom két levegő vétel között - Szerintem mára hagyuk abba. Egy hideg van, kettő meg fogunk fázni, három én már álmos vagyok.

És ezzel betessékeltem a két jó madarat a házba és egyenesen a fürdőig toltam, az egyik tusolt a földszinten, míg a másik az emeleten. Miután végeztek, kijöttek egy szál törülközőben és elindultak meg keresni a cuccaikat.
- A szobámban vannak!- kiabáltam nekik fel. Végre én is lezuhanyozhatok............annyira kényelmes itt lenni, szinte olyan mintha ezer éve lennék benne. De ekkor fejbe csap egy gondolat. Tooru és Hajime itt van, a házamban, és nem vagyok velük. Szinte pillanatok alatt kint vagyok a kádból, alig fél perc alatt felveszem az alvós ruhámat és már szaladok is a szobámba.
Ahogy kinyitom az ajtót.......ezek ketten egymás szájában vannak elmerülve.
-Khm...srácok, megértem, hogy szeretitek egymást, de aludni szeretnék, szóval majd holnap folytatjátok.- alighogy megszólaltam, szinte azonnal szétrebbentek és fejük tiszta vörös volt.
-Sky, ez nem az.......- kezdik el egyszerre.
-Már tudok róla!- jelentem ki, mire ők csak nagy szemekkel bámulnak rám.- most mi van??? Figyeltem az apró részletekre is, meg amúgyis....ismerlek titeket.- vigyorogtam mint a tejbe tök.
Ők meg csak kifujták a bent tartott levegőt.
-Szóval nem itélsz el minket? Azért mivel fiúk vagyunk és hogy mind a ketten a saját neműnkhöz vonzódunk?
-Nem, hisz a legjobb barátaim vagytok és örülök, hogy mind a ketten jól érzitek magatokat egymás mellett, de legközelebb ne így kelljen megtudnom! Világos?
-Mint a nap!- és ezzel visszadőltek az ágyra. Remek, akkor alszok én a matracon, hisz nincs szívem megzavarni őket, hisz olyan békésen alszanak. Gyorsan le is fényképeztem őket.

Hát nem édesek?? Néha olyanok mint két 3 éves gyerek. ( mint a fenti képen).
Gyorsan bebújok a takaró alá és álomra hajtom a fejem, hisz holnap suli és nincs kedvem késni. Ezért még gyorsan beállítok egy ébresztőt. Miután ezzel végeztem elalszom.

Reggel a telefonom dallamos hangjára kelek fel, mellettem a két jó madár az ágyon fekszik,, khm..inkább terpeszkednek. Halkan felállok és odasétálok hozzájuk, szépen finoman kelltegetni kezdeni őket.
-Iwa-chan! Kelj fel! Reggel van, hasadra süt a nap.- de semmi, semmilyen életjel.
-Tooru-chan! Neked is mondom, hogy kellj fel!- itt is ugyanolyan az állapot. Rendben, ha így állunk. És egy ördögi mosoly jelenik meg az ajkamon.
Gyorsan elmegyek a lépcsőn, bekapcsolom a tűzhelyt és rárakom a serpenyőt. Rekord gyorsasággal csinálom meg a palacsinta tésztáját.
5 perc alatt kész vagyok vele. Kirakom az asztalra.
-Rendben, aki nem jön le, az nem kap Sky féle palacsintát reggelire!- kiabálom fel az emeletre. Hirtelen egy puffanást hallok, később két tarka szitkozodó embert lerobogni a lépcsőn.
-Na, csak sikerült fel kelni.-- mondom mosolyogva.
-Jól van!!! Ismered a gyengénket!- mondták teli szájjal. Gyorsan elővettem én is 3 darab palacsintát, mert ezek képesek az egészet felfalni, úgy hogy másnak nem hagynak.

Miután végeztünk a reggelivel, mindenki ment suliba, ahogy látó távolságon kívülre estek, szinte futottam a suliig. Amikor odaértem, láttam, hogy a tornaterem ablaka világít. Remek, ezek szerint még mindig ki vannak tiltva.
Lassan odasétálok és látom, Sho-chan próbálja elütni Tobio labdáját.
-Próbálj meg egy kicsit igazítani a labdán Tobio-chan!- mondom neki, mire rám kapják a fejüket.
-Sky!!!- kiabálja Shoyo. Tobio csak néz.
-Tudod, hogy értettem!- mosolyogtam.
-Tch...-ennyit kaptam válaszul. Mondjuk sem csodálkozok. Tobio már régen is ezt csinálta. Csodálkozok is rajta, hogy hogy bírják elviselni. Bár szerintem csak nem szólnak, hisz Tobio nagyon jó feladó, kár lenne érte, túl makacs ahhoz, hogy segítséget kérjen.
-Kageyama!!!!!- szegény Shoyo, nem bír rendesen ütni, mivel Tobio nem tud rendesen feladni. Várjunk csak....mi a baja Tobionak?
-Jó, Sho-chan, most én adok fel neked, Tobio fáradt, nem tud most figyelni. Bocsásd meg neki.- És ezzel átveszem Tobio helyét. Feldobom a labdát, emelem a kezem, fél szemmel látom, hogy Sho-chan már a levegőben van. Jók a reflexei, és nagyon is ugrik, na lássuk, ehhez mit szól! A labdát, ami már a kezemben volt, fogtam és mielőtt odapasszoltam volna neki, egy kicsit megcsavartam. Ezért a labda nem egyenesen szállt felé, hanem egy kicsit ívesen. Természetesen nem tudta elütni.
-Sky, milyen labda volt ez?
-Egy kicsit ívesen feladott, forgó labdás feladás. Miért?- kérdeztem furcsálva.
-Mert- kezdte volna el, de ekkor nyílik az ajtó és belép rajta Noya-san.
-Noya-san!- kiabálom neki, mire ő felém kapja a fejét.
-Szervusz Sky! Hogy vagy?
-Remekül! És te? Hogy vagy?
-Megvagyok!- mondta mosolyogva, de az arcára volt írva, hogy baj van.
Terem végébe hívtam, hogy beszélgessünk egy kicsit.
-Nos, mi a baj Noya-san? Valamid fáj?
-Nem, csak.......- mély levegőt vett.....- baj ha az ember a saját neméhez vonzódik?
Én csak pislogtam, de aztán hamar felfogtam, hogy miről van szó.
-Nem baj, nincs abban semmi fura, legalábbis szerintem. Csak nem?????