𝐓𝐇𝐄 𝐕𝐈𝐃𝐄𝐎 【𝓽𝓪𝓮𝓴𝓸𝓸𝓴 】

23.

és gyere, ítélkezzünk közösen a világ felett, mert feletted ítélkezni nem fogok –
és nem is merek.

Taehyung meredt tekintettel bámulta a kórházi ágyon fekvő, eszméletét vesztett Jungkook kisimult arcát. Miután megpillantották Yoongiékkal a fiút, azonnal mentőt hívtak, majd gondolkodás nélkül utána eredtek a kórházba. Jungkookot ellátták az egészségügyi dolgozók, s megnyugtatták a barátait, hogy minden rendben lesz, csak pihennie kell; ekkor pedig Hoseok és Yoongi vonakodva bár, de hazamentek, hiszen egészen későre járt már. Természetesen, Taehyung maradt, s megígérte a két fiúnak, hogy mindenről tájékoztatni fogja őket. Ezután, bár Taehyung már rettenetesen kimerült volt, az orvosok elkezdték faggatni őt, mégis mi történt a sérült sráccal, meg, hogy hogyan tudnák elérni a szüleit – hiába magyarázta nekik, hogy egyik kérdésre sem tud választ adni, a szakemberek ezt igazán nehezen fogták fel. Már szinte sírt a hirtelen impulzusoktól, a rá telepedő feszültségtől, s mikor végre leülhetett Jungkook mellé a kétszemélyes, ám jelenleg szerencsére üres kórházi szobába, úgy érezte, a csend, mint valami súlyos szikla telepedik zsongó agyára.

Elnehezedő pillákkal nézegette szerelmének elgyötört, járomcsontjánál kissé feldagadt, sebes orcáját, s úgy húzta feljebb a fiú didergő testére a fertőtlenítőszer szagú paplant, mintha ezzel megóvhatná akármitől is. Megállás nélkül cirógatta Kook sötét hajtincseit, s lebiggyesztett ajkakkal, megbánóan hajolt, bújt hozzá közelebb az ágyon ülve.

– Jungkookie, ki tette ezt veled, és miért hagytad nekik? – sóhajtotta, nagyon halkan susogva a szavakat. A fiú testének melege meghittséggel töltötte el darabokra tört szívét. Úgy érezte, majd’ belepusztul az aggodalomba, de legalább már ott volt vele, s csak ez számított.

Óvatosan fúrta az orrát Kook nyakhajlatába, majd egy édes puszit adott vállának horzsolt bőrére, ezután pedig felegyenesedve folytatta társa cirógatását. A szoba félhomályban úszott, hiszen kint már jócskán lement a nap, ám Taehyung nem kapcsolt villanyt – nehogy megzavarja barátját az alvásban –, viszont, még így is tökéletesen látta a fiú arcának helyes vonásait, melyekbe ő annyira, de annyira szerelmes volt. Haloványan elmosolyodott, mikor Jungkook halkan felnyögött álmában, majd szépen ívelt, vékony ajkait kissé eltátotta, ezzel megvillantva két elülső kis fogát, melyek tökéletlenül álltak cseppet kijjebb társaiknál. Furcsa volt szerelmét ilyen védtelen állapotban látni, s Taehyung szinte elszégyellte magát, amiért őt ez a fiú bármikor, könnyedén meg tudná védeni – akármiről is legyen szó –, ám ő képtelen megtenni ugyanezt. Butának, és gyengének érezte saját magát, amiért nem kapcsolt időben, és nem tudott segíteni a fiún; úgy érezte, nem próbálkozott eléggé. Elkeseredetten, szomorúan simogatta az alvó fiú sérült bőrét, miközben gondolatai egyre csak nyüzsögtek a fejében. Lélekben már teljesen máshol járt, szinte belső mivolta el is hagyta a testét, s ezért is lehet, hogy amikor Jungkook hirtelenjében megragadta a csuklóját, rettenetesen megijedt. Felocsúdott, tágra nyílt szemekkel kapta a fejét Kook irányába, s mikor realizálta a fiú ébrenlétét, elmosolyodott – illetve, elmosolyodott volna, ha társa nem éppen halálra vált, sápadt arccal mered rá. Taehyung pislogott párat, s értetlenül oldalra billentette a buksiját, kérdő pillantásokat lövellve a másik fiú rémült, elképedt ábrázatára. Éppen meg akart szólalni, mégis mi lelte őt, ám abban a pillanatban Jungkook már belé is fojtotta a szót.