Az emberi elme megfejthetetlen villanásairól.
❝Egészen olyan volt, mintha Jungkook fülei közé éppen a végtelenül sötét világűr próbálná befészkelni magát.❞
[FIGYELEM¡! A történetben erőszak, szexuális/felnőtt tartalom is található!]
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
nem mintha ez olyan lenne, hogy bele van temetve a lelkedbe.
Ahogy péntek délután Jungkook kisétált az iskola épületéből, mintha halovány felszabadultságot érzett volna: Tudta, hogy semmi oka rá, hiszen hétvégére is rengeteg tanulnivalója volt, ám szívét mégis az édes szabadság érzete töltötte meg, s ezt a pillanatnyi mámort semmi pénzért nem akarta volna elengedni. Az a fajta boldogsag a legédesebb, melyet oktalanul érzünk, gondolta. Az októberi, kissé hűvös levegő csípte az arcát, ám úgy vélte, megéri szenvedni, hiszen ez az év legszebb szakasza: Színes falevelek, meghitt, felhők mögül kukucskáló napfény, lágy szellő. Úgy gondolta, nem véletlen, hogy ő maga is az ősz első napján született – mintha a világegyetem eleve ezt a sorsot jelölte volna ki neki; szeresd, szeresd, szeresd az őszt. Aztán meg, nem az ősz, s a szabadság érzete volt az egyetlen kellemes impulzus Jungkook lelkében: Taehyung gyönyörű lénye, mint valami elmozdíthatatlan portré lebegett állandóan lelki szemei előtt. Most az az ötlete támadt, hogy meglátogatja a fiút, hiszen aznap nem sokat tudtak találkozni, teljesen máshol voltak óráik. Még a kifogását is kitalálta: Megkéri Taehyungot, hogy segítsen neki egy kicsit történelemből, mint ahogy néhány napja ő is korrepetálta angolból. Igaz, nem mintha Jungkook túl nagy segítségre szorult volna, hiszen már egészen kismgyermekkorában megtanulta Dél-Korea teljes történelmét – még ha nem is lett volna neki muszáj, szeretett tudni a dolgokról. Na meg, általában nem is szerette, ha kiokítják valamiről, ám Taehyunhg látványáért hajlandó volt ezt bevállalni. Elhatározta, hogy betér egy boltba is, s visz a fiúnak néhány vegán édességet, hiszen napközben mindig látta, hogy Taehyung elmorzsolgat egy-egy csokit, vagy kekszet; legtöbbször oreót, amit, bár Kook elképzelni sem tudott, hogy lehet vegán, de azért csak megjegyezte magában. Rettenetesen bájosnak tartotta, hogy Taehyung ilyen édes szájú. Valóban: nem talált semmit, a világon semmit, ami ne lett volna tökéletes abban a fiúban...
– Büdös faszfej!
Jungkook meglepetten nézett körül a szavak hallatán, melyeket szinte a fülébe ordibáltak, ezzel egy pillanat alatt kizökkentve őt kellemes gondolataiból. Mikor megpillantotta a hang tulajdonosát, azonnal gyunyoros mosolyra húzta ajkait: Dohyun. Persze, hogy ő, ki más lehetne? Úgy tűnt, az utált srác nem szándékozott megállni egy percre sem, csupán elszólta magát, majd robogott is tovább a járdán... Jungkook ezt nem hagyhatta. Maga sem tudta miért, de nem hagyhatta.
– Milyen jó, hogy találkozunk! – kiáltotta a srác után, ki erre megtorpant, majd az irányába fordult. Hosszúkás, irritálóan arrogáns arcán most unott megvetés látszott. – Úgy emlékszem, van egy be nem teljesített ígéretem számodra!
Dohyun közelebb sétált hozzá, majd erőből egy akkorát köpött Jungkook irányába, hogy még az utca másik végén sétáló öregnéni is feléjük kapta a fejét.
Jungkook elnevette magát. Rémisztő, rideg nevetés volt ez, mellyel még saját magát is meglepte. Elöntötte az agyát a düh. Úgy érezte, nem bírja tovább: Egész héten, akárhányszor csak meglátta ezt a férget, neki akart menni; rettenetesen neki akart menni, s most úgy érezte, itt a lehetőség – már nem az iskolában voltak, nincs senki, aki visszatartsa. Ugyan, átfutott az agyán, hogy ostobaságot, őrültséget készül éppen tenni, de aztán eszébe jutottak a szavak, amiket ez a tetű mondott Taehyungról. Azonnal megfeszült minden izma. Megragadta Dohyun vállát, s egy közelei, elhagyatott sikátor felé kezdte rángatni az egyre idegesebb fiút.
