𝐓𝐇𝐄 𝐕𝐈𝐃𝐄𝐎 【𝓽𝓪𝓮𝓴𝓸𝓸𝓴 】

19.

miért sírsz hangosan,
mikor a könnyek némák?

Taehyung meztelenül fekszik, puha, angyali felhők, s fehér selymek között, miközben alélt pillákkal, kidomborított mellkassal kiáltozik Jungkook után. Amikor a fiú megérkezik, Taehyung elmosolyodik, majd kéjesen, négykézláb kezd mászni felé. Jungkook mereven nézi, s amikor az angyal közel ér hozzá, hogy puha, szerelmes csókba vonja az ajkait, megragadja Taehyung derekát, s felemeli őt. A gyönyörű fiú vágyittasan kulcsolja hosszú lábait Kook háta köré, ám felszisszen, mikor megérzi szerelme éles körmeit a saját bordái között. Halkan suttog, hogy fáj neki ez a cselekedet, ám Jungkook nem ereszti, csupán egyre mélyebben vájja karmait az angyal testébe, majd, mikor az már zokog a kíntól, elengedi, s erősen vágja őt a talajra, melyet már nem is puha felhők, selymek alkotnak, hanem brutális szögekkel teletűzdelt betonpadló. Taehyung zokog, könyörög, ám a másik fiú kíméletlenül hajol fölé, s egyre csak nyomja lefelé társa gyönyörű testét, míg végül az éles szögek teljesen áttűzik azt, kilyukasztva az angyal torkát, szívét, s tüdejét.

Jungkook verejtékezve, remegve ébredt, karjába pedig azonnal, rettenetes fájdalom szökött; amikor nagy nehezen elfordította a fejét, látta, hogy bal csuklójának bőrébe véres, félhold alakú körömnyomok mélyedtek – a sajátjai. Azonnal ledobta magáról az átizzadt takaróját, villanyt kapcsolt, majd kirohant az emeleti fürdőszobába, hogy jéghideg vizet fröcskölhessen az arcába. Zokogni, és ordítani akart; úgy érezte, ezt már nem bírja tovább. Egész hétvégén gyötörték a borzalmasabbnál borzalmasabb gondolatai, kísértették a Taehyung ellen elkövetett szörnyű cselekedetei, közben pedig folyamatosan kapaszkodott önmagába, elemezve, próbálva rájönni, mégis mi történhet vele – sikertelenül –, s most még álmában sem hagyják békén a démonjai. Teljesen kétségbe esett, úgy érezte, elnyeli az éjszaka, a sötétség; le akart rohanni a szüleihez, mint kis korában, amikor félt egyedül elaludni, ám szüleinek fogalmuk sem volt az ő problémáiról, vagy egyáltalán az életéről, hogyan is segíthettek volna rajta? Letérdelt a fürdőszoba hűvös járólapjára, s kétrétgörnyedve, rászkódó testtel, némán nyüszített. Eszébe jutott, amikor szilveszter éjjel ugyanilyen borzalmas pánik rázta, s Taehyung hogyan vígasztalta meg őt – ahogy most a fiúra gondolt, csak még inkább elöntötte a keserv. Teljesen egyedül volt. A világon senki, de senki nem volt, aki támogatást tudott volna neki nyújtani, akármennyire is vágyott most arra, hogy valaki átölelje, magához vonja, megsimítsa a hátát. Csak sírt, végtelenül csak sírt, miközben úgy érezte magát, akár csak egy apró, elveszett gyermek a világ szélén egyensúlyozva. Istenért akart kiáltani, az egyetlen lényért, akiről mindig is úgy hitte, vele van, ám a borzalmas, templomi eset óta úgy érezte, mondhat akármit, könyörgései siket fülekre találnak.

Nem tudta pontosan, mennyi idő telt el addig, amíg teste abbahagyta a borzalmas remegést, elméjének zúgása csillapodott, s már szemeiből sem csordogáltak sós cseppjei. Ekkor lényét ismét a már jól ismert, légies üresség töltötte meg, s ő kifejezéstelenül, rettenetesen fáradtan, szinte zombiként botorkált ki a helyiségből, hogy aztán szobájába érve kinézzen a kitárt ablakon, s hagyja, az immár hajnali, felkelő nap had próbálja meg lenyugtatni fájó lelkét. Megvárta, amíg a vöröses fények teljesen megszínezik az ég alját, aztán csak sóhajtva, elnehezült, sajgó fejjel ült le ágyára, kezébe véve az éjjeli szekrényén pihenő mobilját. Tárcsázta a személyt, akiről úgy gondolta, az egyetlen, s utolsó esélye; valaki, aki – Taehyungon kívül – talán, talán foglalkozott vele egy kicsikét is az elmúlt időben.