Az emberi elme megfejthetetlen villanásairól.
❝Egészen olyan volt, mintha Jungkook fülei közé éppen a végtelenül sötét világűr próbálná befészkelni magát.❞
[FIGYELEM¡! A történetben erőszak, szexuális/felnőtt tartalom is található!]
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou télécharger une autre image.
Artemisz szerette a szépet – Gabriel csak az akasztott univerzum alól húzta ki a széket.
– Na, hajrá! Fuss már!
– Gyökér dobás!
– Gyerünk már, ne legyetek ilyen balfékek!
– Oké, ez már szép, hú, nagyon szép!
Yoongi és Hoseok megállás nélkül ordibáltak, miközben Jungkook félig lehunyt szemekkel élvezte az őszi, kellemes napsütést. Örült neki, hogy még egy kicsit a szabadban lehetnek, mielőtt beköszönt tél, meg a fagyos hideg – a testnevelés tanáruk úgy döntött, kiviszi őket a közeli sportpályára kosarazni. Három csapatra oszlottak, s míg a másik kettő játszott, a harmadik helyet foglalhatott a lelátón: Bár a mellette ülő két fiú nem igazán, de Kook még ezt is élvezte. Imádta a kissé hűvös levegőt, az őszi illatokat, a zizegő, színes természetet... Na meg, a pályán éppen Taehyung szaladgált édesen, miközben csodálatos, sötét hajkoronája össze-vissza lobogott. Meseszép volt, mint mindig, bár így, sportolás közben Jungkook fel vélte fedezni fiú egy másik oldalát is: Ahogy az iskola kötelező sportruházatában, a többi srác között futkosott a labdára összpontosítva, Taehyung egészen egybeolvadt velük – egyszerű kamaszfiúnak látszott. Egyszerű kamaszfiúnak, aki bármelyik középiskolában megállná a helyét; egyszerre keveredtek vonásain a feminin és maszkulin vonások, amire a legtöbben azt mondták volna, hogy ez teljesen általános, hiszen még fiatal volt, ám Jungkook látta, amit más nem; látta, hogy Taehyung valójában milyen bájos, milyen finom könnyedség árad minden mozdulatából, milyen természetfeletti is az ő kisugárzása s szépsége – arra gondolt, lehetetlen, hogy ezt a többiek ne vegyék észre.
– Ekkora idiótákat! Jeon, nézd már meg! Mit csinálnak ezek? – Yoongi felháborodottan csóválta a fejét, miközben csalódottan ült vissza a lelátó padjára.
– Most melyik csapatnak is szurkolsz tulajdonképpen? – kérdezte Kook szórakozottan.
– Nem tudom. Mindegyikük gyökér – felelte a szemeit forgatva.
– Ja, mert majd te megmutatod nekik a profizmust, nem? – nevetett Hoseok. – Maradj már el, akkora vagy, mint a tizenhárom éves húgom!
– Éppen ezért gáz, hogy még így is elvernélek kosárban – vágott vissza a másik, tettetett sértettséggel a hangjában.
Hoseok megforgatta a szemeit. – Kár, hogy ugyanabba a csapatba osztottak be minket.
Ekkor Jungkook elmosolyodott, s arra gondolt, milyen szerencsés is, hogy itt van neki ez a két srác; rajtuk kívül nem volt egy barátja sem, nemhogy az iskolában, de az egész országban. Bár, igaz, ami igaz: Hoseok is csupán azért barátkozott vele, mert a szüleik gyerekkori cimborák voltak, s az anyukája nyilván az orrára kötötte, hogy karolja fel szerencsétlent. Jungkook nem tudta, hogy Hoseok valóban kedveli-e őt, vagy csupán kötelességből lóg vele, de nem is igazán érdekelte. Boldog volt, hogy valaki foglalkozott vele, segített neki az első hetekben – ráadásul, bónuszként ott volt Yoongi is, aki mint Hoseok legjobb barátja, mindenhová velük tarott. Eleinte kissé különös, távolságtartó volt háromójuk között a hangulat, ám mostanra már egészen jól összeszoktak. Bár, semmi több nem volt köztük, mint általános haverság, Kook úgy gondolta, ez így is van rendjén – Yoongi és Hoseok barátsága nyilván nagyon régi és erős is, nem akart túlságosan közéjük tolakodni. Jó volt így neki; legalább nem volt egyedül.
