Az emberi elme megfejthetetlen villanásairól.
❝Egészen olyan volt, mintha Jungkook fülei közé éppen a végtelenül sötét világűr próbálná befészkelni magát.❞
[FIGYELEM¡! A történetben erőszak, szexuális/felnőtt tartalom is található!]
Ουπς! Αυτή η εικόνα δεν ακολουθεί τους κανόνες περιεχομένου. Για να συνεχίσεις με την δημοσίευση, παρακαλώ αφαίρεσε την ή ανέβασε διαφορετική εικόνα.
Aliz csodaországában építettek kártyavárat az álmaidból; humánus eljárások a vágóhídról.
Taehyung éppen egy csodaszép, ezüst virágokkal díszített ráfot tűzött a hajába, miközben saját tükörképét fixírozta az iskolai szekrényének kinyitott ajtajára függesztett tükrében. Érzékelte, hogy a mellette elhaladók mind megbámulják, ám úgy döntött, most az egyszer megpróbálja kizárni a diáktársait. Hozzászokott már, hogy folyamatosan gúnyolják, kirekesztik és pletykálnak róla – gyűlölte, de hozzászokott. Azt is tudta, hogy talán nem kellene még ilyen csillogó ékszerekkel is felhívnia magára a figyelmet, de hiába: Szegény, megboldogult nagymamájára gondolt, ki mindig azt mondogatta neki, bármi történjék is, azt a csodálatos, képzeletbeli koronát soha ne hagyja leeseni a fejéről. Taehyung szerette ezt az emléket, bár sosem értette, miért is feltételezte róla a nagymama, hogy az ő fejére korona illik; másrészt kíváncsi lett volna, hogy az a bizonyos "soha" vajon a jelenlegi helyzetére is érvényes-e. Vajon még mindig szeretné-e a nagyszülője, ha tudná, mit tett? Taehyung most elbizonytaanodott a saját gondolatai hatására, ám egy egyszerű fejrázással el is intézete azokat: Ennek a napnak különlegesnek kell lennie, gondolta, majd ténylegesen is feltűzte fejére a jelképes koronát.
Péntek délután, miután Jungkook segített Taehyungnak a kötélmászással, még jó sok időt töltöttek együtt. Taehyung megvárta, amíg a másik fiú – eredeti tervéhez híven – súlyzózik egy kicsit, meg fut néhány kört, sőt az utóbbihoz ő maga is csatlakozott, mivel nem akart lustának tűnni. Ezután Jungkook felajánlotta, hogy hazakíséri őt, közben pedig mindenféléről beszélgettek, ami csak eszükbe jutott: Taehyung megkérdezte Jungkookot, hogyan érzi magát az új iskolában, s milyennek találja Dél-Koreát (így, hogy egy ideje nem járt itthon), Jungkook pedig mindenre lelkesen válaszolt, hogy aztán ő maga kérdezgethessen Taehyungtól mindenfélét – például, hogy mik Szöul legjobb helyei, vagy hogy hol található a városi nagykönyvtár.
Semmi egetrengető nem történt, Taehyungnak mégis elsöprő hála járta át a szívét, ha az eseményekre gondolt, hiszen nem sok ember volt, aki ilyen közvetlenül, ilyen felszabadultan beszélgetett vele. Persze, tudta, hogy ebben valószínűleg az is közrejátszik, hogy mivel még Jungkook új a suliban, nem sok esély van rá, hogy tud a videójáról; Taehyung rettegett is, mi lesz, ha kiderül – hiszen ez szinte elkerülhetetlen ennyi pletykás, rosszindulatú diák között –, s valójában szerette volna, ha Jungkookkal jobban megismernék egymást, még a katasztrófa előtt. Úgy gondolta, ha még időben összebarátkoznak, talán majd nem fog mellőle elpártolni a fiú, hiszen nagyon is úgy tűnt, hogy Jungkook már most eléggé kedveli őt... Vagy, igazából, ami valószínűbb, hogy csupán barátokat keres, mivel új, nem ismer senkit, és talán azért látta potenciális jelöltjét Taehyungban, mert ő is folyton egyedül van. Taehyungnak a hétvége folyamán átfutott minden lehetséges ok, okozat, és kimenetel a fejében, ám a legjobb döntésnek mégis az bizonyult, hogyha megpróbál közelebb kerülni a fiúhoz. Úgy vélte, ha valamilyen oknál fogva rosszul is sül el az egész, maximum lesz még egy utálója – ezt persze világért sem akarta volna, de megpróbálta lazán kezelni a helyzetet, több-kevesebb sikerrel.
