Az emberi elme megfejthetetlen villanásairól.
❝Egészen olyan volt, mintha Jungkook fülei közé éppen a végtelenül sötét világűr próbálná befészkelni magát.❞
[FIGYELEM¡! A történetben erőszak, szexuális/felnőtt tartalom is található!]
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
ölelésben alélt pillák ajkaidon apró trillák
Jungkook egy verseskötetet tartott a kezében, miközben Taehyung ölére hajtotta a fejét. Beköszöntött a december, s már javában telepedett rá a hideg Szöul városára, ez mégsem akadályozta meg a két fiút, hogy Jungkookék házának teraszán üldögeljenek. Puha pokrócokkal bélelték a hintaágyat, melyen helyet foglaltak, s bár Kook jól tudta, még így is fáznia kellene, semmi ilyesmit nem érzett: Taehyung testének hőjétől teljesen felmelegedett a szíve, s ez a melegség aztán átterjedt egész valójára. Édes ujjak cirógatták a haját, s arcának már csupán halovány sebhelyeit, neki pedig folyton-folyvást az a gondolat ötlött fel szerelemtől ködös agyában, hogy ennél tökéletesebb pillanatot el sem tudna képzelni. Az elmúlt hetekben a fellegekben járt, s nem hitte, hogy van nála szerencsésebb egyén a földön: Taehyung elhalmozta őt a csókjaival, érintéseivel, mosolyaival – Jungkook, mikor először meglátta a gyönyörű fiút, elképzelni sem merte, hogy ez valóban megtörténhetne, akármennyire is vágyott rá. S most mégis; ott voltak ketten, Jungkook pedig alélt pillákkak pillantott fel erre a csodálatos fiúra, kinek kecses combjain nyugtathatta a fejét. A világ megszűnt létezni körülötte: Már nem is érdekelték a tetvek; Dohyun; de még a maró honvágy sem – Taehyung lénye kitöltött benne minden apró lyukat, hiányosságot, kellemetlenséget. Angyalok repkedtek a szemei előtt minden egyes nap.
Most, ahogy éppen egy ilyen csapat képzeletbeli angyalka húzott el íriszei előtt, belepillantott a verseskötetébe. Elmosolyodott, aztán be is csukta a könyvet, s fejből kezdte szavalni a művet, melyet éppen csak megpillantott az imént.
– „Különös táj a lelked: nagy csapat álarcos vendég jár táncolva benne...” – Társa lágy, kissé talán álmos szemei mosolyogva figyelték őt, ahogy susogta a szavakat: – „Lantot vernek, de köntösük alatt a bolond szív mintha szomorú lenne (...)”
– Nagyon szép – bólintott Taehyung, egy pillantara sem hagyva abba szerelme bőrének édes simogatását.
– Te vagy a szép – felelte Jungkook, majd arcát elfordítva játékosan felhúzta a másik fiú szürke pulcsiját, s egy lágy puszit hintett fedetlen hasára. Rettenetesen szerette társának minden egyes testrészét, ám az édes, puha pocakját különös figyelemmel illette. (Taehyung egyszer megkérdezte tőle, nem-e zavarja, hogy – Kookéval ellentétben – az ő teste nem túl izmos, sőt, néhol még ki is van párnázva? Jungkook ekkor elnevette magát, s azóta is, ha csak lehetősége adódik rá, selymes csókokkal bókol szerelme „tökéletlen” testrészeinek, hiszen odavan mindenért; mindenért).
– Ajj, inkább mondd meg, mi a vers címe? – kacagott most Taehyung, lágyan próbálva eltolni magától Jungkookot, hiszen bizonyára nagyon csikizte a fiú cselekedete.
Kook fejét csóválva hagyta magát, s ismét nyugodtan feküdt el szerelme ölében, a terasz fa-szerkezetű plafonját kémlelve. Arra gondolt, Taehyung igazán tudhatná vers címét, vagy legalább a költő nevét, bár fogalma sem volt, hogy itt, Dél-Koreában mi van benne a tanagyagban a nyugati kultúrából. Semmi gond; egy pillanat alatt elhessegette kellemetlen gondolatait, s úgy döntött, szemet huny Taehyung műveletlensége felett. Kedvesen válaszolt:
