𝐓𝐇𝐄 𝐕𝐈𝐃𝐄𝐎 【𝓽𝓪𝓮𝓴𝓸𝓸𝓴 】

19.

Hoseok csak a sokadik csörgésre vette fel a telefont, s nyűgös, álmos hangon szólt bele a készülékbe. – Igen?

– Szia, Jungkook vagyok – ejtette ki a fiú, ám azon nyomban elszörnyedt, ahogy meghalltta saját hangszálainak rekedt, el-elcsukló rezgését.

– Igen, tudom. Mondjad. – Hoseok eléggé türelmetlennek, idegesnek tűnt, bár nem csoda, hiszen vasárnap (az egyetlen nap, amikor az éjszakákba nyúló tanulás után végre tudott kicsit pihenni egy diák) felébresztették hajnalok hajnalán.

Jungkook megnyalta cserepes, kiszárdt ajkait, majd rettenetesen bizonytalanul feltette a kérdést:– Tudnál egy kicsit segíteni nekem?

Érezte, ahogy a vonal másik végén lévő társa ekkor mintha kissé megébredne, hiszen orgánuma is élénkebb lett, reakciója pedig hevesebb, gyorsabb. Valószínűleg meglepődött. – Mi a gond?

Jungkooknak hatalmasat kellet nyelnie. Összeszorította a szemeit: Mégis hogyan mondhatná ki azt, amit még ő sem ért? Azért csak, megpróbálkozott vele.

– Mostanában eléggé... Eléggé furán érzem magam – kezdte, egy érdekes fintor kíséretében. Nem egészen ezt akarta mondani. – Vagyis, nem is rólam van szó, hanem inkább Taehyungról. Tudod, úgy érzem, egyre csak bántom őt.

– Még mindig arról a kis verekedésről van szó? – Hoseok nagyot sóhajtott.

– N-nem, vagyis, nem csak arról – magyarázta Kook elhalóan. – Nagyon furcsa dolgok történnek mostanában velem, nem tudom kezelni az indulataimat, sem a gondolataimat, és úgy érzem, neki is csak rosszat teszek.

– De hát, pár napja még virágokkal vártad őt a suli előtt – jelenetette ki Hoseok. – Yoongi mesélte, hogy látott titeket.

– Igen, de... – Jungkook nem igazán tudta, hogyan folytassa. Arcát ismét végigmarták a könnyei, és rettenetesen gyengének, ostobának gondolta magát abban a pillanatban. – Egyszerűen nem tudom, mit kellene tennem – hallatta végül, kétségbeesetten. – Nagyon szeretem őt, és nem akarom bántani, de nem tudom konrollálni önmagam. Mit tegyek?

Hoseok hangosan szívta tüdejébe a levegőt, minek után recsegő, fülsüketítő hang keletkezett a készülékben. Jungkook szinte látta maga előtt, ahogy a barátja gondterhelten megdörgöli a szemhéját. – Figyelj, nem igazán vagyok jó a tanácsadásban – kezdte –, de ha tényleg így érzel, lehet, tartanotok kellene egy kis szünetet, amíg te összeszeded a gondolataidat. Neked kell rájönnöd, mit is érzel valójában, és ha úgy érzed, ebben hátráltat téged a félelem, hogy bántod Taehyungot, hát... Azt hiszem, egy kicsit el kellene szigetelődnöd tőle.

– M-mi? – Jungkookot szinte teljesen elöntötte a pánik, ahogy belegondolt a barátja szavaiba.  –  Szerinted tényleg ezt kellene tennem? Nem tudnám ezt csinálni. Én...én nagyon szeretem őt!

–  Igen, ezt már mondtad. –  Hoseok hangja egészen értetlenül, furcsán csengett a vonal tulsó végén. Őrültnek gondol, vélte Kook. –  Megkérdezhetem, mi is az, amiért ennyire ragaszkodsz hozzá? – hallatta aztán. –  Úgy értem, mit szeretsz Taehyungban? Persze, egyáltalán nem tolakodásként, csak azt mondtad, az utóbbi időben kezdted furcsán érezni magad, és talán... Lehet a Taehyung iránt táplált érzelmeid miatt van, nem?

Jungkook érezte, ahogy egyre jobban remegnek az ajkai. Nem kellett volna felhívnia Hoseokot; ismét rettenetesen rosszul kezdte érezni magát, s csak még jobban összezavarodott. Úgy vélte, az agya egyáltalán nem funkcionál jól: Godolatai egyre felhősebbé, szavai bizonytalanabbá váltak.

–  Hogy, mit...mit szeretek benne? –  gondolkodott el. Félt. Maga sem tudta miért, vagy mitől, de félt; rettegett. – Szeretem, hogy szép... Hogy mindig kedves, és szelíd. Szeretem az érintéseit is. –  Idiótának, szerencsétlennek érezte magát, amiért ilyeneket megoszt Hoseokkal; legszívesebben a föld alá süllyedt volna szégyenében.

–  Jungkook... –  Hoseok elnyújtottan, lassan beszélt, mintha csak erősen gondolkodott volna. –  Amiket most felsoroltál... Ennyi? Ennyi az, amit szeretsz benne?

Kook meglepődött a kérdés hallatán, ám, azért csak, készségesen válaszolt. –  Nem tudom. Azt hiszem...igen.  – Nagyon rossz előérzete támadt; ismét végiggondolta a saját szavait, s ahogy elméjét súlyos, jeges, ám lomha lavinaként elöntötte a felismerés, úgy szíve is egyre hevesebben kezdett verni. Torkába gombóc nőtt, úgy érezte, azonnal megfullad. Még mielőtt a barátja megszólalhatott volna, ő már tudta, mit fog mondani. Kétségbeesetten szorította össze a fogait, szemeit.

–  Ez nem hangzik túl emberninek –  hallata Hoseok, zavartan sóhajtva. –  Úgy értem, egyedül olyan dolgokat soroltál fel, amik vagy külsőségek, vagy, szinte az ő alárendeltségét feszegetik. Tudom, hogy nehéz Taehyungra nem szexbábuként tekinteni, de azt hittem, te eljutottál már idáig, hiszen azt mondtad, szerelmes vagy belé. –  A fiú hangja nem hangzott szemrehányóan, vagy dorgálóan, egyszerűen közölte a saját a gondolatait. – Érted, miről beszélek?

Igen. Persze, hogy értette Jungkook, hiszen most rakta csak össze magában: Néhány napja azon gondolkodott, nem is ismeri Taehyungot, s még azt is megkérdőjelezte, vannak-e egyáltalán a fiúnak komoly gondolatai. Most, ahogy Hoseokot hallgatta, rádöbbent, csakis egyedül ő tehet arról, hogy nem ismeri a fiút, hiszen nem is fordított rá időt, nem is akarta megismerni. Kook reszketve fűzte tovább a szálakat, s lepergett előtte minden, hozzá közel álló ember arca: Hoseokot, Yoongit ismeri-e? A szüleit? A nővérét? Mit jelent egyáltalán ismerni valakit? Elég az, ha részt veszel a másik életében, ha tudod, mi a kedvenc étele, hogyan telnek a hétköznapjai? Vagy talán az eszmecserék, közös filozofálások teszik lehetővé az ismertséget? Na és, ha még ez sem elég? A pszichológia szerint, hogy meg tudj fejteni valakit, tudnod kell a személy miértjeit; cselekedeteinek, szavainak hátsó jelentését, amely szoros összefüggésben áll az illető tudatával, s tudatalattiával. Jungkook némán sírva hunyta le könnyes pilláit, ugyanis ismét eljutott addig a pontig, amelyet már ugyan megtalált, mégsem gondolta át tüzetesebben: Nem ismeri saját magát. Soha nem is ismerte; azt hitte, a világról alkotott elképzelései, a különböző dolgokba vetett hite, az eszméi, s a tudás, amit megszerzett, teszik őt azzá, aki, ám eközben teljesen elfeledkezett róla, hogy az emberek (mint ahogy ő maga is) nem csupán külső impulzusokból épülnek fel, hanem már születésüktől kezdve ott van bennük az a bizonyos én, az a bizonyos valaki, akit nem nyomhatnak el. Az emberi lélek és szellem fejleszthető, de hát hogyan is lehetne olyasvalamit fejleszteni, amiről fogalmunk sincs, micsoda?

Jungkook reszketett, remegett, ahogy arcát végigmarták sós cseppjei. Mi van, ha egy szörnyeteg vagyok? – gondolta most. Úgy hitte, az ezidáig benne lappangó, elfojtott gonosz most törte ki magát kényelmes burkából, s igazán érthetőnek is találta ezt az elméletet: Az elmúlt időben rengeteg változás következett be az életében a költözés miatt, na meg, megismerte Taehyungot, aki hatalmas ráhatással volt az érzelmeire, s mindez talán előidézte Jungkook belső árnyékának felszínre bukását. Ezelőtt sosem verekedett senkivel, nem voltak erőszakos hajlamai, erős hangulatingadozásai, ám az utóbbi hónapokban minden a feje tetejére állt, s ő még csak nem is vette észre időben a vészjósló jeleket. Hoseok korábban azt mondta neki, a szerelem az, ami elveszi az eszét, ám Jungkook már ebben egyáltalán nem hitt: Egyedül ő tehet mindenről, az ő ostobasága vezette idáig, ebbe mélységbe, s a legrosszabb, hogy ezzel az egésszel nem csak saját magát, de Taehyungot, a világ legjobb, legcsodálatosabb angyalát is gyötri. Hiába mondta azt Taehyung, megbocsájt neki, amiért megverte, hiszen Jungkook tudta, ő nem bocsájthat meg magának ezért, s ha szerelme tudná, milyen undorító, gusztustalan dolgot művelt a minap Kook az ő szégyellt, életét megkeserítő videójával, nos… Biztos, hogy ezt már nem felejtené el neki. Ezen kívül igaza volt Hoseoknak is, hiszen Jungkook egészen idáig borzalmasan lenézte, megalázóan lekicsinyítette Taehyung személyét. Sokkal, de sokkal több rosszat tett ő Taehyunggal az elmúlt időben, mint azok a társai, akik az iskolában gúnyolják a gyönyörű fiút, vélte Kook, s ez a tudat annyira megrémítette, hogy képes lett volna ott, helyben szíven szúrni magát valamivel.
Némán zokogott, rázkódott a válla, s hallotta, ahogy a vonal másik végéről Hoseok egyre csak szólongatja őt, mégsem tudott néhány szónál többet kipréselni magából.

– Köszönöm. Azt hiszem, már tudom, mit kell tennem – hallatta, mielőtt letette a készüléket, s testéből végleg előtört a keserves, kínzó gyötrelem.

___________________________________

szerintetek igaza van Jungkooknak? 🤔