Bébiszitter? Na azt már nem!

36.

A ház elé érvén, kifizettük a taxist és mintha ágyúból lőttek volna ki, berohantam a házba. Mindent sötétség borított, csak Nathan szobájából szűrődött ki egy kis fény. Felkapcsoltam a lámpákat, majd felsiettem. Nem tudtam megállni és elkezdtem hallgatózni. Nagy pakolás, trappolás, sürgés-forgás zaja hallattszódott. Nagyot sóhajtva bekopogtam, amitől hírtelen nagy csend lett. Miután nem jött válasz, így benyitottam. Nathan állt a szoba közepén egy melegítő nadrágban és egy fekete trikóban. Gyors becsuktam magam mögött az ajtót, háttal neki támasztottam magam, bezártam, majd a kulcsot a melltartóm oldalsó pántja alá csúsztattam.
-Mit csinálsz?
-Lenne hozzád pár kérdésem!
A levegő csak úgy vibrált. Nathan idegessége megtöltötte a szobát. Próbálta elrejteni, de még a keze is remegett.
-Jólvan, mond!-flegmán keresztbe rakta maga előtt a karjait, miközben végig a padlót bámulta.
Nagyon rosszul leplezte a feszültségét.
-Kezdjük azzal, hogy mi a baj? Tiszta ideg vagy!
-Honnan...
-MI A BAJ?-nem hagytam hogy végig csinálja az átlátszó színjátékát.
Elkomorodva elém sétált.
-Semmi közöd hozzá Jenifer!
Fájdalmasan rideg volt, mint mindig.
Mint aki meg se hallotta az elutasító hangnemet tovább folytattam.
-Ott voltál ma este a bálon?
-Jenifer elmondtam, hogy nem megyek el! Miért lettem volna ott?
-Csak válaszolj Nathan!-kezdtem dühbegurulni és kicsit megemeltem a hangom.
-Jól van! Jól van! -fordult meg és indult az ablak felé.-Csak nyugalom Hercegnő!-de ahogy kimondta az utolsó szót, megállt és teljesen lefagyott.
-Lebuktál.-suttogtam vigyorogva.
De csak csöndben állt és nem mozdult.
-Miért Nathan? Miért játszol velem?-továbbra se mondott semmit.-NATHAN AZT KÉRDEZTEM MIÉRT?-itt már potyogtak a könnyeim.
-Nem tudom miről beszélsz.-hangja halk, elkeseredett volt.-Én a megnyitó után elmentem.
-Hazudsz!-sírtam.-Miért hazudsz? Ne nézz ennyire hülyének állandóan!
-Az elszólásomat leszámítva, honnan ismertél fel?
Egy ideig hezitáltam, de végül kinyögtem.
-Az illatod, a szemed, a járásod és a mozgásod alapján.
A fiú döbbenten fordult meg.
-Hogyan? Hogy...
Elegem lett az időhúzásból és a tématerelésből, ezért nem hagytam, hogy befejezze a mondatot.
-A legundorítóbb dolgok egyike, egy érző, normális lánnyal így játszani, mint, ahogy te teszed velem! Én nem egy vagyok a cukorpótlóid közül!
Megkerült, majd megpróbált kimenni, de zárva találta az ajtót.
-Hova tetted a kulcsot?
-Jó helyen van.
-Ne akard, hogy én vegyem ki! -nézett a dekoltázsomra.-Add ide! Nem mondom még egyszer!-közeledett felém dühösen és ellent mondás nem tűrően.
-Mert? Különben mi lesz?-vettem fel én is azt a fagyos hangnemet és annyira közel mentem hozzá, hogy egy tenyérnyi távolság választotta el a törzseinket. Komoran álltam a szemkontaktust, jelezve felé, hogy nem félek tőle.
-Jenii!! Lassan indulni kell! Hogy állsz?-kiabált fel Arthur.
Sóhajtva kinyitottam az ajtót (persze a kulcsot magammal vittem, hogy ne tudjon kizárni), majd átvonultam a szobámba átöltözni.

Mikor kész voltam, átmentem vissza vinni neki a kulcsot, de ahogy meglátott, bevágta mögöttem az ajtót és neki támaszkodott, hogy ne tudjak kimenni.
-Na így biztos nem mész sehova!
-Hogy mi van? Neked elgurult a gyógyszered!
Próbáltam ellökni az ajtótól, de meg se moccant. Egy idő után feladva leültem az ágya szélére.
-Kimehetsz, de csak akkor ha mást veszel fel és én választom ki hogy mit!
-Még mit nem! Kizárt!
-Jó akkor veled megyek!
-Hogy mi van?-képedtem el.
-Emlékszel még arra az éjszakára mikor ide költöztem?
-Jó oké felfogtam!-jutott eszembe az emlék.
Kikapta a kezemből a kulcsot, bezárta az ajtót és elkezdett levetkőzni.
-Atya úr isten! Te meg mit csinálsz?-sipákoltam ilyedten.
-Átöltözök.
-De előttem?
-Jaja.
-Te beteg vagy!-majd az arcomat az ágyneműjébe temettem.-Szólj ha kész vagy!
-Hmm? Nem értem!
-Szólj ha kész vagy!-kiabáltam a takarójába.
-Még mindig nem hallom!
Dühösen kaptam fel a fejem, de látvány hatása olyan volt, mintha leöntöttek volna egy vödör jéggel. Közvetlen az arcom előtt állt félmesztelenül, egy fekete farmerban és a nadrágját övezte be. De nem is akárhogy. Ugye közismert, hogy a pornó színészek, illetve a kifutó fiúk ezt a műveletet is képesek ultra szexin csinálni. Na mintha egy ilyen férfi állt volna velem szemben. Lányos zavaromba hatalmas erővel vágtam bele a fejem a takaróba, mire a fiú majd meghalt a nevetéstől.
-Te akkora egy kretén vagy!
-Tudom mondtad már!
Mikor végzett, egy hatalmasat vágott a fenekemre.
-Kész vagyok!-nevetett.
-Ó a kurva anyádat!-kiáltottam fel.
-Mi folyik odafenn?-hallottuk Arthur lépteit közeledni. Nat gyorsan, csendesen kinyitotta a zárat, majd hátrált a bejárattól.
-Semmi csak White egy barom!-kiabáltam ki, mire kinyílt az ajtó.
-Mit keresel te itt?-nézett rám értetlenkedve.
-Hosszú. Na menjünk!
Nathan is megindult, mire Arty lefékezett.
-Te is jössz?
-Aham.
A barátom tőlem várt választ, de én csak vállat vontam. Míg ő előre ment, Nat hátulról megfogta a kezem és lassítasra bírt.
-Ők tudják?-súgta a fülembe.
-Nem. Ez pedig maradjon is így! Apropó még tartozol nekem egy magyarázattal!
-Álmodban hercegnő!-vigyorgott gonoszul.
Emily se tudta helyére tenni a fiú váratlan csatlakozását.

A péntek esti dugó a legjobb alkalom arra, ha egy kocsiban ülve akarsz elmélkedni az életeden. Egy nagyobb taxi leghásó ülésein szenvedtünk Nathannel, az előttünk lévőn pedig a barátaim unták halálra az agyukat. Az ablaknak dőlve merengtem a bál csodás pillanatain, amiket Nathan termetett és amiket dobhattam ki a kukába, ugyan is ez neki nem jelentett semmit. Elöntött a fájdalom. Eltorzulhatott az arcom, ugyan is egy sms-em jött a mellettem ülő, emlegetett fiútól.
###
~Azt hiszed, hogy játszom veled, igaz?
~Pontosan.
~Sajnálom! Nem lett volna szabad!
~Inkább próbáld meg felszedni a te kis bizonyos hercegnődet!
###
Miután az utolsó mondatot elküldtem, valami hatalmasat koppant. Persze nem szószerint. Akkor esett le, hogy a hercegnőnek való becézése mögött talán ez állt. Korábban az ő plátoi lánykájára mindig a hercegnő jelzővel utaltunk. Felötlött bennem, hogy mi van, ha még is én lennék az a bizonyos plátóija.
Észre se vettem, hogy időközben megérkeztünk.