Bébiszitter? Na azt már nem!

Hullám völgyek...

,,Elzárta a vizet, majd kivett egy törülközőt a szekrényből és a hátamra terítette. Miután kimásztam, ő leültetett és egy másik törülközővel a hajamat kezdte el szárítani.
-Eláztatsz majd megszárítasz? Mi bajod van neked? Miért csinálod ezt? Miért vagy ennyire kettős??!!
-Nem tudom miről beszélsz.
-Nathan én...-csöngettek.
-Kinyitom.-szaladt le.
Levettem a vizes ruháimat, a fürdőköpenyembe bújtam és törülközőbe csavartam a vizes fejem, majd Nathan után mentem.
A lépcsőn épp trappolt felfele velem szembe.
-Most meg mi van? Ki az?-néztem rá kérdőn, mire ő csak szikrákat szórt a szemével és beviharzott a szobájába.
-Babácska?
-Brian??????"

-Ohh! Tusoltál?
-Mondhatjuk.-forgattam a szemeim.-De mégis miért jöttél?
-Látni akartam, hogy jól vagy-e.-biccentett Nathan szobája felé.
-Nem mondhatnám, hogy unatkozom. De gyere fel!-majd beinvitáltam a szobámba. Míg én a fürdőben felöltöztem, addig választott egy filmet. Mire elkezdhettük volna, csengettek. Leszaladtam ajtót nyitni és egy hosszú platina szőke hajú, bögyös csaj fogadott.
-Hali. Nathan White itt lakik?
-Nem. De igen itt van. Mit akarsz tőle?
-Ahhoz neked mi közöd? A barátnője vagy?
-Nem. Ennek a háznak a tulajdonosa, így rajtam áll, hogy bejöhetsz-e.
-Ne állj nekem utat vagy megtéplek!
-Na téged sem az eszedért szeretnek! De kihívom neked.-sóhajtottam, mire válaszul csak grimaszolt egyet, én pedig ráb@sztam az ajtót.
-NATHAN WHITE!
-MI VAN?-kiabált vissza a szobájából.
-KI EZ A RIHERONGY!!!??
-Uuu itt van Roxika?-futott le.
-Mi a sz@r Nathan??!!
-Mit izgat? Azt mondtad Alice nem jöhet! Hívtam mást! Ugye bejöhet?!
-PICSÁT! IDE NEM JÖN RIBANC!
-De akkor most mit kezdjek vele????
-Azt amit akarsz! Bánom is én! De ide az engedéjem nélkül, SENKI be nem teszi a lábát!!
-Jézus! Te tiszta hülye vagy! Akkor elviszen én!- majd felkapta a kabátját és elhúzott.
-Már mint milyen értelemben?-morogtam utána.
Dühösen kitrappoltam a konyhába egy kis pop-cornt csinálni, de írdatlan vínnyogásra és hisztire kaptam fel a fejem. Nem volt nehéz kitalálni, hogy a pökhendi babysitteremnek meggyűlt a baja a lánykával. A konyhában tevékenykedtem, mikor Nathan vissza jött és megállt az ajtó előtt dúrcásan. Lassan kidugtam a fejem, hogy láthassam az eltorzult grimaszát. A látványtól akaratlanul is felröhögtem és mikor szólásra nyitottam volna a szám, félbe szakított.
-Nem kell kommentár!
Ettől még jobban vigyorognom kellett.
-Miért nem vitted hozzátok? Ott is felcsinálhattad volna.
-Kimondta, hogy az volt a célom?-csapott a homlokára.
-Mert akkor mi?-néztem rá értetlenül.
-Mindegy...
Indult meg a szobája felé, de én még gonoszan vigyorogva utána kiáltottam.
-Úgy tűnik, ma is kézbe kell venned a dolgokat! Még hozzá szó szerint!-attól a szúrós tekintettől, amit felém küldött, egy negyed órára olyan röhögő görcsöt kaptam, hogy már Brian jött le megnézni, hogy mi lett velem. Mikor leért csak annyit látott, hogy a kanapén feküdtem és a hasamat fogva röhögtem. Nathan szúrós szemekkel állt feletten és dobálta rám egyessével a pop-cornt.
A fiú csak odasétált, kivette Nat kezéből a tálat és vissza ment a szobámba. Mikor végre abba maradt a rohamom, paradicsom vörös fejjel néztem a poénkodásom alanyára.
-Befejezted?
-Sajnos. De komolyan, miért hívtad ide azt a libát?
-Titok.-majd felvonult a szobájába. Gondoltam egyet és fél perc múlva utána mentem, kopogás nélkül benyitottam és az arcába dobtam egy bontatlan 100db-os papírzsebkendős csomagot.
-Tessék! Szükséged lesz rá, ha itt laksz!-vigyorogtam gonoszul. Mikor becsaptam magam után az ajtót, még hallottam, ahogy elereszt egy "Na elmész a picsába!"-t.

Mikor visszatértem a filmezéshez, addigra Brian felzabálta az összes kukoricát.
-Basszus! Én is akartam!
-Bocsii! De hallod látnod kellett volna a lenti jelenetet! Ide nézz!-lóbálta a telefonját .
-Te felvetted?!
-Hogy a francba ne?!-nevetett.
A telefont rákapcsoltuk a TV-re és jöhetett a 13 perces videó.
Kb 2-3 percnél járhattunk, mikor elkezdett a csaj hangosan visítozni. Mivel a hangerő nagyon fel volt véve, majd kiszakadt a dobhártyánk. Mind ketten a távirányítóért ugrottunk, ami lerepült az éjjeli szekrényről és kiestek belőle az elemek. Ráadásul az egyik be is gurult az ágy alá.
Fülünket befogva próbáltunk bemászni az ágy alá, mikor a ricsajra benyitott Nathan és lefagyott a képernyőt látván.
-EZ KOMOLY??? MELYIKŐTÖK VOLT ENNYIRE RETARDÁLT???!!!
Úgy elkezdtünk nevetni, hogy nagyon nehezen kaptuk el az elemet. Végül sikerült lehalkítanunk és megállítanunk a felvételt.
Nat még mindig választ várva állt és mutatott a TV-re.
Nem akartam beköpni szegény bűntársamat így csak egymásra nézve próbáltuk visszafolytani a röhögést, mint két rossz 5 éves.
-Na adjátok ide!-indult meg a telefon irányába, mi pedig útját álltuk.
-Nem nem! Kell nekünk ennyi öröm az életben!-vigyorogtam rá.
-Ha nem adjátok ide nagyon megbánjátok!
-Ugyan mit csinálsz?-vigyorgott már Brian is.
-Jól van...-vonult ki puffogva.

-Figyelj, nem kéne hajat szárítanod? Meg fogsz fázni!-mutatott a "turbánomra".
-Ó de! Pillanat és jövök!
-Oké addig elküldőm neked is a felvételt, hogy meglegyen még egy helyen és őrzöm.

Hajszárítas közben elkalandoztam és az egész napos hangulat ingadozásaimat elemeztem. Rentkívül üresnek éreztem magam, ezért könnyen estem depizős állapotba és könnyen mentem át csipkelődős, gonoszkodós, ironizálódós hangulatba is. Hisz nem volt mit veszítenem vele. Mire végeztem, igazán semmilyen érzés nem járt át. A pillanatnyi boldogságom, amit a hülyéskedés okozott, úgy szállt el, mintha homokból lett volna, melyet a szél kedvére formál.
Lassan vissza csoszogtam a szobámhoz, de nem nyitottam be. Inkább csak támaszkodtam a falnak és hagytam, hogy hulljanak a könnyeim. Nem voltam szomorú, a sírás is néma volt. Az okát sem tudtam. Csak folyt, mintha egy poharat megdöntöttek volna. Még csak az arcom se torzult el.
-Hű! Wow! Egy nap két frizura?! Te nem vagy semmi!-szólalt meg mögülem egy hang. Gyorsan letörültem az arcom és mű mosollyal felé fordultam.
-Nathan ismerősének műve. Be lettem altatózva, hogy ne tudjak ellenkezni.
-Uhh! De amúgy ez nagyon jól áll! Látszik, hogy Nathan tapasztalt a lányok külsejében! Nagyon szép vagy vele!
-Köszi.
-Viszont a film után mennem kell.
-Rendben. Na go!-toltam be a szobába.
Megnéztük a Jumanji 2-t és befejeztük a videót is, majd Brian elment. Nem sokra rá "kedvenc" babysitterem jelent meg az ajtóban.
-Na végre! -huppant le a korábban behozott vendég matracra.
-Menj már ki!
-Na azt lesheted!-telefonozott.
-Ahhh!-pattantam fel, fogtam a pizsamám és megindultam a fürdőszoba felé.
-Nem tusoltál ma még eleget?-kiabált utánam gúnyosan.
De én válasz nélkül becsuktam az ajtót.
Hosszú ideig csak folyattam magamra a meleg vizet, mely elmosta az addigra már szomorú könnyeimet. Végig jászottam az életem azon idejét mikortól megjelent ez a fiú az életemben. Éreztem magamon az összes zúzódást, balesetet, mindent amit elszenvedtem, az összes fájdalmat és örömöt. Alapvetően sem volt az életem egy mindennapi lányé, de ez mégjobban felfokozódott és hihetetlenül esemény dússá vált. Mint egy kész tini dráma. Egy komplett szappan operában éreztem magam.
"Ha tényleg van teremtő, aki a sorsunkat irányítja, akkor nagyon rossz a humora..."
Miután kiáztattam magam és megszárítkóztam, felvettem a hosszú, bő pizsinadrágomat, egy trikót és arra egy pizsipulcsit. A kapucniját felhajtottam és visszamentem az ágyamra. Nathan kérdő tekintettel figyelt, de én még csak a szemkontaktussal sem ajándékoztam meg. Bebugyoláltam magam a kedvenc, puha, meleg takarómba és az ágy közepén neki kezdtem a lecke írásnak. Körübelül fél 12 lehetett mikor befejeztem a tanulást. Ez idő alatt Nathan eltűnt egy fél órára és egy nagy bögre teával és egy tálcán finom falatokkal tért vissza, amit lerakott az asztalomra.
Becsuktam a könyveim, bepakoltam holnapra és visszabújtam a felmelegített kuckómba, de már a fejemet is bebugyoláltam.
1-2 perc múlva az arcomról húzta le Nathan a takarót, aki ekkora már szembe feküdt velem az ágyon.
-Nem vacsorázol? Az a tiéd?-mutatott az asztalomra. -Ma még nem igazán ettél semmi értelmeset.
Őszintén megdöbbentem volna normál esetben, de most csak mereven néztem rá. Nem volt életkedvem még csak érezni, reagálni sem.
-Na?
De én csak lassan vissza temettem az arcom a takaróba.
-Hé! Valamit enned kell! Gyere!-majd felült és a karjába vett takaróstul. Úgy kapott fel mintha csak egy pihe lettem volna. Fáradt voltam és nem volt erőm ellenkezni, így hagytam. Könnyedén tartott, majd leült és az ölébe ültetett.
-Na innen addig nem szabadulsz míg nem ettél!
-De nem vagyok éhes!-próbálkoztam be.
-Nem érdekelnek a kifogások! Gyerünk!
Megadtam magam és lassan elkezdtem bele enni, a finomnak tűnő gyümölcs salátába, majd idővel elfogyasztottam a lekváros piritóst is. Épp a teámat iszogattam békésen, mikor megszólalt.
-A főtt ételhez hozzá sem nyúltál!
-Éjfél lesz. Amúgy is éjszakára nem szoktam sokat enni.
-Rendben akkor majd elrakom és holnapra elvisszük ebédre.
Kicsit szorított és változtatott a tartásán, ami már inkább hasonlított ölelésre.
Próbáltam volna belőle kijutni, de nem hagyta.
-Miért csinálod ezt?
De nem válaszolt.
-De hisz utálsz!
-Nem, nem utállak!-sóhajtott.-Felveszed?-nyújtotta felém azt a bizonyos ékszert.
-Alice nyakláncát? Kössz nem.
-Nem Alice-é! Csak szeret szart kavarni! Ez a tiéd!
-Hagyjuk...
-Nem hiszel nekem igaz?
De csak csöndben ültem és iszogattam a teám. Hiába voltam betakarva, fáztam, méghozzá nagyon. Egy idő után már remegtem is, mire a fiú ölelése szorosodott és magához húzott, hogy a mellkadára dőljek. Tudtam, hogy ez az életkedvem hiányának hatása. Mire kiürült a bögrém, elnyomott az álmosság és végül bealudtam....