Kényszerhelyzet...

2.4K 128 22
                                    

Már 2 órája csörgött egyfolytában a telefonom. Csak ültem Roger kanapéján és próbáltam feldolgozni az eseményeket. A menedzserem velem szemben helyezkedett el és várta a továbbiakat. Egyszer csak anya neve jelent meg a képernyőmön.
-Szia Kincsem! Merre jársz?
-Szia anyu! Az van hogy halaszthatatlan dolgokat kell elintézzünk Rogerrel. Ráadásul este is lesz egy megbeszélésünk , így egy pár napig nála aludnék ha nem baj.
-Rendben van! De ugye nem felejtetted el a mai mozit?
-Őőő...
-Kicsim már csak pár napig vagyunk itt! Kérlek!!!
-Rendben.
-Pompás! 1 óra múlva ott találkozunk! Szólok Nathannek! Puszika sziaa
Majd lerakta még mielőtt válaszolhattam volna.
-Na?
-Moziba kéne menjek velük és Nathannel.-húztam el a szám.
-Áucs! Nem lennék a helyedben. Viszont, a hülyegyerek kapcsán örülök, hogy megvédted magad!
-Nem tudom megmagyarázni, hogy mit éreztem, de nagyon tetszett!
-Na menj készülődni!-ölelt át hosszasan és erőteljesen. Valami furcsa volt benne, mi még magyarázatra várt.
Elszaladtam letusolni, felkaptam egy téli ruhácskát, kihúztam a szeme és örömködve körbe forogtam Rogernek. Szerettem szépen felöltözni.
-Na? Nagyon vészes?
A fiú csak állt és lemerevedetten nézett. Lassan elkezdett közelíteni felém. Pár centire megáltt tőlem, megigazította a hajam és elkezdte a karomat simogatni. Végig vezette rajtam a szemét. Mikor a tekintetünk találkozott lassan odahajolt és megpuszilta az orrom. Erre elnevettem magam ő pedig vigyorogva a homlokomnak támasztotta a sajátját.
-Gyönyörű vagy!
Vigyorogva a nyakába ugrottam és szoros ölelésbe húztam. A probléma csak az volt, hogy nem számított rá és hátra estem a kanapéra ő pedig rám. Nevetve fojtattuk az ölelkezést, miközben azon agyaltam, hogy hogyan dobhatnám le az ágyról.
Rég voltunk már ilyen viszonyban.
-Oda nézz!-mutattam a konyha felé és míg oda kapta a fejét, lelöktem magamról egyenesen a szönyegre. Esés közben csak ennyit kiáltott:
-Annyira tudtam!!!-és karomnál fogva magával ragadott.-Ez nem jött össze! Majd legközelebb kislány!-kacsintott, míg én duzzogva kinyújtottam a nyelvem.
-Édes vagy mikor duzzogsz!
-Nem iiiis!
-És fokozza!-nevetett ki.-Viszont!-nézett végig rajtam újra-Ugye veszel sálat meg valami felsőt erre? Nem kéne, hogy a szüleid lássák a foltokat!
-Persze! Nézd ott van! A fogason! Az a fekete!
-Jó oké!-majd magához szorított.
Nem tudom mennyi ideig feküdhettünk így, de igazán megnyugtatott. Roger mindig jót akart nekem és e szerint cselekedett. Még ha hibázott is néha. Mindig is óvott, figyelt rám, gondoskodott rólam ha kellett (ha nem akkor is) és mindig minden elé helyezett engem.
-Figyelj! Elvigyelek? Tudod mit ez nem is kérdés! Ruhába vagy így nem engedlek motorra ülni! Írj hogy hova és mikorra menjek érted! Jó?
-Oké!- és mosolyogva kerestem a pillantását majd egy puszit nyomtam az arcára.-Viszont lassan indulni kéne!
-Okés akkor pattanjunk! Csináljak neked kávét? Bele rakom egy termosz bögrébe és megihatnád a kocsiba.
-Hmmm! Kecsegtető ajánlat! Nem is tudooom. Mit kapok érte ha megengedeeem?-szórakoztam vele.
-Ohooo na álljunk csak meg! Mire akarsz kilyukadni kisanyám?!-vigyorgott rám kajánul.
-Ééén? Semmireee!-vigyorogtam vissza. Majd nevetve elszaladtam összepakolni a kistáskám.
-Akkor kérsz kávét?-kiabált utánam.
-Igeeen!
Nem sokra rá már kaptam is fel a kabátom és a csizmám és már ültünk is a kocsiba. Szorongattam és szagolgattam az illatos kávémat, miközben Rogg elégedett vigyorral ült a volánnál.
Zenét hallgattunk, beszélgettünk, szürcsölgettem a kávém.
-Jajj istenem ez istenii!!!
-Hívj csak Roggnak!-röhögött.
-Hülyeee!
-Diliis!
-Na de mit raktál bele?
-Titook!
-Ne már!!!
-Bocsika szivem ez van!
-Ajjjj!-üldögéltem duzzogva és ittam meg az utolsó korty kávém.
-Megint nagyon cuki vagy!-nevetett ki.
-Ne kezd!
-Nem kezdem! Folytatom!
Közben megérkeztünk. Leparkoltunk és egy puszi váltás után már futottam is be.
-Ja és köszii!!!-fordultam vissza és ugráltam integetve mint egy gyerek.
-Menj el ne késs!
Pont időben értem a pénztárhoz, ahol anyáék már nagyörömmel vártak. Nathan az egyik oszlopnak támaszkodott szomorú arccal és csak figyelte, ahogy közeledem.
Hosszú filmre ültünk be így vettem egy kis kukoricát és egy nachost. Tudtam, hogy úgy is elfogy. Anyáék gyorsan beültek, így Nathan mellé kényszerültem.
Egy szót se szólt. A film alatt ha nevetni kellett akkor néha egy kicsit elmosolyodott, de általában csak szomorúan nézett. Ráadásul nem is a filmet, hanem engem.
-Na gyerekek! Élveztétek!
-Igen!-bólogattam elégedetten a film után.
-Arra gondoltunk apáddal, hogy elmehetnénk vacsizni. Benne vagytok?-fordult felém anya.
-Köszönjük szépen!-előzött meg Nathan.
-Akkor ezt egy igennek veszem!
Ahogy sétáltunk a kocsihoz, elmerültem a gondolataimban. Észre se vettem de igen csak lemaradtam a szüleimtől. Mikor felakartam gyorsítani Nat elkapta a karom.
-Beszélhetnénk?
-Nem!
-Kérlek!-húzott visszább.
-Nem érdekelsz! Játszadozol itt velem, bepróbálkozol a szédítéssel, majd Alice ribikéden csüngsz! Emellett simán végignézted volna, ahogy a vadbarom haverod megerőszakol! Nincs mit beszéljek veled!-vágtam oda kicsit hangosabban és élesebben a szavakat.
-Kérlek hallgass meg!
-Nem White!-a vezeték neve hallatán megfagyott. Sose szólítottam így. Főleg nem ilyen hangnemben. Az arca elkomorult majd a kezemet ellökve a szüleim után sietett.
Beültünk a kocsiba, én és Nathan hátra. Nem nézett rám, csak egyenesen kifelé az ablakon. Teljesen rátapadt az ajtóra, hogy minél távolabb lehessen tőlem.
"Gyerekes"
A film alatt besötétedett, így unottan figyeltem a város fényeit és próbáltam arra gondolni, hogy milyen finom vacsora elé nézek.
Ahogy leparkoltunk, Nat szinte kiugrott az autóból.
Az este folyamán végig ilyen idegesítő és irritáló maradt. Mikor a szüleim érdeklődtek felőle, elmesélte, hogy lett barátnője, mire a szüleim elkeredett szemekkel várták, hogy ki az, de megnyugtatta őket, hogy nem én hisz én "túl gyerekes és hisztis" vagyok hozzá. Ezen persze az őseim egy jót nevettek és Nathan arcára is kiült az önelégült vigyora. Igyekezetem érzelemmentes arccal ülni, de ez csak még jobban felpörgette őt.
-Tudod Jenifer!-fordult felém gonosz vigyorral.-Igaz én nem rég csöppentem bele a versenyzős dolgaidba, de a versenyzők vezetési stílusai közül ShadowRider stílusa tetszik a legjobban. Már-már szinte ismerős!-gondolkodott el.
-Nekem is ő a kedvencem! Szeretnék olyan lenni mint ő!-vágtam félbe.
-Igen igen, de ez a Jade se kutya! Gondolkodtam és lehet, hogy még is inkább neki szurkolok! Ahogy hallottam SH túl régóta van már a toppon. Jöhetne egy jó kis váltás!-vigyorodott el.-a szüleim egy erőltetett mosollyal, csak nézték a jelenetet, hisz ők ismerik ezen mondatok súlyát.
Ellentétben velük én sokkot kaptam.
"EZ NEM NORMÁLIS!!! JADE AZ ÖSSZES VERSENYZŐT VESZÉLYEZTETI!!!"
Félre nyeltem és mikor sikerült nem megfulladnom éreztem, ahogy eluralkodik bennem a félelem. Lassan felálltam és elindultam a mosdó irányába. Izzadság cseppek folytak le a homlokomról, a kezeim remegtek.
-Kicsim jól vagy? Kell segítség?-állt fel anya is.
-Nem köszönöm! Jól vagyok! Csak elmegyek rendbeszedem magam!
A csap szélép támaszkodva próbáltam mélyeket lélegezni. Ittam pár kortyot és letöröltem a homlokom.
Időközben jött egy sms-em:
,,Ne félj babám! Te a fél fogára se lennél elég! Neki a nagykutyák a célpontjai mint Shadow! Nem is értem miért versenyzik egy ilyen törékeny és esetlen kislány mint te! Abba kéne hagynod és vigyáznod magadra!"
-Ó hogy kapnád be!-kiáltottam el magam a szerencsémre üres helyiségben.
Mikor visszaértem, már nyugodt mosolygós arccal ültem a helyemre, hogy minél jobban idegesítsem az asztalunknál helyetfoglaló kis kretént. Innentől nem volt provokáció, amit felvettem volna.
-Szívem, akkor Roger jön érted, vagy elvigyünk hozzá?-szólalt fel anyu a deszertje mellől.
-Neeem nem kell. Eljön értem!
-Biztos?
-Igen.
-Mond! Meddig tervezel nála aludni?
-Szerintem a versenyig. Utána haza mennék.
-Ó arról mi már lemaradunk!-konyult le a szája.-A versenyeden ott leszünk de utána indulunk vissza!
-Ennek örülök!-vigyorodtam el.-Rég nem voltatok már a versenyeimen!
-Majd apád miatt ki fog lyukadni a dobhártyám!-utalt a férfi szurkolási stílusára.
-Hogy mi van velem?-nézett fel értetlenül, habos bajusszal és teli szájjal. Jót nevettünk a jeleneten ő, pedig csak kapkodta a fejét.
Igazából eszem ágában sem volt egy darabig haza költözni, de megakartam a szüleimet nyugtatni.
Érdekes volt, hogy mikor oldalra néztem, Nathan megsemmisülve csúszott be az asztal alá, majd mikor észre vette, hogy nézem egy gonosz vigyor kíséretében elkezdte pötyögni a telefonját.
Pár másodperc múlva már rezgett is a telefonom:
,,Na mi van? A menedzserednél alszol? Vagy inkább vele?😈 Roger is meg Brian is? WoW! Belevaló egy ribi vagy hallod!"
Mérgembe betörtem a telefonom üvegfóliáját, majd a táskámba vágtam a készüléket.
-Mi a baj Jeni?-nézett fel apa.
-Biztos összeveszett a pasijával!-mire apum kiejtette a villát a kezéből.
-Méretes lóf@szt a seggedbe! -csaptam le az evőeszközt.
-Na de kislányom!-háborodott fel anyu.-Maximum a pejparipa nagy pimpilimpijét a popódba!
Mind háman értetlenül néztünk rá, ő pedig ezt elkönyvelte sikernek.
-Nincs barátom apa! White biztos csak féltékeny a barátaimra!
-Na meg a nagy büdös picsát!
-Héé! Méretes szaglatos fenékpofa!
-Na jó drágám ez nagyon gáz!-nézett rá apum teljesen kiakadva. A szüleim ezen elvitatkozgattak, miközben engem Roger hívott, hogy hol és mikor vegyen fel.
-Figyelj kb 2 óra múlva. A címét elküldöm mikor indulhatsz okés?
-Jó rendben! De mi tart annyi ideig??
-Pl most szüleim elhoztak vacsizni.
-Akkor már mindent értek. Na jó! Kitartás!-majd kinyomta.
Befejeztük a vacsorát és elköszöntem a szüleimtől. Mikor léptem volna ki az étterem ajtajánn Nat az egyik vállamnál fogva megállított.
-Hova mész és mit csinálsz a kövi 2 órában? Még Rogernek sem momdtad meg! Azt hiszi, hogy az őseid vigyáznak rád!-arca rideg volt és halál komoly.
-Gondolkodj egy kicsit! Ha még Roggnak sem mondtam el, akkor majd neked szerinted elmondom?-és otthagytam.

Bébiszitter? Na azt már nem!Where stories live. Discover now