darabokban - in pieces

24. rész

- Tökéletes, köszi – biccentettem, és alaposan áttanulmányoztam az összes fotót. Márk anyukája és apukája még fiatalon együtt, az esküvőjük, és rengeteg babakori kép a két srácról, amik borzasztó viccesek voltak. De legalább most már tudom, hogy nem csak rólam csináltak ilyen meztelen, villantós fotókat a lelkes szülők.

- Mi történt anyukáddal? – kérdeztem, mikor kimentem a konyhába, mert Márk még nem jött vissza, mire végeztem. A hűtő előtt állt, és egy oda kiragasztott fotót bámult, amin ő és az anyukája állt, Márk hátulról átölelte őt, csak pár évvel korábban készülhetett.

- Gyomorrák – harapott a szájára, és megint az alsó ajkát kezdte rágcsálni, már észrevettem, hogy ez egy rossz szokása volt. Így is állandóan tiszta seb volt a szája miatta, de akárhányszor kicsit feszültebb lett, folyton ezt csinálta.

- Sajnálom – léptem mellé, és megsimítottam a karját, miközben kivettem a narancsleves dobozt a kezéből. A kikészített két pohárba öntöttem fél-fél pohárral, és visszaadtam neki, mikor végeztem.

- A te anyukád? – kérdezett rá, biztos beugrott neki a "klub", amit pár hete alapítottunk osztályfőnöki órán.

- Autóbaleset – túrtam a hajamba. Hiába telt el három év azóta, még mindig nehezen tudtam rágondolni, de szerintem ez sosem lesz jobb. – Én is ott voltam – csúszott ki a számon hirtelen. Ő volt az első apán kívül, aki megtudta, soha senkinek nem meséltem még el ezt a részletet.

Márk felszisszent, és miután visszarakta a hűtőbe a dobozt, gyorsan megölelt.

- Én is sajnálom – felelte, mire egyikünk sem tudott mit mondani. Miért, mit lehet arra válaszolni, hogy valaki elvesztette az édesanyját? Vagy épp bármelyik közeli rokonát, barátját, hozzátartozóját? Semmi nem segít az időn kívül, de az is csak eltompítja a fájdalmat, ami megszűnni talán soha nem is fog.

- Nézünk valamit? – intettem a hatalmas tv-re, ami a falra volt felszerelve a nappaliban. Épp át lehetett látni a konyha közepén álló pult felett a tv képernyőjére, és a kanapéra, ami mellett két ahhoz passzoló fotel is állt a két oldalán. A konyha ajtaja pont szemben volt a bejárati ajtóval, és a könyvespolccal, ami a kanapéra és a tv-re merőlegesen állt, ezzel egy idézőjeles falat képezve az egyik oldalról, a másikról pedig a konyhapult keretezte a tágas nappalit, ami tele volt növényekkel, és mindenféle dísztárggyal.

- Ezek igaziak? – kérdeztem az egyik a kanapé mellett álló zöld növényt nézegetve, azon gondolkozva, hogy milyen gyakran kell itt locsolni, ha az összes virág meg minden növény igazi.

- Nem mind, csak néhány. A legtöbb művirág, de az orchideák mind igaziak – intett a tv alatti asztalkára, amin csak orchideák álltak a legkülönbözőbb színekben pompázva, nekem mondjuk a kék tetszett a legjobban, elütött a nappali színeitől, és élénk színével egy kis vidámságot csempészett a nappali halván színei közé.

Még pár óráig a tv-n néztünk valami sorozatot csak néha közbeszólva, aztán olyan hat körül érkezett egy autó, de még be sem jött senki az ajtón, mikor hallottam, hogy még egy kocsi beállt az udvarra.

- Biztos apa jött meg a csaj – biccentett Márk, de fel se kelt a kanapéról. Én azonnal ideges lettem, hiszen egy random idegen vagyok a házukban, de Márk nem zavartatta magát túlzottan. Pár perc után kinyílt az ajtó, és a fotókról már ismerős apuka sétált be a nappaliba, mögötte egy nem túl nőies alakkal, akit mikor felismertem, leesett az állam.

- Misi – tátottam el a szám, mielőtt bárki bármit mondhatott volna. Az apukájuk lefagyva állt a polc mellett, miközben engem bámult, én pedig azonnal felugrottam a kanapéról, amikor felismertem a srácot, akit ezer éve nem láttam már.

- Rebi? Mi a szar? Mit csinálsz te a nappalinkban? – esett le Misi álla azonnal, mire már Márk is zavarodottan váltogatta a tekintetét köztünk, az apjukról nem is beszélve.

- Mit csinálsz te Márk nappalijában? – ráncoltam a szemöldököm, mert elég lassan állt össze a sztori. Márk említette, hogy van egy bátyja, aki elköltözött itthonról a barátnőjével de sosem gondoltam volna, hogy ez a srác ugyanaz, akivel éveken át egy bandába jártam.

- Mi folyik itt, gyerekek? – kapott észhez a férfi, és rögtön Márkra villant a tekintete.

- Ő itt az egyik osztálytársam a suliból, és volt egy kis nézeteltérése, ami miatt nem tud ma hol aludni, úgyhogy felajánlottam neki, hogy itt maradhat ma nálunk – nézett ártatlan arccal az apjára Márk, és teljesen máshogy viselkedett, mint a suliban bármikor is. Lassan kezdtem megérteni, mit kereshet köztünk, mert pillanatok alatt olyan feszült lett, mint a suliban még sosem volt korábban. Vagy talán egyszer, mikor megérkeztem és Norbi azonnal csesztetni kezdett, akkor eléggé felhúzta magát.

- Milyen nézeteltérés? – csattant fel Misi azonnal és mélyen a szemembe nézett.

- Mintha téged érdekelne, hogy milyen – ráztam meg a fejem. Borzasztó nagy hiba volt idejönni, már akkor észre kellett volna vennem, mikor a képeket nézegettem. Ismerősnek tűnt a srác a fotón, de automatikusan arra gondoltam, hogy csak Márkra emlékeztet a tesója, nem pedig másvalakire.

- Szólhatok Ivánnak bármikor, ha gondolod – ajánlotta fel, de ezzel már elkésett egy kicsit.

- Nincs itthon – nyeltem egy nagyot, miközben próbáltam kitalálni, hogyan tovább.

- Na jó, meg kell ezt az egészet beszélnünk. Apa, Márk, ti találjátok ki, mi lesz a vacsorával, mi meg elbeszélgetünk odabent – vette át az irányítást Misi, de senki nem mozdult.

- Én is hallani akarom – szólt be neki Márk, de az apjuk már mással foglalkozott.

- Rendben srácok, menjetek beszélgetni, én addig rendet teszek itt – pásztázta a falakat és a polcot, majd a padlót is nézegetni kezdte. – Addig ne is gyertek ki, amíg nincs valami épkézláb magyarázatotok – biccentett, de fejben már szerintem újra meg újra átrendezte az egész lakást.

- Gyerünk – ragadta meg Misi a karomat, de rögtön kirántottam a kezem a szorításából.

- Tudok sétálni – morrantam rá, és egyre csak mérgesebb lettem, miközben eszembe jutott, mikor láttam legutóbb Misit és a barátnőjét.

- Nekem mindegy mit találunk ki, de nem maradhatsz itt – kezdte a hegyibeszédet Misi, mikor Márk még be se csukta az ajtót, esélyt sem adva, hogy alaposan szétnézzek.