darabokban - in pieces

18. rész

Gyorsan úgy döntöttem, hogy felugrok és a koli felé veszem az irányt, mielőtt valami felelőtlenséget csinálok, amivel megint magamra haragítom a srácot, de gyorsan elkapta a kezem és magához húzott. Nem kérdezett semmit, nem mondott semmit, egyszerűen csak a falhoz nyomott a karomnál fogva, és olyan közel hajolt hozzám, hogy szinte éreztem a leheletét az arcomon. Azokkal a gyönyörű kék szemeivel bámult engem, amik annyiszor néztek már rám gyűlölettől izzva, de most semmi negatív érzelmet nem láttam bennük.

- Engedj el – kértem határozottan, mikor éreztem, hogy kezd elfogyni a levegőm. Gyűlöltem ezt a tehetetlenséget, hogy nem tudok kiszabadulni a szorításából, hogy megint ki vagyok szolgáltatva valaki másnak.

- Nem, amíg ezt meg nem beszéljük – válaszolt halkan.

- Akkor beszélj minél hamarabb, különben kénytelen leszek addig rugdosni téged, amíg el nem engedsz – vetettem be minden erőmet, hogy eltoljam a felsőtestem a faltól, és egy kis levegőhöz jussak, de azzal a lendülettel, amivel elszakítottam magam a faltól, egyenesen lefejeltem Norbit, éles fájdalom hasított a homlokomba, és az arcomba. Szinte azonnal visszalökött a falhoz, és egy fokkal már mérgesebben nézett a szemembe.

- Mi a szart csinálsz? Miért akarod ennyire, hogy elengedjelek? – kérdezte értetlenkedve.

- Mert nem kapok levegőt, amíg így fogsz – mondtam ki az igazságot, annyira elvesztettem a fejem pár pillanatra a pániktól, biztos voltam benne, hogy bántani akar engem. Egy hirtelen mozdulattal elrántottam a karját, amivel a kezemet szorította. – Nem nyúlhatsz így hozzám, oké? – kérdeztem éles hangon, miközben a másik kezét is lefejtettem magamról. – Sőt, ha lehet, sehogy se nyúlj hozzám.

- Jajj, ne hülyíts már. Azért írtál, mert dumálni akartál velem, mindegy milyen indokot találtál hozzá. Nyilvánvaló, hogy bejövök neked, és tudod, te is bejössz nekem egy kicsit – húzódott el tőlem, de semmilyen érzelmet nem láttam rajta, mikor kiejtette ezeket a mondatokat a száján.

Ha valami más lány lettem volna, ha nem élem át azt, amin eddig keresztülmentem, azonnal felugrok és otthagyom a srácot azzal, hogy hazudik nekem, de én pontosan tudtam, miért nem mutatott ki semmit, miért nem akarta felfedni magát. Mind féltünk attól, hogy megmutassuk, kik vagyunk igazából és mit is érzünk, mert mi van, ha valaki felhasználja ezt az egészet ellenünk? Ahogy annyiszor tették már ezt velünk korábban mások is.

- Nem lehet, Norbi – vettem egy mély levegőt, amikor rájöttem, mi a legnagyobb bajom ezzel a sráccal. – Nem fogok egy olyan sráccal kezdeni, mint amilyen te vagy – intettem felé, hátha megérti így is, mit akarok mondani.

- Pontosan melyik részemre is gondolsz? Ilyen elképesztően jóképű? Vagy...? – viccelte el a helyzetet. Nem tudtam, lehetek-e őszinte vele, és eljött-e az idő ehhez, de valami mondanom kellett.

- Túl... Agresszív vagy, Norbi. Én nem tudok egy ilyen sráccal együtt lenni – motyogtam. Amit nem sejtettem, az a reakciója volt. Színtiszta fájdalom és megbántottság ült ki az arcára, amikor meghallotta, mit mondok, de hát ez volt az igazság, akármennyire fájt neki szembenézni vele.

- Persze, persze – mondta, és olyan gyorsan hajolt hozzám, hogy ha sejtem mire készül, akkor sem tudtam volna mit tenni ellene. Mielőtt levegőért kaptam volna, a száját az enyémre tapasztotta és meglepően óvatosan és gyengéden érintette azt az enyémhez. Puha, meleg ajkaival éppen csak pár másodpercig kóstolgatta az enyémet, vissza is húzódott. Ha valakitől, hát tőle egyáltalán nem erre számítottam volna.

De akkor sem lehet, nem hagyhatom, hogy meggyőzzön, és megint valami olyasmibe kezdjek, amit még azelőtt megbánok, hogy igazán elkezdődne.

- Norbi, alig három hete dobtam ki a pasimat, akivel másfél évig együtt voltam előtte – sóhajtottam fel, és megpróbáltam elhúzódni előle, de nem hátrált meg, bármi mondtam. Az arca pár centire volt az enyémtől, éreztem a leheletét a számon, amitől alig tudtam koncentrálni. – Még odáig se jutottam el, hogy felfogjam mi volt ez az egész köztünk, nem hogy továbblépjek – tettem a kezem a mellkasára, és eltoltam őt magamtól.

- De idővel úgyis tovább fogsz lépni majd. Mi van ha könnyebben menne valaki más mellett? – tette fel a kérdést, ami elgondolkodtatott, és amire nem tudtam volna biztos választ adni. De egy olyan emberként, akinek nemrég törték apró darabokra a szívét, nem tehettem meg vele, hogy hazugságokkal áltatom és váratom, amíg épp jobban nem leszek.

- Jelen pillanatban a legtöbb, amit ajánlani tudok neked, az a barátságom. Ha ezt szeretnéd, legyen, megpróbálhatjuk, de semmi többet nem ígérhetek – ráztam meg a fejem, miközben azt figyeltem, hogy a kontyomból kiszabadult tinccsemmel játszadozik.

- Nem érdekel a barátságod – engedte el a hajam hirtelen, a frászt hozva rám. – Nem érdekelnek a hülyeségeid, a hazudozás, te sem érdekelsz – pattant fel mellőlem, miközben engem is felrántott a karomnál fogva. – Nem érdekel, mit magyarázol holnap rólam, de egy szót nem akarok hallani abból, amiket eddig beszéltünk. Tekintsd semmisnek az összes ajánlatomat, maradjunk csak az eddigi felállásnál – morogta az arcomba, miközben olyan erővel szorította a karomat, amitől könnyek szöktek a szemembe. Azonnal remegni kezdtem, de mintha ezt észre sem vette volna, még erősebben tartott és közelebb hajolt hozzám. – Megértetted?

Csak bólogatni tudtam, a rémület teljes testemben megbénított, ahogy előjöttek az emlékek, és újra átéltem néhány alkalmat, amikor hasonló helyzetbe keveredtem. Annyira bepánikoltam, hogy azt sem vettem észre, hogy Norbi elment, még a pokrócot is magával vitte, de én gondolatban messze jártam.

Hiába tanultam verekedni, hiába a sok gyakorlás, ami miatt annyiszor keveredtem bajba, szereztem csúnya monoklikat és hegeket, és vesztettem nem kevés pénzt, amikor igazán élesre fordult a helyzet, még mindig képtelen voltam megvédeni magamat. És a Norbi tekintetében megvillanó őrült düh igazán komoly veszély volt. Egy élesített fegyver, amivel nem szabad játszadozni, különben hamar holtan találhatom magam az egyik fa tövében, elásva.

Összerogytam, a földön kötöttem ki és egy darabig azt hittem, sosem leszek képes felállni. Alig kaptam levegőt, mintha valaki a mellkasomra ült volna, miközben a könnyeimmel küzdöttem. Akármilyen erősen próbáltam tartani magam, a napokban ki tudja hanyadjára újra elsírtam magam. Az egész testemet rázta a zokogás, miközben fogalmam sem volt, tulajdonképpen miért is sírtam.

Azért, mert elutasítottam Norbit?

Hiába kezdett megtetszeni nekem, tudtam, tisztában voltam azzal, hogy nem hozzám való a srác. Én a rosszfiúk közül is a lehető legrosszabbat fogtam ki, és amíg gimiben még tetszett a titokzatos külseje, a tetkói, a piercingek, az öltözködése, hamar rájöttem, hogy nem csak ennyi jár együtt a sráccal. Sikerült egy drogdíler, függő srácot összeszednem, aki verekedések szervezésével és azokra fogadások kötésével is foglalkozott. Megtanultam a leckét mellette, és hiába tűnt Norbi sokkal jobb embernek, akkor sem estem bele ugyanabba a hibába.

Mert nem az volt a legnagyobb baj Danival, hogy milyen ember volt, hanem az, hogy beleszerettem, és tudtam, hogy ő is szeretett engem. Legalábbis akkor még azt hittem, tudom, és elhittem az összes szavát, amiben biztosított arról, hogy majd jövő héten kiszáll és abbahagyja a dílerkedést, hogy már sosem próbál ki új drogokat. Aztán meg végignéztem, ahogy újra és újra kiüti magát valami ismeretlen anyaggal, hogy egyre durvább ügyletekbe keveredik, amikről még beszélnie sem lehetett, de nem akartam kiszállni.

Elhittem, hogy majd jobb lesz, hogy értem képes lesz megváltozni és azzal áltattam magam, hogy ez egy nagyon nehéz és hosszú folyamat, és ki kell tartanom mellette, hogy ő is kitartson a céljai mellett.

Ha Karina és ő nem buknak le előttem a hülye viszonyukkal, lehet, hogy még most is ott ülnék mellettük, és reménykednék, hogy majd minden rendben lesz, csak időt kell adnom a dolgoknak.

Norbi ugyan sokkal normálisabb srácnak tűnt az alapján, amit a sulin kívüli beszélgetéseink alatt láttam belőle, de nyilván neki is voltak titkai, amiket magával hurcolt, és ha lehet, nem akartam még jobban megbonyolítani a jelenleginél a saját életem azzal, hogy pont most pont vele jöjjek össze, mikor még csak nem is igazán tetszünk egymásnak.