Kellemetlen - moonbae

-kettő

2018

A buszok az elképzeltnél is tömöttebbek voltak a fiú harmadik szöuli reggelén. Még nem állt át teljesen a koreai életre, hiába tartózkodott azelőtt többször is az országban.

Az időzóna miatt volt főleg bajban, tekintve, hogy minden pillanatban álmos volt, mikor ébernek kellett volna lennie és ez így tovább. Irígy volt szüleire, akiknek elég volt kettő nap az alkalmazkodásra.

Feje majdnem az ablaknak koccant, mikor hirtelen lefékezett a busz a megállóban, és szüksége volt pár másodpercre, amíg rájött; neki is le kellene szállnia. Táskáját felkapta lábától és nagy léptekkel indult meg az ajtó felé, ami akkor csukódott be, miután sikerült kizuhannia rajta.

Szemei kétségbeesetten nyíltak tágra, kezei pedig a levegőbe kerültek, mintha csak abban reménykedett volna, hogy hirtelen sassá változik, megkímélve magát az eséstől. Kevin egy kivimadár volt. Nem tudott repülni.

Kitárt karjai mégis valaki vállaira érkeztek a térkövek helyett. Végigfutott az agyán, hogy talán az egész esést csak képzelte és valóban nem is kapta el senki sem, ebből vissza vezetve még a buszon ült. Azonban az nem lehetett a képzelete csúnya és gonosz játéka, hogy Jacob ragyogó mosolyával találta szembe magát.

- Szia. - suttogta a füle mellett, Kevint pedig kirázta a hideg. Meglepően kellemes hangja volt a másiknak, olyan bizalmas közelségből.

- Uh, ha-haha. - reagált Kevin, olyan gyorsan megszüntetve mindenféle érintkezést, amilyen gyorsan nem is gondolta, hogy lehetséges. - Jó reggelt!

- Két napja a tányér, ma pedig te. Holnap után egy motort kell elkapnom? - kérdezte Jacob, bele sem gondolva abba, hogy a barna hajú mennyire megszégyenülve érezte magát, miután meglátta a fiú barátait nem messze tőlük. Vagyis azt gondolta, hogy a barátai azok a hangos, feltűnő emberek voltak, akik éppen jól szórakoztak rajtuk. Vagyis rajtam - gondolta Kevin. - Bár téged szívesen elkaplak még párszor, a motort kihagynám! - tette hozzá halkan, Kevin pedig bizonyára nem hallott belőle az utolsó két szón kívül semmit, hála az egyik dudáló autónak.

- Ne haragudj!

- Semmi problémát nem okoztál! - ez a mondat olyasmi volt, mint amit egy olyan cselekedet elnézéskérése után hall az ember, mint például az előttünk sétáló sarkára való rálépés a cipőnk orrával. Most nem bánom, de ne ismétlődjön meg... Mégis az ellenkezőjét tükrözte vissza hangjának tónusa és mosolya, sőt; a barna hajú látta, ahogy Jacob ujjai aprón megmozdultak, mintha azon vacillált volna, hogy felemelje -e a kezét, de végül a nem mellett döntött. - Viszont nekem mennem kell, mert el fogok késni.

Valóban ahhoz a társasághoz kocogott oda, akiket Kevin vett észre. Illett közéjük. Vele együtt hatan voltak, ha jól számolta, de gondolta, hogy nem annyi a teljes létszám. Bizonyára ők voltak az a banda, akik az ebédlő legjobb asztalát tudhatták magukénak, a diákok tisztelték őket és közéjük akartak tartozni. Így gondolta Kevin, miközben az új iskolája felé tartott, ahonnan egyetlen egy embert ismert, az pedig már a kapu mellett ugrálva integetett - akkor éppen tejfölszőke hajjal, mikor meglátta közeledni.

- Kevin! - kiabálta, elnyújtva az 'i' betűt, hogy még azok is feléjük kapják a fejüket, akik nem ismertek ilyen nevű embert.

- Dooly! - derült fel a barna hajú, ahogy elé ért, s el kellett vigyorodnia arra a sértett arcra, amit barátja eljátszott.

- Nem is hasonlítok rá. - oldalra döntötte a fejét. Megszólalt a jelzőcsengő, mire elkapta a mellette álló csuklóját és az épület felé kezdte húzni. - Annyira utálom, hogy már nem tizenöt, hanem csak öt perccel egész előtt jelez.

A terembe beérve észrevették az első órát tartó tanárt a tábla előtt állni, így Kevin elég felkészületlenül, de bemutatkozott, majd egy gyors körbetekintés után elindult Chanhee felé, hogy végre ne a tanári asztal mellett állva legyen megbámulva, hanem az új helyén ülve.

Volt még egy szabad szék, nem olyan messze tőlük, pontosabban a Kevin melletti padsorban, két paddal az övéjük melletti előtt. Az óra első tíz perce eltelt már úgy, hogy mindenki a nyaráról beszélt, Kevin pedig a tolltartójára hajtott fejjel hallgatta a sok érdektelen történetet, amit az szakított félbe, hogy valaki feltépte az ajtót.

Csend. Mindenki az ajtó irányába nézett. Kevinnek kellett egy kis idő, mire felemelte a fejét, de ő is ismerősre lelt a fiúban, aki lassan csukta be maga mögött a nyílászárót, majd egy meghajlás után el is indult arra a szabad helyre. Alig fél órája, még ő is ott állt és várta Jacobot a buszmegállóban.

- Meg sem lepődöm, hogy Lee Juyeon már az első napon elkésett. - közölte a tanár úr, az említett pedig védekezőleg felemelte a kezét.

- A vonat miatt van, uram.

- Nem is jársz vonattal.

- De tudom, hogy ma késett tíz percet!

—