Bébiszitter? Na azt már nem!

Veszélyes érzelmek...

Az órám ébresztője szinte fejbevágott. Roger nyöszörögve nyomta ki és kezdett kimászni az ágyból.
-Húzz fel!-nyújtottam a kezem.
Nevetve felsegített.
-Lustaság! Na indúlj szedd rendbe magad!
Ahogy befejeztem a reggeli rutinom és Nathan szobája elé értem, eszembe jutott az este. Gyors benyitottam, de üresen állt. A szívem úgy kalimpált, hogy azt hittem kiugrik.
Hiába tárcsáztam nem vette fel.
Viszont hagyott üzenetet.
#Vezetek. Baj van?#
#Nem nincs! Mond végül elmentél az este?#
#Igen miért?#
#Mert beszélnünk kéne róla!#
#Melyik részéről? Hogy hozzám vágtál egy vázát?#
#Nem! Hanem hogy találkoztunk előtte#
#Jenifer nem találkoztunk! Te elküldtél én pedig elmentem! Szerintem valamit keversz.#
Hírtelen elfogott a sírás. Beültem az ágyára és próbáltam megérteni, hogy miért is itatom az egereket.
Egyszer csak csörgött a telefon.

~Szia Bocsi most már tudunk beszélni. Félre álltam.
~Szia! Figyelj! Eljössz a versenyemre?
~Biztos jó ötlet ez? Pár órája még vázával dobáltál!
~Igen!
~Jeni nem fog összejönni. 120 Kmre vagyok a várostól. Nem érek oda.
Ettől még rosszabbul éreztem magam és már nem bírtam vissza folytani a zokogást.
~Hé hé! Mi a baj?!
~Semmi.-dünnyögtem.
~Hallom!
~Rendben vagyok! Tényleg nem futottunk össze az este?
~Jenifer a versennyel foglalkozz! Kérlek szedd össze magad! Megpróbálok odaérni ha az megnyugtat!
~Várjunk csak! Mióta vagy velem ilyen rendes jut eszembe!? Hozzád vágtam egy vázát! Amiért amúgy bocs!-halkultam el.
Nagyot sóhajtott a vonal túlvégén.
~Inkább örülj neki! Mondjuk úgy hogy ha esel akkor azt szeretném hogy ne miattam hanem azért mert béna vagy! Viszont akkor vissza indulok! Sok sikert!-majd kinyomta a hívást.

Csengettek.
Arty és Emily vártak az ajtóban.
-Jó reggelt nektek! Emi van kulcsod miért nem azzal jöttetek be?
-Mert féltünk hogy még nem másztál ki a kuckódból. De várj mitől ilyen pirosak a szemeid? Te sírtál?
-Nem nem nincs semmi! Csak volt egy furi álmom amiről azt hittem megtörtént.
-Azért nem akarsz róla beszélni mert Nathannel kacsolatos?-talált bele elsőre Arthur.
Csöndben bólogattam, mire elengedték a témát.
-Nézd mit hoztam neked!-mutatta fel a motoros szerelésem.
-Ú ez rohadt jó!-ámuldoztam. A fekete kabát hátára, vörös, chromos hatású phoenix volt hímezve.
-Roger kérte hogy kicsit alakítsuk át legalább ezt ha már a motorod nem festetjük át. Gondoltam tetszene!-vigyorgott önelégülten a drága barátnőm.
-Na de menj öltözni és induljunk!-noszogattak.
Mire végeztem mindannyian az ajtóban vártak.
-Mehetünk!-szaladtam ki a motoromhoz.

A rajtnál álltunk. A tömeg tombolt, de sehol nem láttam a zöldmotorost. Már-már kezdtem megnyugodni, hogy "biztos nem jött el" mikor begurult mellém és kihívóan nyomogatta a gázt.
A szívem a torkomba ugrott,és kezdett eluralkodni rajtam a pánik.

Arthur szemszöge:
Az indulás zökkenő mentesen zajlott, viszont Jeni látszott, hogy valami nincs rendben vele. A stílusa korán sem volt olyan profi és laza mint előtte. Kicsit görcsös volt és óvatos.
Valamilyen hülye ötletnél fogva tácsáztam Nathan White-ot, aki meglepetésemre fel is vette.

~Haló!
~Szia Nathan! Arthur vagyok!
~Szia! Mit tehetek érted? Valami baj van?
~Van. Te jössz a versenyre?
~Igen úton vagyok. De mi az?
~Már elkezdődött! És ismerek egy lányt akinek most nagyon nagy szüksége lenne rád!
~Baszki!-akkorát csapott a kormányra hogy hallható volt a túl végen is.-Jó! Rálépek a pedálra! Mindjárt ott vagyok! De mond miért engem hívsz?
~Mert nem vagyok vak.-nyomtam ki a hívást.

Jeni egész jól állt. A nehézkes vezetés ellenére is a helyén maradt, viszont Jade sokszor próbálta őt leszorítani, de sose érte utol.
Pár perc után Nat jelent meg a bejáratnál és egyenesen Roger mellé rohant a földszintre, ahol a versenyző lány is láthatta.

Jenifer szemszöge:
Kezdtem elveszíteni az önuralmam a testem felett. Lassítanom kellett így Jade teljesen rámtapadt. Alig 2 méter volt közöttünk, mikor egy segélykérő pillantást akartam vetni a menedzserem felé. De nem őt szúrtam ki, hanem ki mellette állt aggódó arccal és üvöltve kalimpált. Hírtelen mintha adrenalin bombával súlytottak volna, a testem reagált a látványára. A pulzusom felgyorsult, a mellkasomat elöntötte a forróság és teljesen felélénkültem.
Közben a hangosbemondóban a kommentátor hatalmas élvezettel informálta a közönséget a történésekről:
"Micsoda izgalmak! Már csak az utolsó kanyar van hátra! Kedvenc versenyzőnket pedig most szorítják le a pályáról!! 1 méter!!! Fél méter!!"

Most már magabiztosan elkezdtem gyorsítani.

Roger szemszöge:
Szinte toporogtam és már nem bírtam a hideg véremet megtartani, miközben a pályán, ezzel a sebességgel, borulni készült az a lány, akivel gyerek kora óta foglalkozunk és aki annyira a szívembe lopta magát, hogy már rajongtam érte.
-Mond hogy megússza!!!-rángattam meg Nathan vállát. Aki először értetlenül nézett, majd elkerekedtek a szemei, az arca kréta fehérré vált és tátva maradt a szája.
-Bazd meg ne mond, hogy ő az!!!-kezdett pánikolni.
Én már csak a fejemet tudtam fogni, hisz elárultam magam.
Jeni már majdnem lerázta Jadet. Már csak pár méter volt a célig és pár centi kellett neki, hogy biztonságban legyen.
"ÉS BEÉRT!! " Üvöltötte a kommentátor. Majd hatalmas kerékcsikorgás és sikolyok. A pillanat töredék része alatt történt az egész.
Jeni motorjának alig hogy az első kereke beért a célba, a hátsóval valami történt. Szerencsére lassított mikor megtöntént a baj, de így is nagy sebességnél borult.
Még nem állt le a menet és a lány csak feküdt. Idegesen vártam hogy mikor ér be az utolsó is, mikor lassan hason kezdett el kikúszni a motor alól, mert úgy estek hogy kitudott még mászni alóla. Kb 2 méterig jutott utána a porba hullt.
A futam végén én és Nathan fejvesztve kezdtünk el rohanni a pályán. A készenléti mentősök már ott is voltak, míg nekünk utunkat állták.
Hiába órdibáltam velük, hogy én vagyok a menedzsere senkit nem engedtek oda.
Jade hatalmas mellénnyel közeledett Natha felé, amitől leesett az állam.
Rárakta a vállára a kezét és flegmán elkezdett vagánykodni.
-Nah! Most már ez is kinn van! Második lettem de a kövit már nyerem!
-Mi történt?-kérdezte tőle Nathan halálra vált arccal, miközbe le se vette a szemét a balesetet szenvedett lányról.
-Egy kurva nagy fémet dobtam a hátsó kerekébe, ami itt lapult a zsebembe! Láttam nagyon kalimpáltál! Kössz a bíztatást!-röhögött fel, csapkodva a mellkasát.
-Az nem neked szólt te állat!-szűrte ki a fogai között. Végre rápillantott, de a szemei szikrákat szórtak. Utána már csak azt láttam, ahogy a versenyző levette a sisakját és a maszk takarta arcát egy akkora ütés érte alulról az állába, hogy hírtelen esélyesnek tűnt egy állkapocs törés. A következő ütést a maszk mögötti orra bánta, majd egy térdelést a gyomra. Jade menedzsere szedte le róla a fiút.

A baleset Jenifer szemszögéből:
Már pár méter volt a célig. Már majd fel robbantam az adrenalintól, imádtam minden pillanatát. A vérem zakatolt, a szívem szállt.
De mikor beértem és lassítani kezdtem valami történt a motorommal hátul, amit már nem láhattam, mert a következő pillanatban már a földet nyaltam. Mindenem fájt és zsibbadt. A homlokom a sisak alatt vérzett. Szédültem és eszméletlenül fájt a.fejem. A fülem sípolt a lábaimagt hírtelen mozgatni se tudtam. Minden levegővételnél szúrt a hátam és az oldalam, de erőt kellett vegyek magamon úgy ahogy tanítottak, mert időkérdése volt és rám borulhatott volna a motor. Lassan megemeltem a kezeim és azokon támaszkodva kezdtem el hason csúszni . Nem tudom meddig mehettem, mert a sisakom szemüvegét teljesen belepte egy idő után a vér. A bűzébe és a levegőhiányba majd bele fulladtam. A fejem már zakatolt, a torkom szorult. Éreztem ahogy gyengülök. Még motorok száguldoztak el mellettem, majd egy körben megálltak körülöttem. Tisztelet adás volt. És ekkor elsötétült minden.....