Spideypool 🕸️🌸💕 [∆~BEFEJEZETT~∆]

🍀Gyógyulás🍀

~Wade~

Mikor megláttam azt a férfit, egyszeriben tudtam, kihez volt "szerencsém". Ő volt az a srác (bár most valóban férfinek nézett ki, mintha megváltozott volna...), akit Spidey megmentett az öngyilkosságtól. Magas volt, majdnem olyan magas, mint én, fekete inget viselt és haja csapzottan lógott a szemébe.

Ezt a helyet egyébként nagyon nehezen találtam meg. Nem gondoltam volna, hogy ez a srác tud ennek az irodaháznak a létezéséről, de csakhamar összeállt a kép a fejemben. Nem hiába éreztem én azon az ominózus napon-mikor is Spidey-val tisztáztuk az érzelmeinket-, hogy figyelnek minket. Szóval ez a bizonyos "D." valahogyan bejutott ide és meglesett minket.

Ez a gondolatmenet pusztán századmásodpercek alatt játszódott le az agyamban, pontosan azalatt az idő alatt, amíg odaértem hozzá.

Az ajtófélfának támaszkodott és amint meglátott, elégedett vigyor ült ki a képére és széttárta a karjait.

-Már vártunk.

Szó nélkül behúztam neki egyet. De akkorát, hogy több métert repült tőle, majd nagy robajjal belecsapódott a földbe. Legnagyobb döbbenetemre nem ellenkezett, szó nélkül várta az ütést. De nem is ez volt a lényeg.

Ekkor megpillantottam Őt.
Ott feküdt az ágyon a szoba sarkában és olyan meggyötört arcot vágott még álmában is, hogy teljesen elborította az agyamat a méreg.

Csak arra kaptam fel a fejem, hogy már vagy a századik ütést mértem rá ennek a szerencsétlennek az arcára; akit aztán elemeltem a földről és magasra tartottam a levegőben. A torkánál ragadtam meg fél kézzel, míg a másikkal bőszen csépeltem azt az undorító képét.

Teljesen elöntött a méreg, nem tudtam kontrollálni a cselekedeteimet, szemeim vérben forogtak. Egy gondolat átvillant az agyamon, amin magamban keserűen elmosolyodtam.

'Most valóban az a fékezhetetlen rombológép lettem, akit a laborban akartak létrehozni...'

-Mégis mi a szart csináltál vele?-üvöltöttem folyamatosan, de ő nem szólt egy büdös szót sem, s továbbra sem ellenkezett.

Megállíthatatlanul káromkodtam, majd mikor a féreg eszméletét vesztette, lehajítottam a földre, mint egy darab megtépázott rongyot.

Ekkor észrevettem a falról lógó láncokat. Újfent nem gondolkoztam, felemeltem D.-t a földről és kikötöttem a kezeinél fogva. Nem mertem elképzelni, mégis mire kellhetett neki az a lánc... Ezután gyomorszájon, majd tökön rúgtam, számtalan alkalommal. Az sem érdekelt különösebben, hogy már egy ideje se kép, se hang nem volt nála.

Ekkor meghallottam Spidey halk, meggyötört hangját.

-Wade...

Felé fordultam és azonnal odamentem hozzá. Úgy tűnt, még mindig aludt, ennek ellenrére kissé felpuffadt arcán egy könnycsepp gördült le hangtalanul. Letöröltem azt az orcájáról és óvatosan elemeltem az ágyról, majd eltűntem vele a karjaimban.

Azt a rohadékot meg ott hagytam, többé nem foglalkoztam vele. Majd később megkapja, azt, ami jár neki.

~Peter~

Mikor felébredtem, a saját ágyamban találtam magamat. Majdnem megkönnyebültem, hogy ez az egész csak egy álom volt; de amint felkeltem volna, egyszeriben éles fájdalom hasított a testem minden egyes porcikájába. Hangosan felnyögtem és belemarkoltam a takaróba. 'Szóval nem álom volt...' Megpróbáltam visszanyelni a könnyeimet, miközben óvatosan felültem.