Spideypool 🕸️🌸💕 [∆~BEFEJEZETT~∆]

🥀Érthetetlen🥀

Kinéztem azon az ablakomon, ami a forgalmas utcára nyílt. A New York-i fények megvilágították a bútorokat a sötét szobában és az égen néhány csillag pislogott lustán.

Éppen azon gondolkoztam, hogy mégis miért szórakozik velem folyton Wade? Talán keresi a gyengepontjaimat, hogy aztán kiderüljön, valójában gonosz szándékai vannak és csak arra vár, hogy legyőzhessen? Vagy mindenkivel ilyen? Esetleg...
Ez utóbbi gondolatot gyorsan elhessegettem magamtól, majd hangosan felsóhajtottam.

Már hetek óta egy rajtaütést tervezgettünk Stark úrral, Amerika Kapitánnyal és a többiekkel. Úgy gondolták, tökéletes elterelés lesz belőlem. Ezen kívül Wade-et is meg akarták ismerni, hogy bevegyék a csapatba, ám ő kijelentette, hogy egyedül dolgozik.

-Esetleg veled, Spidey-tette hozzá a fülembe suttogva és mellé kacsintott egyet.

Sóhajtottam. Tisztában van azzal, milyen lehetőséget szalasztott el?

Ám be kellett ismernem, hogy mi ketten valóban jó csapatot alkottunk. Az ő őrült harcmodora, és az én sebes mozgásom és pontos találataim tökéletesen kiegészítették egymást. Ráadásul csapatmunkában el sem tudtam volna képzelni Wade-et.

A következő időszakban viszont keveset láttuk egymást. Folyamatosan üléseztünk a csapattal. Az évek során sokszor vettem részt ilyen megbeszéléseken, de minduntalan határtalan boldogság öntött el, amikor egy asztalhoz ülhettem mindenkivel.

Stark úr megtervezte a rajtaütést azon a bizonyos bandán, akik egy üres raktárat pécéztek ki maguknak. Állítólag radioaktív fegyvereket adnak el az alvilágiaknak és éppen egy érkező szállítmányra terveztünk lecsapni, amivel egyúttal lebuktathatjuk az egész bagázst is.

A mai ülésezés után azonban Stark úr magához hívott.

-Pete, gyere, beszédem van veled-éppen az egyik kedvenc időtöltésemet csináltam, miszerint Rogers úr pajzsát fogdostam, aki volt olyan kedves, hogy mindegyik alkalommal beadta nekem a derekát és megengedte, hogy megcsodáljam a fegyverét. Megköszöntem neki a kedvességét, majd Stark úr átkarolta a vállamat és bevezetett egy üres terembe.

Izgatottan vártam, vajon miről lehet szó, de valami súgta belülről, hogy nem olyan kellemes dolgot tartogat számomra ez a beszélgetés.

-Pete, figyelj-kezdte Stark úr meglehetősen idegesen-, nem tartom olyan jó ötletnek, hogy ezzel az alakkal lógj.

Azonnal megértettem, kiről volt szó. Most úgy viselkedett, mintha az apám lett volna vagy Ben bácsi.

Keresztbe tettem a mellkasom előtt a kezemet.

-Mégis miről beszél, Stark úr? -olyan magasnak és felnőttesnek próbáltam tűnni, amennyire csak lehetett. -Nem vagyok már gyerek hogy meg kelljen tiltania a dolgoktól.

-Nem, nem érted-dörzsölte meg az orrnyergét-, itt most nem ez a lényeg, hanem hogy nem tudhatjuk a valódi szándékait.

-Ezt úgy érti, hogy "Mégis ki ne akarna csatlakozni a Bosszúállókhoz? Biztosan őrült vagy tervezget valamit." Deadpool egyszerűen nem szeret csapatban dolgozni, ez nem az ő világa. Ha ilyen veszélyesnek gondolja, akkor miért akarta egyáltalán bevenni a csapatba?

-Mintha te olyan jól ismernéd! -csattant fel, majd látva megdöbbent arcomat, csendesebbre vette a hangját. -Elmondta neked, hogyan szökött meg a kísérleti laborból? Fogadok, hogy nem.

-Maga honnan tud erről?-kérdeztem elhűlve.

-Utánanéztem néhány dolognak vele kapcsolatban. Azt tudnod kell, Pete, hogy mikor végeztek vele a kísérleteknél, Deadpool erővel kitört és mindenkit megölt, akit csak a laborban talált. Köztük rengeteg ártatlan embert is.

Mintha gyomorszájon vágtak volna. Hogy Wade ilyet tegyen? Eszembe jutott a folyton vigyorgó maszkja. Majd bevillant a kép, ahol megállíthatatlan gépezetként pusztította el az ellenségét. Egyszerűen képtelen voltam elfogadni ezt a tényt.

A döbbenettől csak pillanatok múlva tudtam megszólalni.

-Mégis honnan vesz ilyeneket?

-Mondtam, hogy utánanéztem a dolgoknak-az arcomat látva ellágyult a tekintete. -Sajnálom, öcskös-a vállamra rakta a kezét-, de muszáj volt megtudnod az igazságot.

-Nem, nincs semmi gond-sikerült eléggé meggyőző maszkot húznom magamra, így nem láthatta rajtam, hogy ájuláshoz közeli állapotban voltam. -Köszönöm, Stark úr, hogy ezt elmondta.

-Jobb lesz, ha távol tartod magad tőle-elindult az ajtó felé és én is követtem.

-Ne féltsen-még egy mosolyt is sikerült magamra erőltetnem. -Elvégre én lennék a  "Csodálatos, barátságos és közkedvelt Pókember".

Ő is elmosolyodott, majd kitárta előttem az ajtót.

Egy csapat vihogó fiatal sétált el az ablakom alatt, mellettük pedig egy kocsi húzott el, aminek fénycsóvája körbejárt a sötét szobában. Sokáig néztem a gondtalan fiatalok után, és a gondolataim lassan visszakalandoztak Wade-re. Én is meg szoktam őt nevettetni, ráadásul elég sokszor. Tudniillik, másoknak olyan lehetek, mint nekem Wade. Rengeteget tudok beszélni, panaszkodik is néha emiatt M. J. meg a nagynéném. Így hát nem csoda, hogy jól esik, amikor én is meg tudok nevettetni egy olyan szószátyárt, mint "Deadpool". 'Egyébként is, mi ez a név, honnan ered? Majd megkérdezem tőle.'

Mérgesen rácsaptam a párkányra. 'Mégis miért gondolok Wade-re ennyit?!'

Elfordultam az ablaktól és az ágyam felé vettem az irányt.

'Miért nem mondott el nekem egy ilyen lényeges dolgot?...Mindegy is, a holnapi harcra kellene inkább koncentrálnom.'