Spideypool 🕸️🌸💕 [∆~BEFEJEZETT~∆]

🌸Megmentő🌸

Mikor legközelebb felébredtem, egy ismeretlen szobában találtam magam és a legelső dolog, amire gondolni tudtam, az az volt, hogy soha többé nem akarok felkelni ebből a meleg és puha ágyból.

Ám mikor valaki betoppant a szobába, azonnal felegyenesedtem. Legalábbis próbáltam, ámde még nem tért vissza az erőm és megszédültem.

Mielőtt leestem volna az ágyról, az a valaki, aki bejött a szobába, sikeresen elkapott. Ujjaim piros anyagot markoltak a felkarján.

-Hékás, ne olyan gyorsan, a méreg még nem ürült ki teljesen a szervezetedből.

Ráemeltem tekintetemet és a felismeréstől elakadt a lélegzetem. Ugyanaz a pasas állt (vagyis guggolt) velem szemben, aki már egyszer megmentette az életemet. Aki véletlen meglátott, ahogyan őt figyeltem és ezért végzetes sebet kapott. Legalábbis azt hittem, hogy végzetes volt. 'De miért visel jelmezt házon belül? Mégis hol vagyunk?'

-Nem kell ilyen riadtan rám nézned, nem árulom el, hogy ki vagy valójában-lassan visszafektetett az ágyra. - Mint láthatod -itt felegyenesedett és a jelmezére mutatott-, én magam is ilyen hős-féleség volnék, szóval ha a saját kilétemet is titkolnom kell, a tiédet sem lesz nehéz.

Azt hihette, hogy azért döbbentem meg, mivel látta az arcomat, de ez valójában cseppet sem érdekelt.

-Hol vagyunk?-a hangom meglehetősen halk és rekedtes volt.

-A lakásomon. Mivel tegnap éjszaka kijelentetted, hogy ne hívjak mentőt, így kénytelen voltam én ellátni a sebeidet. Szerencséd volt, hogy a méreg nem volt valami erős.

Ekkor vettem észre, hogy az alsónadrágomon kívül nem volt rajtam semmi más, viszont a jelmezem (legalábbis, ami még megmaradt belőle) mellettem feküdt az éjjeliszekrényen gondosan összehajtogatva.

Ahogyan sejtettem, a sebeim is teljesen begyógyultak. Nemcsak hatalmasat tudtam ugrani, hálót kilőni a csuklómból és jók voltak a reflexeim, hanem gyors volt a regenerálódási képességem is. Végighúztam ujjaimat a csupasz mellkasomon és pusztán tompa fájdalom jelezte, hogy ott valaha is sebet ejtettek rajtam.

Ő erre idegesen megköszörülte a torkát, mire leeresztettem a karomat és ráemeltem a tekintetemet.

-Köszönöm, hogy megmentettél. És azt is köszönöm, hogy elláttad a sebeimet és elszállásoltál. Viszont most már ideje mennem.

Erőt gyűjtve feltápászkodtam, de majdnem elestem, mire ő utánam nyúlt és karjaival megtartott. Nem lehetett nem észrevenni, mennyire izmos volt. Mégis mit eszik ez a férfi? Én is nap, mint nap edzésben vagyok, mégsincsenek ekkora izmaim. Ráadásul bő egy fejjel magasabb volt nálam.

Biztosan szerencsétlen látványt nyújtottam, így egy szál alsóneműben, esetlen mozgással.

-Jobban teszed, ha visszafekszel. A méreg még dolgozik benned, akármilyen gyors is a gyógyulási időd.

Visszakecmeregtem az ágyra és tehetetlenül elterültem rajta. Pár kínos másodpercig csendben néztük egymást, és közben próbáltam kitalálni, milyen arc rejtőzhet a maszk alatt és vajon milyen fejet vághat akkor éppen.

-Kérsz reggelit?

-Ömm.... elfogadom, köszönöm.

Vidáman fütyörészve kiment a szobából, és hangos zörejjel matatott valószínűleg a konyhában. Körbenéztem a szobában.

Eldobott ruhák hevertek körben a padlón, s újságok feküdtek összegyűrve körülöttük. Összeségében egy átlagos lakásban voltam.

Mikor behozott egy tányért, éppen az éjjeliszekrényén levő kacatokat néztem.

-Ne haragudj a rumliért, sajnos nincs bejárónőm. Tessék, rántotta. Egyél, Spidey, hogy aztán újult erővel rugdosd szét a csúnya bácsik seggét!

Elvettem tőle a tányért és enni kezdtem. Ő erre mesélni kezdett és közben fel-alá járkált a szobában.

-Egyébként Deadpool vagyok. Biztosan hallottál már rólam.

-Ami azt illeti, igen-morfondíroztam el két falat között. Már hallottam valahonnan ezt a nevet, de nem gondoltam volna, hogy ő lesz az. Már másodjára mentette meg az életemet. Vagyis harmadjára, mert piszkosul éhes voltam, és ez a rántotta valami isteni volt.

-Na szóval-folytatta boldogan. -A valódi nevem Wade Winston Wilson, de úgy hívhatsz, ahogy csak szeretnél.

Leraktam a tányért az ölembe és kezet nyújtottam neki.

-Peter Parker-vigyorogva megrázta a kezemet. Vagyis, persze nem láttam az arcát, hiszen maszk volt rajta, de a rajta levő gyűrődések és a szemfoltja elárulta a jókedvét. 'Hogy lehet valakiben ennyi energia? Még nálam is többet beszél!'

-Egyébként hány éves vagy? Csak mert nagyon fiatalnak tűnsz.

-22.

-Tyű, amikor én voltam 22! Jövőre leszek 40...hogy milyen gyorsan repül az idő! Na várjál csak, hallanod kell Deadpool elképesztő és izgalmas történetét!-különös pózba állt be és hozzá vadul kalimpált a kezeivel.- Napközben gonosztevőket döngölök a földbe és emellett dolgozok, éjszaka viszont meglehetősen érzelmes vagyok-ölelte át magát a karjaival, szemléltetve a helyzetet. -Tudtad, hogy a 3-as csatornán éjfél után régi szerelmes filmeket adnak? Kedvenc időtöltésem. Bár rendet kéne raknom néha és akkor élvezhetném is a filme-

-Köszönöm az ételt, nagyon jól esett-szakítottam félbe. Tényleg rengeteget tudott dumálni.

-Nincs mit, én készítettem, ízlett?-vette el tőlem a tányért.

-Igen, finom volt. Én sajnos egyedül élek, ráadásul nincs sok időm kitanulni a szakma fortélyait, szóval nem tudok főzni. A főtt ételtől így mindig eláll a szavam.

-Örülök neki-vigyorogva kivitte az edényt, mikor pedig visszajött, végre megkérdeztem tőle, ami a fejemben járt.

-Miért mentettél meg?

Egy pillanatra megállt a pattogásban, majd letelepedett az ágy szélére.

-Nem hagyhattam cserben a "Barátságos és közkedvelt Pókembert". Na, de mesélj egy kicsit most már te is magadról!

És csak beszélgettünk és beszélgettünk.

Szerencsére mindkettőnknek szabad napja volt, így nem volt problémánk az idővel.
Nagyon jófejnek tűnt, azonnal megkedveltem.

-Egyébként nyugodtan leveheted a maszkodat-mondtam egyszer. - Itthon vagy, ráadásul én sem mondom el senkinek a valódi kilétedet, szóval nem kellene tartanod tőlem.

-Jaj, nem, dehogy, csak éppen boltba tartottam, mikor felébredtél.

-Jelmezben?

-Igen, tudod, mutatni kell az embereknek, hogy a hétköznapokon is megvédjük őket.

Vallat vontam. Ha nem akarta felfedni az arcát, hát rendben, igazából nem zavart.

-Nagyon örültem, Wade, viszont most már tényleg mennem kell. Még el akartam látogatni a nagynénémhez.

Feltápászkodtam az ágyról, ő pedig segített benne. Még tiszta ruhákat is adott, amik nagyon bőek voltak rám. Az ajtónál megálltunk. Kezet nyújtottam neki.

-Köszönök mindent. Egyszer hadd háláljam meg a segítségedet valamivel! Mondjuk meghívhatnálak egy kávéra.

Csak mosolygott.

-Nincs mit, Spidey, ne is törődj vele. Max összefuthatnánk párszor.

-Benne vagyok-vigyorodtam el én is.