Spideypool 🕸️🌸💕 [∆~BEFEJEZETT~∆]

🌺Mit akar tőlem?🌺

Telt, múlt az idő, egyre több mindent megtudtunk a másikról és szinte mindenhol összefutottunk.

-Amúgy-kérdeztem egyszer, miközben egy felhőkarcoló tetején ültünk-, hogyhogy nem tudsz soha megsérülni?

-Ó, meg tudok én-mondta, majd fogta a kardját és teljes nyugalommal megvágta az alkarját. A vér azonnal ömleni kezdett a sebből.

-Mit csinálsz?-kérdeztem idegesen és odakaptam a karjához, ám legnagyobb döbbenetemre a mély vágás elkezdett magától eltűnni.

-Meg tudok sérülni, ráadásul ugyanúgy érzékelem a fájdalmat, mint bárki más. Csak nagyon gyors a regenerálódási képességem.

Nem tudtam leleplezni a csodálatomat. A seb konkrétan másodpercek alatt eltűnt.

Már egy ideje folyamatosan nézett. Nem bírtam tovább és megkérdeztem.

-Mi az?

-Olyan aranyos vagy -sóhajtotta vágyakozva- és dögös.

Arcomat a tenyerembe temettem. Néha igazán nem tudtam, mi jár a fejében.

-Köszi-sóhajtottam én is.

Máskor is történt ám ehhez hasonló. Egyik csatánk során vagy 50 embert ütöttünk ki. Ráadásul mindegyiknél fegyver volt.

Nagyon elfáradtam és zihálva levettem a maszkomat, amint végeztünk. Megtöröltem a homlokomat, ami izzadságban úszott. Ő erre látványosan a tenyerébe rejtette az arcát és esküszöm, mintha elpirult volna a maszkján keresztül. Hangosan felsóhajtott.

-Egek! Túl helyes vagy!

Bosszúsan meredtem rá. Nem szerettem, mikor így szórakozott velem.

'Mégis mit akar tőlem?'

Megint máskor meg éppen aláereszkedtem a pókhálómon, fejjel lefelé, amikor is megállt velem szemben.

-Mi az?-kérdeztem a velem szemmagasságban lévő szájától.

Elvigyorodott, majd gyors puszit nyomott az arcomra. Annyira meglepődtem, hogy konkrétan leestem a földre.

-Aú-masszíroztam meg a nyakamat, amire sikeresen rázúgtam. -Te meg mégis mi a francot csinálsz?

-Semmit-biztos voltam benne, hogy úgy vigyorog a maszkja alatt, hogy az összes foga látszik.

Nagyon dühös lettem, de főleg magamra, mert még mindig éreztem a szája nyomát az arcomon (habár mindkettőnkön volt maszk).

Először valóban azt hittem, hogy csak szórakozik. De kezdte elvetni a sulykot.

A következő nap pont a lakásomon voltunk, amikor is letelepedett a díványomra. Rajtam is még ott volt a jelmez, de mindenáron kért valami kaját, így készségesen előbb azt hoztam be neki. Olyan volt, mint egy nagy gyerek, a múltkor is ezt kérdezte tőlem:

-Megmutatod, hogy kell hálót kilőni?-csak úgy körbezsongott. Borzalmasan idegesítő volt, de majdnem elnevettem magam.

-Ez nem játék-hesegettem el a közelemből, mire tovább hisztizett.

Most viszont egy díványon terpeszkedő kisgyerekre hasonlított, majd mikor leraktam elé a kaját a kis asztalra, magához rántott.

Valószínűleg meg akart volna ölelni, de véletlenül a teljes súlyommal ráestem.

Újfent furcsa pózban kötöttünk ki. Ő hanyatt dőlve feküdt a díványon, én pedig az ölébe huppantam. Kezét a karjaimon tartotta, hogy felfogja az esésemet.

Mindketten meglepődtünk, de ő aztán elvigyorodott. Azonnal menekülni próbáltam, de egyik kezével rámarkolt a vállamra, a másikkal pedig a lábamnál fogott vissza. Még megpróbáltam kiszabadulni erős szorításából, ám csakhamar abbahagytam és vártam, mi lesz a következő mozdulata. 'Amint egy kicsit is elkalandozik-gondoltam-gyomorszájon térdelem.'

-Tudod te, milyen régóta álmodok erről?-kérdezte továbbra is vigyorogva, majd kezét lábszáramról lassan felcsúsztatta a combomig, csípőjét pedig szorosan a fenekemhez nyomta, ezáltal tökéletesen érezve szemérme minden idomát.

Egyszerre elöntött a düh. Ez már több volt holmi játszadozásnál, közben ujjait is a combomról olyan helyekre csúsztatta, ahová nem lett volna szabad. De a legjobban a szívemre voltam dühös, mivel olyan gyorsan zakatolt, hogy azt hittem, kiugrik a helyéről. Tiszta erővel megszorítottam a kezét és az arcába sziszegtem:

-En-gedj-el!

Erre nevetni kezdett és eleresztett.

Felpattantam és kisimítottam a jelmezemet. A szívverésemet viszont sehogy sem sikerült visszaállítanom. Mire visszafordultam, már mögöttem állt és azonnal megölelt.

-Naaa, ne kapd fel a vizet, ez csak vicc volt!

Nem válaszoltam semmit, hanem beleboxoltam a gyomorszájába. Végre elengedett, aztán nevetve követett, mikor kivonultam a nappaliból.