Spideypool 🕸️🌸💕 [∆~BEFEJEZETT~∆]

💮Barátok💮

Legközelebb egy harc közben futottunk össze, néhány héttel később.

-Helló, Wade!-köszöntöttem vigyorogva, mikor egyszerre kaptunk el egy gazfickót menekülés közben.

-Szia, Spidey!-nagyon megörült nekem, gyorsan leütötte a fickót, majd szorosan megölelt. Túl sokáig.

-Ömm, haver, én is örülök neked, de most már elereszthetsz.

-Ja, bocsi-vigyorogva elengedett, majd behúzott egy másik fickónak is. Pont olyan őrült volt a harcmodora, mint amire emlékeztem.

A harc után megbeszéltük, hogy beugrunk a mekibe, és meghívtam egy burgerre. Igen, jelmezben voltunk mindketten, oda is rohantak hozzánk néhányan és lefotózkodtak velünk. Nem nagyon szoktam ilyet csinálni, mármint hogy jelmezben intézzem el a "személyes ügyeimet", de kivételt azt tehetek néha, az ő kedvéért legalábbis.

Felültünk egy felhőkarcoló tetejére és enni kezdtünk. Vagyis csak én. Félig felhajtottam a maszkomat és beleharaptam a burgerbe. Ő csak engem nézett, szó nélkül.

-Miért nem eszel? Kéred az enyémet is?-kérdeztem teli szájjal és felé nyújtottam a kajámat.

-Nem, köszi-most nem mosolygott. Még engem nézett sokáig, majd a kajáját kezdte el bámulni. Akkor esett le, hogy biztosan nem akarja felfedni a kilétét előttem.
Felálltam és járkálni kezdtem az épület peremén.

-Figyu, Wade, ha nem szeretnéd, hogy meglássam az arcodat, nem kell ám előttem enned, igazából nem zavar és valamilyen szinten érthető is, miért-

Ekkor félbeszakított.

-Már megettem, köszönöm, nagyon finom volt-erre odakaptam a fejem, és csodálkozva láttam, hogy a burgere tényleg eltűnt a kezéből, csak a papírja maradt meg. A maszkja pedig érintetlenül feszített az arcán. Sóhajtottam.

A történtek után nem nagyon történt semmi, néhányszor összefutottunk, és olyankor rengeteget dumáltunk. Jó sok mindent megtudtunk a másikról. Én például azt, hogy szereti a macskákat. Ő rólam megtudta, hogy kicsoda M. J. és  hogy mi történt a nagybátyámmal. Én róla azt, hogy nem járt  egyetemre. Ó, és nem mellesleg, a tv-ből tanulva méreg-szakértő lett (fura, mi?). Ja, meg hogy egy percre sem tud felhagyni a poénkodással.

Időközben észrevettem, hogy egyre többet ölelget, ráadásul mindig hosszabb ideig. Mindvégig bőszen vigyorogva. Az egyik alkalommal majdnem percekig szorított magához, én pedig már kínomban elkezdtem magamról lehámozni, mivel a szép szavak nem hatották meg.

Még aznap elkaptunk egy betörőt, majd amint elvitte őt a rendőrség, Wade véletlen felbukott valamiben és rámesett. Nem tudom, hogy nem tértem ki előle, biztosan csak fáradt voltam és azért nem működtek rendesen a reflexeim. Legalábbis reméltem, hogy csak ez volt az oka.

Meglehetősen furcsa pózban kötöttünk ki. Kezeit az oldalamon tartotta, feje a jobb vállamon pihent és a...szemérmét éreztem a fenekemen. Mivel nem mozdult, a vállam felett ránéztem az arcára.

-Haver, szállj már le rólam, ez nagyon nem menő-mondtam neki, mire felkelt.

Elköszöntünk egymástól és elindultam hazafelé. A szívem gyorsan kalapált, miközben lőttem kifelé a hálókat az épületekre. Nem amiatt éreztem így magam, mert hogy olyan sokáig fogott. Az valószínűleg véletlen volt, igazából bárkivel megeshetett volna. Hanem az arca... Ugyanis nem mosolygott. Valójában nem tudtam leolvasni róla az égvilágon semmit sem.

Pár napra rá M. J.-vel találkoztunk, és a kedvenc kávézónkban ültünk. Elmeséltem neki, hogy találkoztunk Wade-el. Azt viszont nem említettem neki, hogy valójában nem az volt az első találkozásunk. Ekkor pedig megláttam Wade-et elfutni az üzlet előtt. Az emberek sorra elugrottak előle, és úgy tűnt, mintha valakit kergetne. Ránéztem M. J.-re, aki csak mosolyogva bólintott. Azonnal felismerte Wade-et.