Spideypool 🕸️🌸💕 [∆~BEFEJEZETT~∆]

🏵️Gyengepont🏵️

Hatalmasat sóhajtottam. Na szépen vagyunk, gondoltam, már csak ez hiányzott. Tudtam, hogy vigyorog, a szeme sarkán a maszk is csúfondárosan eldeformálódott. Én cserébe bosszús pillantással válaszoltam, de legalább már levette a kezét az arcomról. Szája elé rakta mutatóujját, mintegy jelzésül, hogy maradjunk csendben.

Még rosszabb pózban kötöttünk ki, mint a múltkor, olyan kevés volt odabent a hely, hogy szorosan egymáshoz voltunk tapadva.

Éreztem minden egyes izmát a bőrömön, még ruhán keresztül is, és én magam sem tudom, miért, de egy kissé elpirultam.

Maga a helyzet is furcsa volt, amibe belekerültünk: egyik lába szorosan simult a két lábam közé (mellesleg, éreztem, ahogyan a férfiassága a combomhoz tapad), kezemet a mellkasán tartottam, ő pedig a karját körém fonta, mert maga mellett nem fért el. Mivel ő egy fejjel magasabb volt nálam, és alacsony volt a szekrény, kénytelen volt lehorgasztani a fejét, így az arcunk mindössze pár centire volt egymástól.

Mindezt csupán másodpercek alatt mértem fel, mert nem sokkal később hallottam, ahogyan hirtelen üldözőim betoppantak a terembe és engem kerestek. Miközben azon diskuráltak, hogy merre mehettem, ő fogta a kezét, és a hátamról lejjebb csúsztatta azt, mint ahol korábban volt. Jóval lejjebb, ráadásul nagyon lassan.

Ha nem szorultunk volna ennyire össze, természetesen azonnal pofon vágom, ám mivel erre itt nem volt lehetőség, így mocorogni kezdtem, miközben gyilkos pillantással díjaztam a tettét. A hátam volt az egyik legérzékenyebb pontom, így nem akartam, hogy ezt észrevegye. Szerencsére a múltkori esetnél -amire emlékezni sem mertem-, a hátamhoz nem ért hozzá, ám most ki tudja, mit fog csinálni következőleg, ha rájön erre a gyengeségemre.

-Ezt most hagyd abba! -suttogtam idegesen, mire ő vigyorogva a vállamhoz támasztotta homlokát.

-Csss, ne olyan hangosan, még meghallanak minket!

Nem láttam rendesen a maszkja alatt az arcát, de szívesen letöröltem volna a vigyorát. Ám ekkor benyúlt a pulcsim alá, és ujjait végigjártatta a hátamon. Erősebben megmarkoltam mellkasán a felsejét, leszögeztem a fejemet és beharaptam az ajkamat. Sajnos még így is sikerült eleresztenem egy halk nyögést. Ő erre felkapta a fejét és sokáig nézte az arcomat, amit szerencsétlenségemre még lehorgasztott állapotban is tökéletesen látott. Tudtam, hogy a sötétség ellenére valamennyire biztosan látszódik a pír, amely vérvörösen kiült az arcomra. A szívverése felgyorsult, és Isten tudja, az enyémet ő mennyire érezte. Szó nélkül folytatta a simogatást, ujjai nagyon lassan körbejárták a hátam minden egyes szegletét.
A lábam remegni kezdett, mire ő csókolgatni kezdte a nyakamat. Még a maszkján keresztül is éreztem ajkai melegét.

Olyan hangosan vettem már a levegőt, hogy attól féltem, a kint állók még meghallják.
'Miért nem húznak már el innen?'
De üldözőim egyre csak azt tervezgették, hogyha megtalálnak, mit fognak velem csinálni.

Nem mertem kinyitni a számat, hogy tiltakozzak, mert attól féltem, akkor valami olyan hang jön ki a torkomon, aminek nagyon nem kellene kijönnie. Ezért hát tompán ütögettem a mellkasát, hogy fejezze be, de aztán a kezem is remegni kezdett, így hamar felhagytam vele és csak markolásztam a mellkasát. Minden idegszálam az ujjaira összpontosult, amelyek kedvük szerint siklottak fel s alá.

Ekkor befejezte a nyakam harapdálását és nézni kezdte az arcomat. Majd fogta magát és kezét becsúsztatta az alsógatyámba. Mikor elérte a bemélyedést a fenekem és a gerincem közti résznél, olyan hangot adtam ki, ami felért egy nyögéssel és kéjes sóhajjal. Ráadásul olyan fejet is vághattam, amitől Ő csak jobban beindult.

Száját ekkor az enyémre tapasztotta. Annyira meglepődtem, hogy egy pillanatra megállt a szívverésem. De mivel a maszkját nem vette le, így ajkai körvonalát éreztem csak, ám maszkja még sosem hatott ennyire vékonynak.

Ki tudja, ezt miért csinálta, de ezzel legalábbis sikeresen felfogta azt a hangot, ami következőleg kijött belőlem. Ugyanis kezét becsúsztatta a két farpofám közé és elkezdte simogatni a bőrömet, ujjbegyével végigsimítva minden egyes zugot. Ráadásul a feszülő szemérme még a combomat is égette.

Szerencsére ekkor végre valahára kimentek az üldözőim és így már semmi sem gátolhatott meg abban, hogy elszakadjak tőle. Vagyis, csak egy valaki, mégpedig ő maga. Ugyanis nem eresztett.

Összegyűjtöttem hát a maradék erőmet is, és kezemet megformázva egy jókora adag hálót nyomtam egyenesen az arcába, amely elég erős volt ahhoz, hogy fejét a szekrény sarkába szegezze.

-Hékás, aú, ez fájt! -azonnal elengedett, így végre ki tudtam jönni a szekrényből.

Konkrétan kirobbantam és éppen arra volt elég időm, hogy megigazítsam magamon a ruhámat és helyreállítsam a zihálásomat, mielőtt még kiszabadulva utánam nyúlt volna.

Szerencsémre ekkorra már visszanyertem az erőmet és egy akkorát húztam be neki, amekkorát csak bírtam.

-Te meg mégis mi a francot képzelsz magadról?-üvöltöttem, remélve, hogy üldözőim ezt nem hallották meg.

Ütésemtől hátratántorodott.

-Aú! Miért bántod azt, aki megmentett?

-"Megmentett"?! Ezt nevezed te megmentésnek? Ennél még az is jobb lett volna, ha elkapnak!

-Na, annyira azért nem volt rossz. Legalábbis úgy hallatszott, te is élvezted.

Még egyet behúztam neki, ezúttal a másik oldalra, egyenesen az önelégült vigyora helyére. Hallottam az állkapcsa reccsenését, de úgyis nemsokára meggyógyítja saját magát, úgyhogy nem sokat ért.

És mégis, hihetetlenül jól esett látni, ahogyan elterül a földön.

-Te sosem tanulsz, mi? Mégis mit akarsz tőlem?! Eddig elnéztem a folyamatos csesztetéseidet. De ez volt az utolsó csepp a pohárban.

Utolsó megmaradt büszkeségemet is összekapargattam és kivonultam a teremből.
Odáig már nem jött utánam: szerencséjére.

Miközben a folyosón sétáltam, megpróbáltam visszaállítani a zakatoló szívemet és figyelmen kívül hagyni az égő pontokat a testemen, ahol az ujjai jártak.