🌼Kezdetek🌼

3.6K 144 8
                                    

"Akkor láttam meg először. Éppen elkapott egy menekülő gazfickót, így nem szerettem volna közbeavatkozni. De nem bírtam ellenállni a kísértésnek, elbújtam egy kuka mögött és onnan figyeltem megbabonázva minden mozdulatát.

-Te rosszfiúnak tűnsz. Sajnos le kell, hogy győzzelek-mondta a piros ruhás, furcsa idegen, aki -ezek szerint- hősdit játszott.

Még sohasem láttam ehhez fogható harcot. Teljesen más volt, mint mikor Vasember harcolt. Ennek a furcsa fickónak volt a harcmodorában valami megmagyarázhatatlan őrültség. És ez nagyon tetszett.

Az ellenfele kifejezetten erős volt, a "hős" csak nehezen bírta kikerülni a csapásait. Kicsit kihajoltam, hogy jobban lássam őket, ám szerencsétlenségemre levertem valamit, ami hangos zörejjel csattant a földön. A piros ruhás erre észrevett és ez a kis tétlenség elég időt adott az ellenségének arra, hogy halálos vágást ejtsen rajta a kardjával.

Konkrétan sokkot kaptam. Szerettem volna segíteni a hősön, de kétségbe estem és megdermedtem. Tehetetlenül néztem, ahogyan előttem pár méterre összeesik. A biztonság kedvéért a gonosztevő még egyszer belemártotta a kardját a mellkasába.

Lehetetlen, hogy a hős túlélte volna, így átkoztam a hülyeségemet, miszerint felfedtem magam az árnyakból.

A gazfickó erre felém közeledett, és közben vérfagyasztóan nevetett. Meghűlt a vér az ereimben, miközben már csak léptek választottak el minket egymástól. Már éppen felkészültem a legrosszabbra, amikor is a hős hirtelen ráugrott ellenségére hátulról és a kardját számtalanszor a hátába szúrta. A gazfickó fájdalmasan felüvöltött, majd végleg összeesett.

Elképedve rábámultam a hősre és észrevettem, hogy a sebeknek, melyeket a gazfickó az imént ejtett rajta, hűlt helyük. Csupán a szakadt ruhája tett némi tanubizonyságot arról, hogy ott valaki megsebezte, de a bőre tökéletesen sértetlen maradt. Elvégre nem teljesen, mintha megannyi kis pötty borította volna, melyek inkább hasonlítottak égési sérülésekre, mint kard által ejtett sebekre. Azonban túlságosan sötét volt, ahhoz, hogy jól lássam, ráadásul a kapucnim is még mindig az arcomba lógott.

Mielőtt bármit is mondhattam volna, a vállamra tette a kezét, amitől összerezzentem és halk zilálása közepette csendesen megszólalt.

-Jobban teszed, ha eltűnsz innen.

Szótlanul bólintottam, és ráemeltem a tekintetemet, de nem láthattam a maszkja miatt az arcát, így tökéletesen nyugodtnak tűnt.

Fogtam magam és egészen a metróállomásig futottam.

Nem tudtam magyarázatot adni a történteknek, de nem is bírtam elfelejteni az egészet.

Mikor pedig néhány hónappal később szert tettem a képességemre, edzéseim kissé elfelejttették őt velem, de végig szem előtt tartottam a valódi célomat, hogy embereket mentsek. Úgy, ahogyan Vasember és ő tette."

A nevem Peter Parker. Bár mindenki csak úgy ismer, hogy Pókember. Nincs különösebben izgalmas eredettörténetem, csak egy átlagos fiú voltam, egészen addig a napig. No de ne siessünk ennyire előre.

A szüleim még kiskoromban meghaltak, nem is emlékszem rájuk, így a nagynéném és a nagybátyám nevelt fel.

Mindig is szerelmes voltam egy lányba, nevezetesen Mary Jane Watsonba, aki még gyermekkoromban költözött mellénk. De sosem kaphattam meg őt, mivel mindig más pályázott rá.

Az iskolában mindenki csak kigúnyolt, pusztán azért, mert én senkinek sem okoztam galibát és megpróbáltam az árnyékokban maradni. Ja, és mert én vagyok a suli egyik legokosabb diákja.

Spideypool 🕸️🌸💕  [∆~BEFEJEZETT~∆]Where stories live. Discover now