A felfedezett. ( BEFEJEZETT.)

18.

Reggel felvettem a nagy szürke mackó nadrágom, és egy pántos fekete felsőt. Előkotortam a bőröndöm, és elkezdtem összepakolni a számomra fontos dolgokat. Ruhák, neszeszerek, képek, könyvek, és a pengető gyűjteményem.
Jack és körülbelül az összes szülinapomon hozott nekem egyet, amit egy kis, barna, régies dobozba tettem és őriztem, mint sok-sok ereklyét. Imádtam őket mindig is. Van köztük olyan amin virág van, vagy koponya, egy dalszöveg részlet amit ő maga íratott bele, és még napestig sorolhatnám. A kedvencem mégis egy egyszerű szürke kopott darab. Az volt a legelső amit kaptam tőle. Nem tudom mit kezdenék ha elveszne....
- Angelina! - jött be Ari.
- Igen? - néztem rá.
- Hogy érzed magad? Holnap indulsz! - mondta vidáman.
- Hát... Eléggé félek... De boldog is vagyok... - a hajamba túrva pakoltam tovább a dolgaimat, ő pedig helyet foglalt mellettem.
Megfogta a kezem, és összekulcsolta az ujjainkat.
- A világ legjobb barátja vagy, és nagyon, nagyon tehetséges ember. Ha most félsz, nem számít, mert tudom, hogy amint a színpadra lépsz majd otthon fogod érezni magad. Jack és én hiszünk benned, és szeretünk. És ha arra van szükséged gyere vissza nyugodtan. Amikor csak szükséges. - mosolygott rám.
Annyira meghatott amit mondott, hogy muszáj volt megölelnem őt.
- Én is szeretlek Ari!
- Mi ez a nyál tenger? - jött be Jack, de közben elmosolyodott.
- Gyere ide te is, lüke. - keltem fel és oda menve őt is magamhoz öleltem.
- Vigyázz magadra Ang. - simogatta meg a hátam és elengedett.
- Ti is egymásra. - pillantottam rájuk.
- Rendben! - válaszolta boldogan Ariel, és felpattant. - De ma este menjünk el együtt valahova! Egy utolsó kis partira.
- Én benne vagyok. - bólintott a tesóm.
- Rendben. - egyeztem bele én is.
- Már tudom is, hogy hova! - indult meg a vörös hajú.

Este felöltöztünk, én egy egyszerű, térdig érő, fekete ruhát választottam, ami deréktól bővül. Ariel egy kéket ami szintén deréktól bővült, de az övén csipkék voltak, és egy masni. Jack egy fekete farmert, és szürke felsőt vett fel. Már nyitottam ki az ajtót, és léptem ki, mikor is egy embernek ütköztem.
- Oh... Szia Angelina. - hallottam meg egy hangot, amitől kellemes borzongás járt át. Ránéztem Sungjinra.
- Hát te?
- Csak szólni akartam, hogy változás történt, és egy óra múlva indul a gépünk. Érted jöttünk. - kissé sokkolódtam ezek után. A testvéremre, és a barátnőmre néztem.
- Semmi baj, Ang. Majd utána. - mosolygott rám a vöröske. Bár tudtam, egy jó ideig nem találkozunk még. Nem tudom mennyi idő lesz ez az egész... De már akkor tisztában voltam vele, hogy akár évekig is távol lehetek. Először 30 országban turné, aztán a fotózások, meetingek, és a többi.
- Mehetünk? - kérdezte a fiú kedvesen.
- Egy pillanat. - beszaladtam a szobámba, és villámgyorsan átvettem a ruhámat. Egy türkizzöld, lenge haspólót és egy rövid farmert kaptam magamra, és már újra a srác előtt is álltam a bőröndömmel.
- Szeretlek titeket. - adtam a másik kettőnek egy puszit az ajtóban, és elindultam Sungjinnal.
- Sajnálom, hogy nem tudtál még ma velük lenni... - mondta szomorúan a srác.
- Semmi baj. - mosolyogtam rá. - Életem egyik legizgalmasabb időszaka vár rám! Ennél fantasztikusabb nem is lehetne!
Mosolyogva nézett.
- Akkor jó. - kinyitotta az ajtót, és beült a fiúk mellé. Így én kerültem a legszélére vagyis mellé. Eszembejutott amit tegnap mondott nekem. Vajon mit akarhat mondani?.. És miért olyan sokára?..
Méghozzá a koncerten.
Az egész utat - kivételesen - csendben ültük végig. Mindenki hullafáradt volt, és én nem akartam őket zavarni. Kifelé néztem az ablakon, és figyeltem a tájat.
- Nos, itt vagyunk. - állt meg a sofőr és mindenki kiszállt. Megannyi ember szaladt, sétált, vagy álldogált a reptéren.
- Mi melyik géppel megyünk? - kérdeztem a fiúk felé fordulva.
- Azzal! - mutatott egyre Jae. Elaléltam mikor megpillantottam a fekete magán gépet.
- Azta... - mondtam halkan.
- Ugye milyen cool? - emelte fel csomagját a szőke, és elindult. A menedzserrel együtt a többiek is megindultak, én pedig még mindig ámúlva tartottam a gép felé az oldalukon.

- Ez hihetetlen kényelmes! - a fotelba ülve úgy éreztem szinte egybeolvadok vele. A fiúk csak kuncogtak és levetették magukat. Pár perc múlva a szemhélyam egyre csak nehezedett, és majdnem pontosan akkor, mikor felszállt a gép elsötétült minden.

- Add ide. Ne, ne dobd, a végén leejted, és felébreszted Angie-t. - halkan szűrődtek át a hangok a valóságból, így azt sem tudtam megállapítani ki beszél. Kinyitottam a szemem, és felnéztem. A nyakamba éles fájdalom hasított aminek hangot is adtam.
- Basszus de fáj... - nyúltam oda.
- Látod, felébresztetted. - mondta a kanadai leszólva a szemüvegest. Feléjük fordítottam a fejem - bár rossz ötlet volt - és újra élesen hasított a nyakamba az eléggé kellemetlen érzés. Összeráncoltam a szemöldököm, és akkor vettem észre a földön heverő műanyag poharat.
- Nem ébresztett fel. - húztam a számat mosolyra, és a magas  fiú védelmére keltem.
- Akkor jó. - mondták egyszerre.
- A többiek? - néztem körül.
- Esznek. Csak minket nem keltettek fel! - kiabált Young K, és mosolyogva megindult ki. - Ha nem maradt nekem semmi, itt bajok lesznek!
Jae nevetve kelt fel.
- Na gyere Angel. - indult ki. Boldogan álltam fel kényelmes helyemről, és követtem a két fiút. Még mindig nem tudtam elhinni, hogy egyáltalán ismerhetem őket.