A felfedezett. ( BEFEJEZETT.)

4.

Egy óra rendezkedés, és pihenés után benéztünk a nagy terembe.
- Rendben. Akkor... Pakoljunk mindent középre. Körbe rakjuk le a hangszereket, és ti lesztek belül. Három mikrofont hoztam szóval jó lesz a hang is. - magyarázta öcsém inkább magának, mint nekünk.
- Rendben, akkor hozom a gitárt, Ari segíts Jack-nek behozni a szintit. - adtam ki az utasítást és már mentem is a szobámba.
- Ki intézte a lakást? - mentem vissza.
- Jack. - tette le a szintit Ari az említett segítségével.
- Oké. Akkor hadd kérdezzem meg. Kiraboltál egy bankot? - először nevetett, aztán hirtelen újra komollyá vált.
- Azt ne mondd, hogy... Jack Roberts Neumann, én kinyírlak! - mentem oda hozzá, és megütöttem a mellkasát. - Te egy idióta vagy! - kiáltottam rá.
- Hey, hey! - fogta meg kezeim Ariel.
- Engedj el! - húztam ki kezeim, és kimentem a szobából. Ez egy hatalmas idióta! Egy barom! Egy életképtelen hülye! Hogy csinálhatta ezt?!
Megláttam a ház előtt egy autót, ami valószínűleg a mienk volt abból ítélve, hogy a kulcsa ott hevert a bejárati ajtóban egy kis márvány tálban. Felkaptam és mindent, és mindenkit leszarva pattantam be a kocsiba. Beindítottam és elindultam. Mindenem ott hagytam a házban, a telefonom a táskáim, csak a papírjaim bújtak meg a zsebemben. Valahol megálltam a partmentén, kiszálltam és elindultam a homok felé. Szerencsémre - és mások szerencséjére- senki nem volt a parton. Levettem a cipőm és eldobtam egy random irányba.
- Au! - hallottam egy fájdalmas hangot. Gyorsan oda néztem. Akkor vettem észre egy nagy táskát, és egy nap ernyőt. Legszívesebben elrohantam volna, de túl kíváncsi voltam ki lehet még itt. Így oda mentem, és egy fiút láttam a földön ülni a fejét fogva kezében a cipőmmel. Rám nézett. Nem láttam az arcát mert volt rajta egy maszk féleség. Csak az értetlen és kíváncsi szemét láttam, amivel engem bámult.
- Úristen, jól van? - néztem aggódva.
- Igen. De... Miért hajította el a cipőjét? - enyhe akcentusa volt, de a megszólítása és a hanglejtése, hiába nem ismert, olyan kedves és tisztelettudó volt, hogy egy idős nő irígykedve hallgatná, hogy engem szólít meg így. Meglepődve pislogtam rá aztán megpróbáltam megszólalni.
- Ideges voltam... És.. Legszívesebben megütöttem volna valamit, és.. Igazából én sem tudom... - vele ellentétben én úgy beszéltem ahogy szoktam.
- Értem. Tessék. - nyújtotta felém a cipőm.
- Kösz... - elvettem. - De.. Tényleg jól van?! Nem fáj a feje? - legszívesebben fogtam volna, és megnéztem volna, de hát az azért mégis csak furcsa lett volna a számára. Főleg, hogy a hangjából is fellehetett ismerni a tartózkodást.
- Igen, tényleg jól vagyok. És maga? - nem nézett rám ítélkezve vagy egyebek. Csak a kíváncsiságot lehetett látni a szemében.
- Leülhetek? - néztem a pokrócra.
- Persze. - ült kicsit arrébb. Mellé telepedtem.
- Megoszthatok.. Magával valamit? Jó lenne ki beszélni magamból. De ha zavarná nem kell meghallgatnia. - kezdtem a végén szabadkozni.
- Mondja csak.
Sóhajtottam és belekezdtem.
- Zenével szeretnék foglalkozni, de túl sokat vállalok ezért éjjel- nappal fent vagyok, alig alszom, a szüleim nem éppen támogatják ezt a tervem. Aztán ha még tudnák is, hogy ezt csinálom végképp nem lennének elragadtatva. Az idióta öcsém, a legjobb barátnőmmel jár, és oké cukik és imádom őket, de azt utálom mikor az egyikük ott hagy engem a másik miatt, és erre nem egyszer volt példa. És néha csak visszamennék az időben és soha nem engedném, hogy találkozzanak, és ettől borzalmasan érzem magam, és mindig elutasítom ha együtt akarnak velem menni valahova. Huszonhárom éves vagyok és úgy nézek ki, mint aki tizennyolc sincs, az anyám azt akarja, hogy szerezzek egy pasit és szüljek neki gyerekeket....- néztem a fiúra aki kicsit elképedve, és gondolkozva nézett rám.
- Te nem tizenéves vagy? - pislogott rám nagyban, mire felnevettem.
- Ennyi maradt meg? - örültem, hogy nem magázott, de a tisztelet még ott volt a hangnemében.
- Hu..  Hát... Minden tiszteletem a génjeidnek. - mondta viccesen, én pedig kuncogtam.
- Visszatérve. Ha tényleg szeretnél a zenével foglalkozni, akkor ne törődj mások véleményével. És teljesen normális viselkedés, hogy éjjel-nappal dolgozol egy dalon. - túrt barna színű, alul kicsit felnyírt hajába. Hiába nem láttam a teljes arcát, tudtam, hogy ez illik hozzá.
- Mennyi lehet az idő...? - néztem a tengerre. A nap még gyönyörűen tükröződött vissza rajta.
- Tíz óra negyvenhárom perc.
Ránéztem, egy eléggé drága telefont tartott a kezében.
- Azta... Ez aztán mobil a javából. - bólintottam elismerően.
- Kéred? - nyújtotta felém.
- Mi? Nem! Ez a tiéd. - ráztam meg a fejem.
- Igazából van egy sokkal jobb, és régebbi telefonom. Ez... Nekem túl új. Mármint.. Egyébként sem szeretek egy több millió értékű telefonnal mászkálni. Szóval... Ha szeretnéd neked adom. Még a kártyám is ami benne van. Nem sokra használtam. -  mesélte. Kicsit elcsodálkoztam, hogy így gondolkozik. Azon meg pláne, hogy csak így odaadná.
- Már megbocsáss, de hülye vagy. - mondtam ki egyszerűen.
- Miért? - döntötte kicsit oldalra a fejét.
- Mint mondtad, ez egy több millió értékű készülék. Nem lennék épelmélyű ha elfogadnám egy idegentől.
- Egy idegentől akinek pillanatok alatt kiteregetted a magánéleted. - a szemében láttam egy játékos Én nyertem büszkeséget. Megforgattam a szemem, és a tárgyat megfogva néztem újra a tengerre.
- És így legalább tudod majd az időt. - elképesztő volt, hogy még mindig teljes tisztelettel beszélt hozzám.
- Köszönöm, hogy... Végig hallgattál. - keltem fel. - Ideje visszamennem a többiekhez.
- Rendben. És.. Azt javaslom másokhoz ne vágd oda a cipőd. -mondta viccesen, mire elmosolyodtam.
- Nem ígérem. - vigyorogtam rá, és a kocsihoz caplattam. Sokkal nyugodtabb voltam, mint, hogy mondjuk ki ordítottam volna magamból, vagy szét ütöttem volna valamit. És még tanácsot is adott. Hihetetlen volt ez a pali.
Leparkoltam a vendégház előtt, és bementem. Senki nem volt ott. Biztos engem keresnek valahol. A szobámba sétáltam, és a telefonomért nyúltam. Volt négy nem fogadott hívásom. Tehát ezt próbálták meg legelőször. Leültem az ágyamra, és elővettem a fiútól kapottat. Ekkor vettem észre hogy van rajta egy Day6 telefon tok.
Ő is rajongó volt! Ne már... Úgy megismertem volna... Mondjuk amúgyis, de mindegy.
- Angelina! - hallottam, hogy Jack beront az ajtón és elindul a folyosón.
- Visszajöttél?! - kezdett el keresni. Aztán először elhaladt a szobám előtt, azután visszajött és rám nézett.
- Szia. - intettem neki.
- Hála az égnek! - oda sietett hozzám és szorosan megölelt. - Soha többé ne rohanj el csak így, rendben? Ariel és én halálra aggódtuk magunkat. - tudtam, hogy igazat mondd. Arielt leginkább csak Ari-nak szokta hívni. Csak ha baj van, hívja teljes keresztnevén a lányt. Viszonoztam az ölelést, és két kezemben tartottam mindkét készüléket.
- Sajnálom. Én csak.... Dühös lettem, hogy anyáéktól kértél pénzt.. Tudod, hogy utálok tőlük kölcsön kérni bármit. - néztem rá egy bocs mosollyal.
- Én kértem tőlük kölcsön, nem te. - engedett el, ahogy én is őt.
- Akkor nem fognak tőlem kérni semmit ugye? - azért aggódtam. Gimi után még az volt a tervem, hogy külföldre megyek tanulni, aztán egyszer kértem kölcsönt tőlük, és megkövetelték, hogy ne menjek el az országból.
- Az ég világon semmit. - mosolygott rám. - De ígérem több ilyen nem lesz. Hát ez? -látta meg a telefont.
-Öhm... Ez... Lehet furán fog hangzani de.. Kaptam. Esküszöm. - néztem azzal a hidd el fejemmel, mire nevetett.
- Hát oké. A te dolgod. Én nem szólok bele mit veszel. - kelt fel, és ki indult. - Én felhívom Ari-t.
-De tényleg kaptam! Egy maszkos idegentől! - mikor ezt kimondtam, én magam is felnevettem. Annyira abszurdnak és hülyeségnek hangzott. De én tudtam, hogy kaptam. Zsebre vágtam - hogy azért nálam legyen- és kimentem.
-Angelina Neumann! - barátnőm idegesen sétált felém. - Mégis hol a pokolban voltál? - ölelt meg.
- Őszintén, fogalmam sincs. Mentem jónéhány percig az úton aztán megálltam a part közelében és kisétáltam a tengerhez.
- Jack mondta, hogy vettél valami telefont.
- Nem. Nem vettem. Kaptam.
- Kaptad? - lepődött meg. - Mégis kitől?
- Hát... Lementem a partra, fogalmam sincs, hogy hol. És.. Idegességemben eldobtam a cipőm egy random irányba. És.. Egy srác fejét találtam el. Mentségemre szóljon nem láttam mert eltakarta egy nagy táska! - Ari felnevetett.
- Jól van. És akkor legalább megismerted? - engedett el.
- Hát.. Beszélgettünk. Nevekről nem volt szó. Inkább... Panaszkodtam ő pedig tanácsot adott. - vakartam meg a tarkóm.
- Hát, te tényleg hülye vagy. - nevetett még jobban. - De van egy új mobilod.
- Igen.
Amire mindennél jobban vigyázni fogok.