A felfedezett. ( BEFEJEZETT.)

15.

Tegnap este nem tudtam lerázni a fiúkat, és kiharcolták, had aludjanak nálunk. Wonpil, Dowoon, és Jae a kanapén terültek el. YoungHyun, és Sungjin kerestek maguknak egy pokrócot és kidőltek a padlón. Mosolyogva vonultam be a szobámba, de pár perc múlva kopogtak. Kinyitottam és Jack állt az ajtóban. A szeme vörös volt, és kissé ziláltan festett.
- Gyere be. - álltam arrébb, hogy be tudjon jönni. Miután besétált, becsuktam az ajtót és leültem az ágyra.
- Neked olyan jó Angie... - ült le mellém.
- Hogy érted? - néztem rá.
- Hát... A fiúk. - biccentett kifelé. - Látszik, hogy kedvelnek. Jöttek új emberek az életedbe, és..Valószínűleg karriered is lesz... Én pedig az öcséd leszek, akiről nem szeretsz majd interjúkban beszélni. - nézett a földre.
- Hey, hey. - közelebb ültem hozzá, és megöleltem. - Ari visszafog jönni. Végig fog hallgatni, és mindent áttudtok majd beszélni. Ígérem. És azt is, hogy rólad fogok a legszívesebben beszélni. - öleltem szorosan. Gyengén, de éreztem ahogy visszaölel. Jó néhány percig voltunk így, míg el nem engedett és rám nézett.
- Köszönöm Angelina. - mosolygott rám szomorúan.
- Bármikor öcskös. -borzoltam össze a haját, amin elmosolyodott. 

Másnap reggel jó közérzettel mentem ki a szobámból, és majdnem elnevettem magam, mikor a fiúkra néztem. Brian Sungjin-t ölelve aludt, Wonpil lába majdnem Jae szájában volt, és Dowoon mint egy hernyó úgy aludt. Gyorsan visszaszaladtam a szobámba, és lefotóztam őket, a Leader-től kapott telefonnal. Mostmár úgy éreztem muszáj megnéznem milyen képek lapulnak abban a a telefonban. Megnyitottam a galériát, és rákattintottam az első képre. Egy koncertről készült kép volt. Sungjin tartotta a telefont, és selfiezett a többiekkel. Mindenki arcán egy hatalmas mosoly terült el. Tovább lapoztam. A következő képen a közönség volt látható. Light stick-ek ezrei világították meg a helyiséget. Már csak az, hogy néztem ezt a fotót boldogsággal, és izgalommal töltött el. Ott akartam lenni. De nem a közönség között. Hanem a színpadon. Ott akartam állni, és élőben nézni, ahogy emberek milliói várják, hogy énekelni kezdjek. Egyszer csak egy kezet éreztem meg a vállamon, amitől aprót sikoltottam.
- Nyugi, nyugi. Csak én vagyok. - mondta halkan Young K.
- A frászt hoztad rám te hülye.... - suttogtam, mire ő csak kuncogott.
- Ez az egyik kedvenc képem. - lépett mellém. - Emlékszem mikor Sungjin mindenkit leállított mert leakarta fotózni. - mosolygott a képet nézve.
- Jó kis emlék lehet. - néztem az említett személyre, aki már elterülve és össze-vissza feküdt.
- Miért ölelted meg álmodban Sungjin-t? - húztam fel az egyik szemöldököm, és a mellettem állóra pillantottam.
- Hát.... - vakarta meg a tarkóját. - Egy hatalmas plüss maciról álmodtam... És.. Azt ki ne akarná megölelni? - mosolygott féloldalasan, mire muszáj volt felnevetnem. Jae ijedten kapta fel fejét, és Wonpil lába egyenest az arcába ütődött amin már Brian is nagyban nevetett.
- Ez nem vicces..! - kiáltott Jae, és ránk nézett.- Lefotóztál? - indult meg felém.
- Én.. Nem. - tartottam fel a telefont, de elkezdtem hátrébb lépkedni mivel tudtam, sokkal magasabb nálam.
- Add ide! - kezdett felém szaladni, mire azonnal megfordultam és gyors léptekkel indultam meg a fürdő felé. Bezártam az ajtót, és nevetve hallgattam, ahogy Jae próbál bejönni.
- JaeHyun mit művelsz? - hallottam meg a Leader hangját.
- Angel lefotózott mi... - felnevettem mikor nem fejezte be a mondatot.
- Miközben Wonpil lába a szájában volt! - kiáltottam ki, és boldogan figyeltem fel rá, hogy már ő is nevet.
- Srácok... WC-znem kell.. - szólalt meg kint Wonpil is, mire mindhárman hangosan nevettünk. Lassan kinyitottam az ajtót, és amilyen észrevétlenül csak tudtam, a telefont Sungjin kezébe csúsztattam, és óvatosan elosontam mellettük.
- Hey Angel! - kiáltott utánam Jae, de én már az öcsém szobájában voltam újra.
- Hali. - huppantam mellé.
- Elutazom. - jelentette ki, amin teljesen meglepődtem.
- Mi? Mégis hova?
- Ariel után megyek.
- New Hampton-ba akarsz menni? - keltem fel.
- Igen. Már össze is pakoltam. Utána megyek és mindent tisztázok. - mondta határozottan.
- Hát... Rendben... - visszaültem mellé és megöleltem. - Vigyázz magadra öcskös.
- Te is Angelina. - ölelt meg ő is.
- Akkor... Máris mész? - engedtem el, és ránéztem.
- Igen. Egy óra múlva indul a gép. Szeretnék időben odaérni.
- Tudod hol laknak?
- Hát... Megszereztem a címet a nagynénjétől... - vakarta meg a tarkóját. Felnevettem.
- Igazi Sherlock vagy Holmes. - kacsintottam rá. - Na visszamegyek a srácokhoz. - mentem is ki.
- Add vissza! - szaladt Sungjin után Jae, és próbálta tőle elvenni a készüléket. A leader mikor meglátott egyenest hozzám szaladt, és a kezembe adta a telefont. Mikor a szőke hajú is odaért még fel sem fogtam, hogy a kezemben van.
- Menekülj! - nézett rám a barna hajú, én pedig szaladni kezdtem. Bezárkóztam a szobámba, és akkor pattant ki a fejemből életem egyik legjobb ötlete. Feltettem a képet Twitter-re és megjelöltem rajta az általam ismert legnagyobb fan oldalt aki fent van twitteren.
- MIT MŰVELTÉL ANGEL?! - hallottam kintről JaeHyung ideges hangját, amitől egyszerre kapott el röhögőgörcs, és félelem. Elég furcsa elegy...
Lassan nyitottam ki az ajtót, és a szemüveges vérfagyasztó tekintetével találtam szembe magam. Ártatlanul rá mosolyogtam. Örökkévalóságnak tűnő másodpercekig ugyanúgy nézett rám, aztán felnevetve húzott magához.
- Büszke vagyok rád! - kiáltotta. Kuncogva öleltem vissza a vékony óriást.
- Na akkor most már menjünk enni. - szólalt meg mögöttünk Sungjin.
- Egyetértek! -mondta egyszerre Wonpil és Dowoon.
- Hát ez nagy volt. - nevetett a kanadai, és a nappaliban levetette magát a kanapén. Én a konyhába mentem, hogy szerencsére - vagy nem szerencsére- valami reggelit varázsoljak ennek az öt jó madárnak. Pár perc múlva Sungjin állt meg mellettem.
- Kell segítség? - kérdezte kedvesen.
- Aha. Hozol nekem szódát? Ott van... Valahol. - kuncogtam el magam.
- Persze. - kuncogott ő is, és keresni kezdte az buborékos vizet. Én addig nekiláttam a többinek. Vettem elő lisztet, tojást, tejet, sót, és étolajat.
- Minek az ásványvíz? - tette le az asztalra.
- Palacsintához. - mosolyogtam rá, és feltörtem a tójásokat.
- Palacsintába?
- Igen. Ahogy a só is. - tettem is bele a tészta alapba. Mikor minden benne volt jól összekevertem, és előkerestem egy serpenyőt. - Ez is ahhoz kell. - mondtam, mint egy hülyének, mire nevetni kezdett.
- Azt azért tudom. Nem csináljuk úgy, hogy felét te, felét én? Palacsintát még úgyse sütöttem. - jött közelebb.
- Persze. - kentem is ki a serpenyőt étolajjal, és az első adagot rá öntöttem a merőkanállal.
- Angelina. Tudod miért nem hívják a kanalat villának?
- Miért nem? - néztem rá egy pillanatra, és ő nagyban vigyorgott.
- Merőkanál.
Nagy levegőt véve néztem rá, és végül elnevettem magam.
- Te jó ég... Ez valami borzalmas. - vettem le a palacsintát és tanyérra raktam.
- Ismerd el, hogy annyira nem volt rossz. - támasztotta meg a fejét.
- Igen nem volt rossz, mert ez borzalmas volt. - tartottam ki a szavam mellett.
- Hát jó. - vigyorgott továbbra is.
Míg elkészültem az én adagommal végig magamon éreztem a tekintetét, amitől akaratlanul is az arcomon egy hatalmas mosoly terült el.