Ezüst ketrec /Deidara f.f/ /Befejezett/

Ne sírj kérlek...

-Nézd Tobi.-súgom oda amint ki szúrtam áldozatunkat.

-Oh igen.-settenkedünk oda.-SENPAI!

-DEI!-ordítjuk miközben ráugrunk. Dei hirtelen egyensúlyát sem találja, és eldőlünk. Azonban az a fej mindent visz. Nagyon meg lepődhetett..

-Mi? Hogy? TOBI SZÁLJ LE RÓLAM! HM!-ordibálja. Tobi azonnal engedelmeskedik mielőtt felrpbantaná. Én is fel akartam álni azonban ő vissza húz magára.-Neked nem montam hogy menj el.-mosolyog csábosan, majd ajkait enyémhez tapassztja. Derekam simogatva csókol. Szenvedélyesen, de még is vissza fogodtan. Miután elvállunk, avval a kis fiús mosolyával fogad. Vissza mosolygok, és szorosan magamhoz ölelem. Bevallom kicsit hiányzott. Jó, nagyon is..És most végre újra átölelhettem. Olyan jó érzés ismét karjai között lenni. Biztonságos, és nyugtató. Imádom! Érezni szuszogását, hogy vissza ölel, és nem enged. Érezni hogy valaki szeret. Whaa...Nagyon jó..

-Oh...Tobi pirul...-takargatta fejét Tobi. Oh hogy te ilyen szégyellős..

Ayame szemszöge:

Sasuke miután ki élte psichopata vágyait, oda jött hozzám. Lefagyva bambulva magam elé meredek.

-Ugye nem bántott?-kérdi. Meg rázva fejem válaszolok szégyenlősen. Még egy utólsó mérges tekintetet vet Hidanra.

-Mi van!? Mit nézel? Már a vallást is kiverted belőlem!-hirtelen elfogott egy érzés...Meg sajnáltam..Sasuke meg fogta kezem és a szobámig vezetett. Ott becsukta az ajtót..

-Mitörtént az előbb?

-Csak..Fel baszta a fejem, és mikor meg akartam ölni a kibaszott kaszájával, meg sajnáltatta magát...

-És meg csókoltad!?

-Nem, de hogy is! Ő csokolt meg engem!-Sasuke szeme szószerint szikrázott a dühtől. Hirtelen sarkon fordult és kiment, maga mögött hangosan becsapva az ajtót. Most...Valami rosszat mondtam? Ahj...Akkor haragudj! Leszarom! De most meg bántottam...Pedig nem akartam..Ahj...Ez a ki be baszott szivem! Folyt ki egy könycsepp a szememből. Most mit tegyek...Nem szándékos volt...Nem én akartam! Szaladtam ki a szobából, sőt egyenesen ki a rejtekhelyről. Futottam ahogy csak a lábam bírta. Azonban hirtelen még az is elhagyott. Össze rogyva zuhantam a földre. Zokogtam. Nem akartam meg bántani Sasukét! De ez is miattam van! Én tehetek róla...Ha nem hagytam volna hogy Hidan meg csókoljon akkor most ez nem lenne! Sírok.

-Mi a baj baba?-kérdi az ismerősen mély hang. Gondolom ki lehet ezért inkább rá sem nézek.-Figyelj...Sajnálom az előbit..-törölget könycsepjeim miközben leguggol mellém. Sajnálja...De...De..Ahj...-Nem tudom hogy meg tudsz-e bocsájtani...De ezt azért oda szeretném adni.-hallom ahogy letesz valamit a földre és halkan tovább megy. Mikor már kellő távolságban volt tőlem oda pillantottam a földre. Egy vörös rózsa pihent a földön, szárán egy fehér papír van erősítve. Amin az áll ne sírj kérlek...

Akane szemszöge:

-Hiányoztál-udrok Dei nyakába mosolyogva.

-Te is. hm.-mondja boldogan. Majd újra meg csókol. De most hosszabban. Persze azzonnal vissza csókoltam. Miközben csókolgat lassan végig simította hátam, egészen derekamig. Mivel pont az ágy szélén álltunk átbillentve súlypontom az ágyra érkeztem. Levegőhiány miatt szétváltunk. Gyengéden puszilgatni kezdte nyakam. Ismét elkezdtem vörösödni. Folyamatosan simogatott, ami olyan jó érzéssel töltött el. Már tényleg nagyon hiányzott ez. Lassan pólom alá nyúlt és levette rólam. Majd ismét elkezdett csókolgatni. Nyakamtól kulcscsontomig jutott, ahol néha meg is szívta. Majd felnéz rám. Vörösödő fejemen elmosolyodott. Majd kissé feljebb csúszott, és homlokát az enyémhez tette.-Szeretlek..-suttogja majd ajkaim kezdte ismét falni. Ezen a szivem ki hagyott egy ütemet, és nyakaköré kulcsoltam karom. Megfogva derekam felültet. tenyerem melkasán pihen. Ajkaink még mindig vad csatában vannak. Miután ismét elváltunk, belenézve kék íriszeibe mosolyodok el, és füléhez hajolva suttogom.

-Én is szeretlek.-puszilom meg nyakát. Meg lepedségében hirtelen levegőt venni is elfelejtett. Nah igen...Nem nagyon szoktam kezdeményezni, így igen meg lepő. Hirtelen rajta is ki ütött egy enyhe pír. Azonban itt egy kopogás zavarta meg szeretet ki
nyílvánításunkat.

-Deidara! Akane! Ne most basszatok, van egy nagy problémánk!-dörömböl. Dei feláll és kinéz.

-Mi lenne az a nagyon halaszthatatlan dolog!? hm?

-Senpai senpai! Akanéval most játszatok?-kérdi a vinyogás alapján Tobi.

-Öm...

-Igen Tobi felnőt játékot játszanak.-mondja Kakuzu

-Oh akkor ha Tobi jó fiú lesz ő is játszhat?

-Öm...Nem nyilatkozom...Na de öltözzetek és irány az erdő!

-Hm? Miért?

-Hidan, és Ayame eltűnt, úgy hogy nyomás!-idegeskedik. Eltávozva az ajtönk elől Dei becsukja az ajtót és leül mellém.

-Akkor menyünk és segítsünk a barátainkon.-mosolygok, miközben a pulcsimérnyúlok. Dei ki veszi kezemből a ruhaneműm, és konkrétan rám adja. Meg lepett fejjel pislogok rá.

-Majd innen folytatjuk.-puszilja meg ajkaim.

-Rendben, de öltözni én is tudok ám.-ezen elmosolyodik és a köpenyem nyújtja. Felveszem, és övébe fonva kezem kimentünk. Lent már mindenki várt. Kivéve Sasukét...Hm..Különös.

-Itachi..Mi van Sasukéval?-kérdem tőle.

-Hát...Ez elég hosszú..De most Shisui beszél a makacs fejével.

-Értem. I