Ezüst ketrec /Deidara f.f/ /Befejezett/

Rabok élet, vagy kín.

Fehérbőre csillogott, és hamis vigyorával egyre közelebb jött.

-Mit keresel itt?!-közömbös válaszomra nem jött válasz...Mert minek is...De tényleg!..Legguggolt elém és bályvigyora bele éget retinámba.-Enyire ölülsz, hogy látsz, vagy hang is jönniki szádon?!-mosolyog tovább. Közömbös arcal bámultam rá. Ha...Neked sose görcsölbe az arcod?!-Mióta vagy itt?-próbáltam újra szórabírni.

-Már két napja.-mondta végül...Nah mégse vitte el a cica a nyelved?-Miért hoztak ide?-jótól kérded...

-Nem tudom...-erre csak lefagyott a bájvigyora...Nah mivan begörcsöltél?

-Sai vagyok.-szuper ha kérdem a nevét, nem modja, de ha nem akkor meg modja...Ember, logika! Hirtelen egy kulcs csörgést zavarta meg az igen érdekes eszmecserénket. Mindketten oda kaptuk fejünket. Kabuto nyitott be. Kopogni én fogok?! Kabunkó! A fény csak úgy ömlött be a sötét szobába. Gonosz mosolyal meg állva az ajtóban szemlélt minket...Itt mindenki meg kukult?!

-Látom meg ismertétek egy mást. Remek. Azonban kénytelen vagyok megzavarni titeket, hiszen Orochimaru-sama hivatja Akanét.-Sai lassan felált. Engem?! Mi a fenének?! Talán a kijáratot mutatja meg?! Bár az ábrándozásnak most nem lesz itt az ideje...De akkor is meg kell találnom a kiutat...

-Mégis mit akarna vele?!-szólaltmeg ismét...Öm...Mire készül, ez a kifakult vigyorköszpont?!

-Közöd, tintapaca?!-mordult rá. Sai összeráncolta szemöldögét. Tekintete szinte átdöfte a talpnyalót. Ö...Oksa.-gyerünk!-indult meg felém. Meg fogva csukló felrántott. Azonban az ő csuklóját is elkapták.

-Hagyd!-mondta eréjesen Sai. Te meg mi a  fenét csinálsz? Kértem, hogy segíts?!

-Különben?-Sai letépte Kabutó kezét rólam és arréb lökte.

-Nem hinném, hogy rángatni kéne! Tudtommal van lába!-oh...Mintha csak én mondtam volna...Oké, ez egyre furább....Miért védd meg? Mit akar?

-Akkor jöjjön! De akkor gyorsan!-mordult Kabunkó, és előre ment. Biccentettem egyet Sai felé, evvel meg köszönve. Bár akkor sem értem..Ki mentem a hideg szobából és követtem. Tiszta labirintus...Fogadjuk, hogy egyetlen kiútvan csak...Vagy egy rejtett kiút is lehet..Meg álltunk egy ajtó előtt és Kabuto be kopogott.

-Gyere.-jött ki bentről az érdes hang.

-Orochimaru-sama meg hoztam a lányt.

-Remek.-jött közelebb hozzám és meg nyalta szájaszélét...Mivan csak nem kajamaradék? Mert hogy ilyen finom lennél azt kétlem..-Gyermekem most már közénk tartoztok.

-Ki? Mert hogy én meg Ayame nem az biztos!

-Pedig ti! Most már ez az othonotok...Elmondjam miért hoztunk ide titeket?

-Nah mondgyad...Már kiváncsian várom...

-Ez hihetetlen, az Uchiháknál ez kötelező, hogy tiszteletlenek legyenek Orochimaru-samával?!-háborodott fel Kabuto

-Kabuto nyugalom.

-Hagyomány..-válaszoltam.

-Tehát ha jól viselkedtek nem esik bántódásotok.

-Azt hiszed hogy nem fogunk minden nap azon ügyködni hogy hogyan szökjünk meg?! Akkor te nagyon hülye vagy!

-Sajnos ez így van nem fogtok tudni meg szökni soha! Kabuto!-intett csicskájának aki megragadva karom, vezetett vissza a hideg rideg szobába. Kinyitva az ajtót kapálódzásom ellenére belökött a szobába. A hideg padló fájdalmasan ütközött nekem.

-Sajnálom de itt maradsz! Vagy szeretnél egy kicsit játszani?-mosolyodott el perverzen.

-Ha?! Mi bajod, csicska?!

-Te ribanc! Most nem kegyelmezek!-Fogta le kezeim és lábaim ra térdelt hogy ne tudjak kapálózni. Baszki minek vagy ilyen erős? Tette fejem fölé kezeim. Nem hagytam abba az ellenkezést. Kezét becsúsztatta pólóm alá, és nyakamra tapadt. Sikítottam ahogy csak tudtam. Kigördült néhány könycseppem. Egyre jobban ellenkeztem. Hirtelen egy erős kéz meg ragadta Kabunkót és leszedte rólam. Ilyedtemben csak felugrodtam, és vérörökségem villantva fel figyeltem az eseményeket.

-Sai...Te meg mit képzelsz?! Meg kell tanulnia mi az a modor!

-Szerintem dudja! És mindenben igaza van! Hagyd békén, vagy megjárod!-dobta elé Sai a bunkót.

-Ha...Akkor majd később folytatjuk cica!-Ki?! CICA?! Fhu de utálom ezt a meg nevezést.

-Mangnekyou saringan! Amaratsu!-kiáltottam és a fekete lángok ki üldözték. Szemeimből folyamatosan folytak a könyek. Amint kiment kikapcsoltam szemeim, és össze esve kezdtem sírni. Alig jutott el tudatomig, hogy mit is akart a csicska...Nem nem gondolok bele...Dei..Hol vagy? Segíts...Éreztem hátamon hirtelen egy kezet...De nem akarom hogy lássa Sai a könny áztatta arcom, így nem néztem rá.

-Most már nincs baj! Bízz bennem segíteni akarok..-kezdi simogatni hátam...Nem tudok meg nyugodni! Egyedül talán csak az ő ölelése bírná ezt elérni...Más nem...Hirtelen éreztem, hogy közelhúz magához és megölel. El húzódva tőle néztem rá.

-Köszi hogy segíteni szeretnél, de most nem tudnál.

-Pedig igyekszem.

-Igen látom..

-Gyere, ne feküdj a hideg földön.-felállt és felsegített.

-Kösz.-fogadtam el segítségét, és szemben álltam vele.

-Kösz.-fogadtam el segítségét, és szemben álltam vele. Megint az a mosoly...Hátha folytatni akkarja akkor csak rajta..

-Amúgy valami ötlet, a kijutáshoz?

-Nincs...Még...-hirtelen egyre hidegebb kezdett lenni a szobában. -Az ablakon lévő rácsokon sem tudnák ki surrani?

-Nem sajnos, még szunyog háló is van rajta, és nincsen amivel elvághatnánk...

-Ahj...-gondolkodtam tovább, de semmi...-Meg kell várni a többieket...

-Értem...Vajon mikor jön a csajszi?

-NEM CSAJ! FEJEZD BE VAGY FELGYÚJTALAK TÉGED IS!

-Jó jó bocsánat....-húzta össze magát. Majd a falhozmentem és lecsúsztam vissza a földre...Várnom kell...Nem tehetek mást...Ha ki török a Susshanoval akkor lehet hogy elkap a kígyó, vagy az a Kabunkó és ki tudja mit tesz velem...Deit szeretném...Senki mást csak őt! felhúztam lábaim és térdemre hajtottam a fejem. Gondolataim hulláma elrabolt, és az álmaimba vitt.

Egy szobában vagyok. Ülök az ágyon. Hirtelen egy ajtó csapódás. Ki futottam az ajtón, és azonnal le szaladtam a lépcsőn. Anya nyakába ugrodtam. De apa meg állított.

-Akane ne heveskedj kérlek...-anya kezében egy kisbabát tartott.

-Ő itt a hugotok! Kin-mondta anyu bátyám mellém lépett és szemügyre vette a babát. Anya hirtelen éles fájdalnat érzett oldalában Kint átadta a bátyámnak és felvitte, velem együtt.

-Anyával mi van?

-Akane mist nagyon jól figyelj rám! Nem tudom mi lesz anyával, de én el fogok menni! Ő itt a kis hugod akit minden áron meg kell majd hogy védj!-adta át a hugom.

-De bátyó miért? Miért akarsz itt hagyni?-gördült ki könycseppeim. Nem mondott semmit, csak mosolyogva meg bökte fejem, és ki ment a szobámból. Utána akrtam menni, de rá pillantottam Kinre...Olyan kicsi, törékeny, és aranyos...Csak néz engem nagy szemeivel, és mosolyog. Elkezdett felém nyúlkálni. Magamhoz öleltem és éreztem hogy kicsi teste elnehezedik...Elaludt...