Furcsa álmok

56.

-Menj a laborba!-fordultam Peter felé, mire ő összevonta a szemöldökét.
-Mi? Miért menjek a laborba?-értetlenkedett kiakadva, hogy ilyet merészeltem feltételezni, hogy ő a háttérbe kerülne.
-Van páncélod?-hoztam fel, mert talán így rájönne, hogy nem biztonságos páncél nélkül harcolnia.
-Quinjettel jöttem...-hajtotta le a fejét elismerve.
-Akkor menj be a laborba!-ismételtem el magam erőteljesebben, mert az időnk az csak egyre jobban fogyott.
-És veled mi lesz?
-Rajtam mindig van páncél!-legyintettem mire mind a ketten lenéztünk az épület oldalára, ahol a gonosztevő dobálta betondarabokkal az épületet-Menj!
-De...-fordult felém aggódva mire gyorsan megpusziltam a száján majd elengedtem.
-Nem lesz semmi bajom!-fejeztem be helyette, mert tudtam, hogy erre térne ki.
-Biztos?-kérdezte meg utoljára, így vettem egy mély levegőt. Én is jobban örülnék, ha mellettem harcolna, de rájöttem, hogy a páncélja nélkül ez nem történhet meg. Mire átállítaná az én páncéljaimat, addigra meg túl sok idő menne el. Egyetlen egy lehetőség van, és az az, hogy én harcolok, míg Parker a laborba megy.
-Menj már!-kuncogtam majd megnyomtan egyszer a mellkasom és leugrottam szaltózva a pályáról. A páncél egyből kioldódott, így megállítottam magak a zuhanásban.
-P, indítsd be a torony biztonsági rendszerét!-kértem miközben a helyzetet vizsgáltam.
-De az még csak prototípus!-emlékeztetett engem a program.
-Akkor ideje kipróbálni! Rendőrök?
-Már evakuálják a hatósugaron belüli épületeket és utcákat!
-Szuper! Peter ott van már?
-Most érkezett meg.
-Meg vagy Peter?-váltottam csatornát.
-Mit kell csinálnom?-válaszolt egyből lihegve.
-Állj a körre!-parancsoltam.
-Azta rohadt!-lepődött meg. Enyhén elmosolyodtam, mert örültem, hogy milyen reakciót váltott ki belőle a rendszer, amit készítettem.
-Emeld fel a kezed!
-Minek?
-Nem tök mindegy? Emeld fel a kezed!-mondtam kicsit dühösebben.
-Oké, nyugi!-kért halkan, hogy lenyugodjak, így kifújtam a bennem maradt levegőt-Mit csináljak?
-Csináld azt, amit szoktál! Hálókat lőni!
-Azt hiszem megvan hogyan kell!
-És most célozd be Oki Dokit!-jelentettem ki majd odarepültem a személyhez majd lerúgtam az épületem oldaláról-Fényes nappal támadni? Nem valami eszes döntés Doktor Octopus!-jegyeztem meg a lebegve feledte.
-Rengés-nézett fel rám-Nem börtönben kéne lenned?-kérdezte kuncogva.
-Nagyon érdekes, pontosan ugyanezt akartam kérdezni tőled! Tudtommal életfogytiglant kaptál.
-Megrövidítettem az időt, mert gondoltam fontosabb dolgom van itt kint!
-És az a fontos dolog épp velem fűződik össze?-fejeztem be helyette-Miért jöttél ide? Miért kellek én neked?-tértem a lényegre, mert unatkoztam és őszintén zavart, hogy fényes nappal csatáznom kell Manhattan utcáján, méghozzá úgy, hogy csak egy ing van rajtam az alsóneműn kívül.
-Ajánlatom van!
-És mi?-tettem keresztbe a kezem, hogy tettesem a meglepődöttségem.
-Hallottam csődbe ment a szövetséged a Keselyűvel meg a Skorpióval...
-Mert ez ilyen gyorsan terjed a bűnözők közt... Igen, elkapták őket Wakandában, de én meg tudtam még időben szökni.
-Viszont Pókember életbe maradt...
-Keselyűt minősíti, hogy nem képes célozni időben, mielőtt még elkapták volna-vontam vállat.
-És akkor jönne az ajánlatom!-tárta ki a karját színpadiasan, így megforgattam a szememet.
-Kitalálom! Nem kell a dobpergés, mert nagyon egyértelmű ez az egész!-legyintettem majd leszálltam vele szembe-Mivel nem sikerült az előző kísérletem megölni Pókembert, ezért felajánlod, hogy csatlakozzak hozzád mivel veled van esélyem. Pontosan veled miért is van több esélyem, mint egyedül? És egyáltalán...-tettem hozzá kacagva, de erősen megtöltve szarkasztikával, mert nem volt a gonoszhoz kedvem és türelmem se-Honnan veszed, hogy még mindig meg akarom ölni Pókembert?
-Több kérdésed van, mint vártam-fintorgott.
-Így van ez, ha csak úgy megtámadsz egy ex Bosszúállót fényes nappal!
-Velem több esélyed van!
-Sajnálom! De a válaszom nem!-ráztam meg a fejem, miközben megadtam a jelet Parkernek, így Peter rálőtt.
-Hát ez meg?-csodálkozott miközben a nyolcból egyik lábával kiszabadította a másik ötöt.
-Felhúztad a ház örzőjét-poénkodtam mire hirtelen a doki lerántott a földre.
Lefogott az egyik lábával majd egyre jobban nyomott lefelé.
-Mi történt a védelmi rendszerrel?-szóltam a fülesbe.
-Eddig tartott...-szólalt meg Peter-Minden elkezdett szikrázni és kikapcsolt...
-Hát ez hatalmas rekord idő!-mormogtam panaszosan-P.É.N.T.E.K. jól van?
-Azt hiszem!
-Akkor szólj a rendőrségnek! Oki Doki ma visszakerül oda ahova tartozik!-mosolyodtam el mire a repulzorom lőtt egyet így a doktor lekerült rólam.
Felálltam majd az egyik karomból egy lándzsát generáltam majd megtámadtam. Az első szúrásnál gyorsan le is törte a hatodik kezével, így halkan szitkozodtam egyet. Ahogy folyamatosan újraalakult a lándzsa, a páncél egyre kisebb helyen védte testemet. Gyorsan alkottam egy pajzsot, hogy kivédjem a sugarat, amit lőtt, így a páncél két részre vált és láthatóvá vált a hasam. Nem nagyon örültem volna annak, hogy New York félmeztelenül meglát, de más választásom nem volt, harcolnom kellett tovább. A doki az egyik lábával kirúgta a lábam így elterültem, mert bevertem a betonba a fejem. Gyorsan megfogott majd elhajított messzire. Úgy három sarok után lezuhantam egy építkezés kellős közepébe. A fejemhez kaptam, de egyből rájöttem, hogy nem az a fájdalmam középpontja, hanem a hasam, így odanéztem.
-Uram atyám!-láttam még a vascsövet a testemen átszúrva. Egyből kidülledt a szemem, és még akkor se voltam képes felfogni, hogy mi történt, amikor Oki Doki utól ért.
-Mi történt Rengés?-emelkedett fölém-Csak nem lesérültél?
-Érzed még a lábadat?-néztem rá miközben elkezdtem remegni valószínűlega vérveszteségtől.
-Lebénultam aranyom!
-Akkor ezt nem fogod érezni!-porlasztottam el a lábát.
-Mit csinálsz?-ugritt el tőlem megijedve.
-Az csak egy kibaszott küldetés volt! Én egy Bosszúálló vagyok!-jelentettem ki majd gyorsan felrepítettem az űrbe-Aahhh!-kiabáltam el magam dühömben és fájdalmamban.
-Azt a rohadt életbe!-ért hozzám egyszerre Stark és Peter.
-Mit keresel itt?-néztem Tonyra.
-Gondoltam nem árt követni Parkert!-magyarázta majd szépen lassan elkezdett felemelni.
-Hagyd abba!-parancsoltam sírva-Ez fáj!
-Petra, ki kell, hogy szedjem a vascsövet belőled!
-Arról nem volt szó, hogy részecskék hiányában a páncél nem alakul újra...-panaszkodtam mikor letett a cső mellé.
-Van amiről te sem tudsz! Na jó, ez egy elég komoly seb!
-Csak vedd le a szabályzót és hagyjuk. A teste gyorsabban gyógyul teljes erővel...-magyarázta Peter
-Nem véletlenül van az rajtam!-emlékeztettem-Vigyetek Wakandába!-kértem mire Stark felkapott majd berepültünk a toronyba a labor szintjére.
-Mit csinálunk itt?-lepődött meg Peter-Azt hittem, hogy Wa...-kezdte mire Stark bekapcsolta az időgépet.
-Irány tíz perccel későbbre!-ment át velem együtt mire odacsöppentünk az afrikai országba.
-Úristen!-látott még minket Steve-Mi a franc történt?-kérdezte miután odaért hozzánk.
-Ez van ha nem írod ki a homlokodra, hogy csak poénból voltál gonosz!-válaszoltam majd kirázott a hideg, de közben a hajam egyre nedvesebb lett, mert közben vert a víz is.
-Quillnek szóltatok?
-Miért kéne nekem szólni?-kérdezte apa a palotából kijőve mire meglátott minket.
Stark elindult a labor felé gyorsléptekbe majd apa megállt előttünk és kivett az öléből. Felsziszegtem a mozdulattól, de ő csak megfogott majd elkezdett rohanni a tisztás felé.
-Hova mész Quill?-lepődött meg Stark.
-Rossz irányba mentek!-magyarázta-Menjetek be a palotába! És nyugtassátok meg Gamorát, ha meglátja ezt a hülyeséget!-jelentette ki így elnevettem magam.
-Meg se lepődne!-jegyeztem meg-Mit csinálsz?-suttogtam miközben felpillantottam rá.
-Meg tudsz te gyógyulni magadtól is!
-De...-makogtam.
-Petra! Ismerlek!
-Mire célzol?
-Soha se tudnál minket bántani!-nyúlt a karomhoz majd levette a szabályzót.
-Neee! Apa...-ijedtem meg mire letérdelt és az ölébe húzott-Aahhh!-éreztem még a bizsergést, ami csak nagyobb fájdalmat okozott a sérülésem miatt.
-Itt vagyok kicsim!-simogatta meg az arcomat majd elkezdett ringatni-Nem lesz semmi baj!-puszilt meg.
-Sajnálom, hogy elhagytalak!-vallottam be.
-Meg akartál minket védeni! Ezért tisztellek, hogy képes voltál az érzéseidet félrerakni!-ellenkezett velem majd letörölte a könnyeimet.
-Nem akarom elveszíteni a legjobb családomat!-mosolyodtam el majd megint kirázott a hideg-Nagyon fázom!
-Ki kell, hogy tarts!
-Mondd meg anyának, hogy...
-Ha bármi bajod lenne, akkor már rég itt lenne mellettem!-vágott közbe, így nyeltem egy nagyott, bár egyre nehezebb volt.
-Neveld fel úgy Meredith-t mintha a saját lányod lenne!-hozta fel mire megrázta a fejét.
-Nem! Petra ilyet nem szabad mondani! Fiatal vagy! És van egy egészséges lányod! Neked kell felnevelned őt! És egyébként... Egy ilyen jó apukát szomorítanál el, mint én, ha meghalnál!-mondta már ő is csillogó szemekkel.
-Szeretlek apa!
-Nem tudnám felnevelni a lányomként! Mert ő nem az én lányom! Az enyém te vagy! És csak tizenkilenc év után tudtam meg, hogy vagy nekem... Nem láttam az első lépésed! Nem hallottam az első szavadat! Nem voltam ott életed legfontosabb pillanatainál!
-Most itt vagy!-húztam mosolyra a számat majd elkezdtem köhögni-Nem akarok panaszkodni, de fázom, fáradt vagyok, és egyre jobban fáj!
-Tudom!-helyeselt így ránéztem. Elmosolyodott és ezáltal kicsúszott egy könnycseppe. Letöröltem mire kuncogott-Képes vagy meggyógyulni magadtól, csak nem akarod! Mert mélyen még hozzá vágyódsz!-tette hozzá.
-Igazad van?-kérdeztem félve-Tényleg nem akarok meggyógyulni?
-Ezt csak te szabályzod!
-Ezt csak én szabályzom...-motyogtam mire tudatosult bennem a dolog-Én vagyok a testem ura! Oké, akarom! Még akarok gyógyulni!-mondogattam mire elkezdett remegni a föld körülöttem. Apa megfogta a kezem és azt megszorítva magához vont.