Furcsa álmok

44.

-Jól van Meredith!-fogtam le a kezét majd a testét, hogy ne mozogjon-Egy aprócska szúrást fogsz érezni a karodba-magyaráztam amikor Stark vett tőle vért és elkezdett sírni a fájdalom miatt. Kivette belőle a tűt és már felvettem az ölembe-Jól van! Büszke rád a mami! Nagyon ügyes voltál!-nyugtatgattam ringatva, így egy idő után abbahagyta a hisztit.
-Most jön anya Meredith! Figyeld!-gurult mellém a székkel Stark majd tőlem is vett vért. Felvettem egy szenvedő arcot és erre Mer elkezdett röhögni.
-Hé!-csikiztem meg-Az nem ér, ha anyut kiröhögjük!-tettem vissza a járókába, hogy eljátszon, míg én Stark mellett lennék-Na mit látunk?-mentem Tony mellé.
-Hát wow!-nézte meg a leleteket-Ez teljesen különbözik!
-Annyira nem!-ráztam meg a fejem-Nézd az én vörösvérsejteimet!-kértem az adott véralkotóra mutatva.
-Hogyan lehetnek kékek?-csodálkozott kidülledt szemekkel.
-A Kree-vér néha nagyon sok mindenre képes-vontam meg a vállam.
-Honnan kaptál te Kree-vért?
-A S.H.I.E.L.D.-nek van egy eljárása, ha valamilyen fontos ember meghal...
-De te nem haltál meg!-vágott a szavamba, mert egyáltalán nem tudott semmit se, hogy mi történt Sokovia előtt velem.
-De fontos voltam és haldokoltam!-fejeztem be a mondatomat így kiakadva felém fordult.
-Haldokoltál?-ismételte meg a szót.
-Nem vettem észre, hogy Fury irodájában a Triskelionban van egy lövőrés, és kétszer gyomron lőttek. Gyomorperforáció és rengeteg vérvesztés után csak a Kree-vér tartott életbe, és persze az, hogy a vékonybelemből kialakítottak egy új gyomrot.
-Értem!-biccentett lesokkolódva.
-De igazából, ha megnézed a balesetem előttit...-nyitottam meg azt a fájlt, amit Simmons készített még az ügynöki létem legelején.
-Ugyanaz, mint most! Hogyan?-döbbent le.
-Onnan, hogy egy Kree-nek a vérének az összetétele ugyanolyan, mint az enyém-mondtam mire furán nézett rám-A Kreek alkottak minket!-magyaráztam mire leesett neki a szituáció, hogy mégis miként lehetséges ez.
-És erről Banner lemarad! - mormogta majd megmasszírozta az orrnyergét és tovább vizsgálta a leletemet - De hogyan lehet kék a véred, ha amikor vettem tőled, akkor piros volt?
-Az oxigén mennyiségétől! A Kreek nem voltak hülyék, tudták, hogy teljesen hasonlítanunk kell az emberre, hogy mehogy kiírtsanak minket, mert mutánsoknak tartanának minket.
-De hiszen a testedben is van oxigén!
-De nem akkora mennyiségben! - ellenkeztem így hátradőlt a székében.
-Nem értem, hogyan gondolhattam, hogy Banner nélkül nekem ez menni fog! Nem is ez a szakterületem!
-Nekem se ez volt! Nem nehéz, csak mindenben meg kell látnod a kapcsolatot. Nem kell ehhez doktori biológiából, csak józan ész kell, hogy átlásd a helyzetet-magyaráztam.
-Értem én a kapcsolatokat, de még mindig különbözik Meredith leletétől! Ugyanolyan helyzetben vagytok, mert csak az egyik szülőtök embertelen!
-Nem figyelsz a részletekre!-nagyítottam ki Meredith leletét, így jobban átlátható volt a lényeg-A vörösvérsejten megtalálható a kék elszíneződés, de csak részben. Amint átváltozik a vérsejtjei ilyenné alakulnak-lapoztam vissza az enyémre.
-Ahha... Azt hiszem értem!
-Dehogy érted-kacagtam el magam-Látszik az arcodon, hogy hatalmas homály az egész.
-Tényleg nem értem!-vallotta be-De majd fogom!
-Kell segítség?-érdeklődtem miután gyorsan megpillantottam Mer-t, hogy minden rendben-e vele.
-Mikor fogsz visszajönni dolgozni?
-Akár most! Miért?
-Mert szeretnék egy anyagot kifejleszteni! Egy olyan anyagot, ami megszűnteti ezt a genetikai módosulatot...-válaszolt így lehajtottam a fejem majd nyeltem egy nagyot.
-Nem is olyan rossz ötlet!
-Tényleg? Azt hittem őrjöngeni fogsz!
-Miért őrjöngenék? Igenis vannak emberek, akik nem szeretnének képességgel élni! Ha segítünk nekik, akkor jobb lesz a világ!-vettem egy mély levegőt.
-Mi a baj?
-Thanos azt mondta, hogy tudja, hogy hogyan konvertálja át az erőmet magába...-emlékeztem vissza-De mégis honnan? Hogyan lenne erre képes? Tudom, hogy a Kreek többet tudnak rólunk mivel ők alkották a gént, de...Ez még nekem is túl magas!-vakartam meg a tarkóm mahd odamentem az üveghez és kinéztem a bányára.
-Rendben!-gurult mellém.
-Mi rendben?-értetlenkedtem csípőre tett kézzel.
-Lehetsz te az alany!
-Mi?-néztem rá, mert igazából nem tudtam eldönteni, hogy ez most jó vagy rossz ötlet lenne rám nézve.
-Erre céloztál, nem?
-Dehogy! Én teljesen megvagyok az erőmmel! Mondjuk hetven évesen nehéz lesz kontrolálni, de megoldom! Én élek a "tehetségemmel"-mutattam az idézőjelet a szóhoz, mert mai napig nem volt tiszta, hogy ez most pontosan mi is.
-Biztos?
-Persze!
-Tuti biztos?
-Igen!
-Bizti-bizti?-hajolt a lábamnak.
-Figyelj! Bármit is mondok neked, az nem lesz jó válasz! Nem akartam a képességemet! Tényleg nem akartam hat éve! De most már egy áldásnak tartom! Egy különleges ember vagyok! És ez remek érzés! És én érezni akarom ezt egész életembe. Mondjuk lehet, hogy szülni nem kéne emiatt...-gondoltam végig mire Stark kuncogott-De megszoktam és megszerettem! Meg tudom védeni ezáltal a családomat és a szeretteimet! És nekem elég ez az indok ahhoz, hogy megtartsam az erőmet! Így már érted?
-Teljesen!
-Rendben! Valami még?-kérdeztem.
-Semmi!-rázta meg a fejét.
-Akkor megyek!-fogtam meg Meredith-t majd elindultam kifelé.
-Együtt vagy Parker-rel?-szólt utánam amikor felértem az ajtóhoz.
-Most szivatsz, ugye?-fordultam vissza.
-Én csak kérdezem!-emelte fel védekezően a kezét.
-Te nem láttál semmit tegnap este! Nem történt semmi!-jelentettem ki így elvigyorodott.
-Vettem!-mondta mire tovább mentem-De azért jól csókol?
-Menj a fenébe Stark!-léptem ki amikor elröhögte magát.
Kimentem a laborból majd bementem a palotába. Lekanyarodtam a szobámba majd Mer-t elhelyeztem a járókába. Összepakoltam egy-két cuccot neki a táskába majd elővettem a babatartót majd belebújtam. A babát beletettem a helyére, majd a hátamon összecsatoltam a pántot, hogy biztos legyen és Meredith ki ne essen. Felkaptam a táskám majd kisétáltam a palotából, hogy a kórház felé vettem az irányt. Amint beléptünk az épületbe a recepciós fel is figyelt ránk.
-Szép napot!-intettem.
-Jó napot!-köszönt nekünk mosolyogva majd odajött hozzánk, hogy megsimogassa Mer-t- Mi szél hozta ide ezt a kis tüneményt?
-Itt a délelőtti séta ideje-válaszoltam-Mit szólsz ahhoz, ha meglátogatnánk Steve bácsit, ha már itt vagyunk?-kérdeztem Mer-től megpuszilva a homlokát így kuncogott.
-Akkor sok sikert! Mostanában nagyon morcos Kapitányt játszik inkább!
-Majd ez a kislány felvidítja, ahogy mindig szokta!-léptem a lépcsőkhöz majd biccentve elköszöntem a munkástól majd felmentem Steve szintjére. Az adott szinten az negyedik ajtónál megálltam majd kopogtam a nyitott ajtón-Zavarunk?-álltam meg a küszöbön mire Steve megállította a filmet.
-Ti soha!-ült fel rendesen így odamentem hozzá majd helyet foglaltam a lába mellett-Hát szia, te kis Törpilla!
-Hogy vagy?-érdeklődtem.
-Hát, egy picit szúr a mellkasom, de jól vagyok!-vont vállat így megfogtam az aktáját.
-Az idegen anyag még nem ment ki teljesen a szervezetedből, de mindened kezd visszaállni a régi állapotába! Ez nagyon jó hír!-néztem a szemébe, miután elolvastam a reggeli diagnózist.
-És te?-kérdezte mosolyogva-Amint látom már nem sántikálsz! És itt vagy...-tette hozzá, mert emlékezett arra, hogy bevallottam neki, hogy Lincoln eljött értem.
-Hát, végül szakítottam vele!
-Sajnálom!
-Aki leszólja a Föld legnagyobb hőseit, az nem illik hozzám!-vontam vállat miközben elkezdtem ringatózni, hogy Meredith hátha elalszik-És amint hozzávágtam a mankót anélkül járok és már sokkal jobb!-hoztam fel így meglepődve elnevette magát.
-Hogy mit csináltál?
-Muszáj volt és csak a mankó volt a kezemnél!
-Rendben!-biccentett-Na, most kérem ezt a csöpséget!-nyújtotta a kezét így kivettem a tartóból majd az ölébe raktam-Hellóka Mer!
-Csillagok háborúját nézel?-kérdeztem a tévére pillantva.
-Nem láttam az új részt.
-Nem láttad?
-Miért, te láttad?
-Ahh! Utálom ezeket a filmeket! - legyintettem kuncogva.
-Ami azt illeti, nem olyan jó...Csak egy nézésre elég...
-Én meg azokat nem szeretem!
-Milyen filmeket szeretsz?
-Az akciófilmet...A Mission Impossible sorozat nagyon jó! Szeretek még nézni musicaleket...A Mamma mia't imádom. Nagyon szeretem az ABBA zenekart! Meg a Legnagyobb showman is tetszett! Kiskoromba a High School Musical...A gyerekkorom-emlékeztem vissza-De régen volt!
-Mondjak valamit? Az én gyerekkoromba nem volt tévé...-jegyezte meg kacagva.
-Hát ez igaz!-helyeseltem majd körbenéztem a teremben-Mikor mehetsz el innen?
-Nem tudom...Még csak most kezdtük a fiziotherápiát....
-És meddig jutottál?
-A székig-mutatott az adott bútordarabig, ami konkrétan három méterre volt az ágyától.
-Ez ciki! Steve, hol van Amerika hőse? Akit én ismerek már rég edzene...
-Az a Steve eltűnt...-suttogta.
-Na jól van!-vettem el tőle Meredith-t majd visszatettem a tartóba-Most fel fogsz kelni!-jelentettem ki felállva.
-Petra...
-Nincs ellenkezés!-ráztam meg a fejem.
-Én sérült vagyok!
-A szervezeted annál jobban javul, minél jobban terheled...
-Ez nem igaz!
-Egyáltalán nem!-vittem az ágya mellé egy járókeretet-Csak az aktádban van leírva nagy betűkkel!
-Te olvastad az aktámat?
-Mindenkinek az aktáját olvastam!-javítottam ki.
-Na jó!-takarózott ki majd rám nézett.
-Vagy felállsz magadtól vagy segítek...-vontam valamit-De az utóbbi az fájdalmas!
-Új ápolónőt kaptam?-mormogta majd felállt.
-Nehéz volt?
-Hahaha!
-Ha Peggy itt lenne, akkor már rég ugrálnál odakint!-jegyeztem meg.
-Neki megvolt hozzá az akarata...Senki más nem tudott úgy parancsolni, mint ő!
-Ezt kétlem! Gyerünk Rogers! A nyolcvan éves öreganyám gyorsabban mozgott, Isten nyugosztalja!-indultam ki majd megálltam az ajtónál-Mire vár még katona? Mondjam el tíz nyelven és akkor talán megmozdul?-kérdeztem ingerültebben mire elröhögte magát.
-Kellett nekem mondanom!-panaszkodott majd el kezdett követni engem.
-Amerika csillagos hőse, mi? Nem látok mást, mint Amerika rokkant veteránját!-szóltam be-Gyerünk Kapitány! Tud maga többet is!-folytattam amikor kijött a szobájából.